A konyhakert szóra általában mindenkinek egy kisebb-nagyobb földdarab, ásó, kapa, gereblye és effélék jutnak eszébe. Esetleg a balkonon teleültetett ládák és cserepek képe jelenik meg a szemünk előtt. Ha egyáltalán nincs külső tér, ahol nevelgetni lehet a terményeket, akkor még a konyhapult körül felaggatott cserepekben szóba jöhet némi fűszernövény. Két magyar fiatal azonban gondolt egy merészet: miért ne lehetne akár egy városi lakásban is egy kis konyhakertünk? Kifejlesztettek hát egy olyan bútort, amivel a lakásba viheted a zöldségeskerted. Méghozzá úgy, hogy egyetlen földdarabka sem fogja bepiszkítani a padlódat, mi több, egy igazán dizájnos darabbal növelheted lakásod berendezésének fényét.

A Growfeature két alapítója, Palyaga Attila és Gulyás Csaba még 2015-ben egy magyar hírportál cikkében olvasott egy férfiről, aki épített egy kisebb kerti faházat, amiben víztartályokat helyezett el és azokban termesztette a növényeit. Aztán kicsivel később egy másikról, aki OSB lapokból összetákolt, házi készítésű állványban termelt magának különféle zöldségeket. Mindez annyira megtetszett nekik, hogy még akkor elkezdtek ötletelni azon, hogyan is lehetne ebből egy eladható készterméket létrehozni. Munka és lakásfelújítás mellett folyamatosan tartottak brainstormingokat, közben építettek egy otthoni modellt is. Aztán 2017 szeptemberében végül komolyra fordult a dolog. Kitűzték maguk elé a zürich-i Giardina 2018-as kiállítás időpontját, amikor a nagyközönség előtt bemutathatják a terméküket.

Fotó: Growfeature

Na de mi is ez, az Európában még úttörőnek mondható termék? Lényegében nem más, mint egy hidropóniás ültetőállvány, mely jól átgondolt, szépen megtervezett moduláris bútorként jelenik meg, így bármilyen belső térben jól mutat. Alapvetően három részből áll: egy alsó víztartályból, az egyes szinteken lévő ültetőtálcákból és egy vízpumpából, mely az időszakos keringtetést biztosítja. A növények számára elengedhetetlen fényt beépített LED fényforrások biztosítják. Ezen felül a bútort ellátták egy kisebb számítógéppel is, illetve wifivel, így egy software segítségével akár távolról is vezérelhető a rendszer.

A rendszer alapeleme a hatalmas víztartály, amely hosszú heteken át biztosítja a növényeknek a megfelelő mennyiségű vízutánpótlást. A vízben feloldott speciális növényi tápoldat gondoskodik a termesztett növények megfelelő tápanyagellátásáról. A növények gyökerei egy semleges tápközegben (speciális kőzetgyapot) kezdenek fejlődni, majd a gyökérzet nagy része a vízben növekedik tovább s onnan veszi fel a számára szükséges tápanyagokat, egészen addig, míg le nem szüretelik

Fotó: Growfeature

Ahogy Csaba elmondta, a piacon nem sok hasonló termékkel találkozhatunk. Ráadásul az ő rendszerük egyvalamiben mindenképpen egyedülálló. Míg a konkurens darabok csak néhány növény termesztésére biztosítanak helyet, addig az ő bútoruk egy szintjén 17 növénynek van hely. A komplett háromszintes elemrendszer 51 zöldség- és fűszernövény  termesztésére alkalmas. Azért ezt természetesen nem úgy kell elképzelni, hogy akkor mi most kukoricát és búzát termeszthetünk a lakásunkban.

Beltéri hidrokultúrás növénytermesztési technológiával szinte bármilyen növény termeszthető. Az állandósult környezeti viszonyok között sokkal nagyobb terméshozam és rövidebb termesztési idő érhető el mint a szabadtéri technológiák esetében. A Growfeature csapata folyamatosan dolgozik azon, hogy a lehető legtöbb növényfajtát és változatait integrálja a rendszerükbe. Azonban sok szempontnak kell teljesülnie. Ilyen például a méret, a teljes életciklus, a hőmérsékleti igények, a terméshozam, a tápanyagigény, a külalak, a termésérés, stb. Növénybiológus bevonásával kutatásokat folytatnak, hogy a vásárlók igényeit kielégítve a legszélesebb növénypaletta álljon rendelkezésre. Ezek elsősorban: zöldségfélék (paradicsom, paprika, salátafélék), különféle fűszernövények (menta, kakukkfű, bazsalikom stb. ) és gyógynövények (zsálya, mikrogreenek, búzafűfélék stb.)

Fotó: Growfeature

A bútor maga kizárólag minőségi anyagokból készül egy osztrák asztalos üzemben. A tartozékok Németországból és Svájcból származnak. Az alkotók odafigyeltek arra, hogy amennyire lehet, helyi termékekből dolgozzanak. A cég amúgy svájci központú. A sorozatgyártás beindulását jelenleg közösségi finanszírozással próbálják segíteni. Az említett Giardina 2018 kiállításon való szereplésük bár – elmondásuk szerint – nagyon melós volt, de pozitív visszajelzéseket kaptak.

A közönségnek tetszett a bútoruk és néhány megkeresést, megrendelést be is gyűjtöttek. Volt, akinek annyira megtetszett a termékük, hogy a kiállítás körüli sürgés-forgásban elfelejtett telefont egy napon 8-9-szer is megcsörgette, mert annyira szeretett volna egy komplett rendszert vásárolni.  Ezeket a rendeléseket, míg a gyártás be nem indul, egyenként igyekeznek majd teljesíteni. A későbbiekben pedig, igény szerint, a rendszer karbantartását is vállalnák.

Fotó: Growfeature

Attila és Csaba célja az, hogy minél szélesebb körben megismerjék a terméküket, hogy egyre több helyen megjelenhessen bútoruk. Legyen az egy otthon, egy iroda, egy étterem Svájcban, Magyarországon, vagy épp Szingapúrban. Tény, hogy nem mindannyiunknak van kertje, viszont egyre nagyobb az igény arra, hogy saját magunknak termeljük meg a zöldséget, amit megeszünk. Ez amúgy az ötletük mozgatórugója. Ezzel az termesztési móddal a mértéktelen pazarlás és környezetszennyezés is elkerülhető. Az így előállított növények ökológiai lábnyoma nagyságrendekkel kisebb mint a hagyományos módon előállított zöldségeké, gyümölcsöké. Az ilyen rendszereknél függőleges elhelyezésű termesztésről beszélünk, nincs további energiafelhasználás, a lehető legvíztakarékosabb megoldások egyike a világon. Ezentúl nincs hatalmas mennyiségű műtrágyázás, gyomirtózás, gombaölő szerekre és egyéb kemikáliákra sincs szükség.

Ez a rendszer egy kiváló alternatíva zöldségtermesztésre. Nem tudom, ki hogy van vele, de jó magam szívesen dolgoznék egy olyan helyen, ahol ha kimegyek a konyhába egy rövid szünetre, csipegethetek egy kis frissen szedett epret. De az sem tűnik rossz gondolatnak, hogy az étteremben a megrendelt salátához előttem szüretelik le a zöldséget. A frissesség egész biztosan garantált.

Fotó: Growfeature

A Growfeature hosszú utat tett meg, míg elkészültek a termékükkel, de már most van egy csomó ötletük, merre léphetnének tovább. Én drukkolok nekik, hogy sikerüljön.



Címkék: