Anyám rossz bőrben van mostanság. Depi a javából, ezért időről időre igyekszünk kizökkenteni a maga fura valóságából és átugrani vele az univerzumot. Így volt nemrégiben is, amikor elvittem az új Mamma Mia filmre a budapesti Arénába. Hamar felismertem a Keleti pályaudvaron, mikor találkoztunk, ő volt az egyetlen, aki fekete ruhában volt mosolytalan a 32 fokos ragyogó napsütésben. Vidám volt az a tíz perces séta is, amíg elértünk a plázáig: a magasba emelkedő főbejáratnál már szerettem volna a mélybe vetni magam én is… De tartotta bennem a lelket, hogy jókedvű filmre jövünk, no meg az, hogy már a neten megvettem a jegyeket előre (hülye mobilappok).
És elindul a film! Az első félóra után anyám karót nyelt háta végre elernyed, és átadja magát az önfeledt szórakozásnak. Mert ez a film tényleg erről szól. Olyannyira, hogy a benne szereplő milliónyi ABBA dalt a mozi közönsége együtt énekli, időnként jó nagy nevetésekkel – például, amikor dramaturgiai okokból hamarabb véget ér a dal, mint ahogy vártuk volna és a fél mozi tovább énekli. Dobolt a lábunk, sírtunk, nevettünk, énekeltünk két órát. Imádtuk az egész szirupos hollywoodi izét, már csak egy rózsaszín vattacukor hiányzott a kezünkből.
Jó is volt utána andalogni egyet a plázában (na, ilyet sem írnék le soha az életben máskor), amikor az első szinten észrevettük a bekacsintgató napsütést. Ó, hiszen még csak 6 óra körül jár! Ki is mentünk hát a teraszra rögvest, ahol csak ámultunk-bámultunk a gyönyörűségtől.
Budapest legnagyobb parkolóházának teteje
A 7000 négyzetméteres fával burkolt terasz ugyanis még nagyobbnak tűnik, különösen az azt körülölelő gondozott zöldfelület miatt, ami valójában a gigantikus, 2800 férőhelyes Aréna parkoló teteje. Épp most nyírhatták le a füvet, érezni az erős, finom illatát. És állunk ott a magasban, szippantjuk a füvet (haha), eláraszt minket a béke.
Pihenésre épp ideális környezet, háttérben a Keleti pályaudvar
Ahogy körülnézünk, éppen ezt érzi itt mindenki más is: sokan pihengetnek, piknikeznek(!) és randiznak itt. Látunk első csókot, szoptató anyukát, haverkodó kamaszokat, nosztalgiázó idős párt kézen fogva, szünetüket töltő eladókat. Mert ez itt a zsúfolt, dudálós-villogós, kipufogófüstös, imádott Budapestünk egy másik oldala: a természet csendes kis szelete a város felett, szuper kilátással a környékre.
Vannak láthatóan lakatlan területek a teraszon…
Régebben koncertek is voltak itt, meg igazi nagy bulik. Manapság semmi jel nem mutat arra, hogy kihasználnák a színpadnak és székeknek kialakított területet és a terasz egyes részei is nagyon üresek, de a zöld felület igazán jó bőrben van, a szimmetrikus alakzatban elhelyezett gömbfák, amiken egész télen világítás van, most csak hátteret adnak a színes, kontrasztos alacsony cserjecsoportoknak, amik nyár végére hamar idecsalogatták az ősz hangulatát. A hatás nagyon modern, mégis a nagy felületnek és a növényválasztásnak köszönhetően csupa harmónia.
A cserjéket típusonként sorokban ültették. Remek az összhang.
Legközelebb itt kezdünk.
