A nyár mindig olyan gyorsan elszalad, de pár trükkel könnyen meghosszabbítható a szabadtéri pancsolással töltött órák száma, hogy az őszi hétvégéken is úgy érezzük, mintha még mindig nyaralnánk. Ahogy az esték egyre hűvösebbek lesznek, úgy a kültéri medence és jakuzzi vize is kezd egyre kellemetlenebbé válni, és már nem szívesen csobbanunk benne, na de akkor meg minek tartjuk.

Szóval épp itt az ideje, hogy befűtsünk egy kicsit, és egészen ősz végéig kiélvezzük a házi wellness előnyeit. Több lehetőségünk is van, hogy kellemes hőfokúra melegítsük a vizet, lássuk melyik a legolcsóbb, a leghatékonyabb vagy épp a legkörnyezetbarátabb.

Takarással a párolgás ellen

A medence vizének lehűlését két tényező befolyásolja, a talaj és a környező levegő hőmérséklete. Főként utóbbi a ludas abban, hogy a nyáron kellemes víz rohamtempóban hűl le a borongósabb őszi napokon, mivel a párolgás során leadja a hőenergiáját a környezetének. Hogy ezt megakadályozzuk, és ne csak eszetlenül fűtsük a kültéri medencét és a jakuzziit, és azzal együtt a kerti levegőt, mindenképpen érdemes befedni azokat.

Az egyik lehetőség a takarófólia vagy ponyva, amit talajba süllyesztett és szabadon álló medence (2 850 Ft) és jakuzzi esetén is használhatunk. Ezek egyrészt segítenek tisztán tartani a medence vizét, valamint jelentősen csökkentik a párolgás mértékét.

A szolár változatok olyan buborékfóliából készülnek, amik a víz felszínén úszva egy hőszigetelő légréteget hoznak létre, így alattuk a víz akár 4-7 fokkal is melegebb marad, mintha csak szabadon áll. A legjobb ha csörlőszerkezettel látjuk el, ha nagyon kényelmesek vagyunk, akár az automata megoldást is választhatjuk.

A legelegánsabb, de persze egyben a legdrágább megoldás is a polikarbonát fedés (649 000 Ft), amit nem kell folyton le-fel tekergetni, és mi is elférünk alatta, így akár esőben is pancsolhatunk. Kétség kívül a legpraktikusabb kivitel, alatta akár 6-10 fokkal is melegebben tarthatjuk a vizet, azonban jóval helyigényesebb a takarófóliánál.

 

A kazán nem túl környezetbarát

Na ha már befedtük a medencét és így gondoskodtunk a párolgás csökkentéséről, ideje felfűteni a vizet. Az egyik lehetőség, hogy a ház fűtésrendszeréhez csatlakoztatjuk a medencét, és a kazánnal melegítjük a vizet. Ha modern a kazánrendszerünk, ez kétség kívül hatékony módszer, akár még télen is fenntartható, azonban igen nagy a károsanyag-kibocsátás, jó sok égéstermék kerül ezáltal a levegőbe, és nehézkes lehet a kivitelezés, ha a medence távol esik a háztól.

Hatékony, de drága az elektromos fűtés

Utólag is könnyen telepíthető az elektromos medencefűtés (210 000 Ft), ami egy vezérlőegységből és egy fűtőpatronnal ellátott szivattyúból áll. Ezt csupán áram alá kell helyezni, és mindent elvégez helyettünk, programozható, így egyenletes vízhőmérsékletet biztosít, csakhogy a hó végi villanyszámlát igencsak megterheli.

A hőszivattyú menő megoldás

Sokkal költséghatékonyabb módszer a hőszivattyús vízmelegítés, mert ugyan ez is villamosenergiával működik, de mindössze 25 százalékban, ugyanis a hő 75 százalékát a környezeti levegő segítségével állítja elő.

A hőszivattyú a környezeti levegőből hőt vesz fel, majd ezt a hőt megnöveli és a magasabb hőt a kimenetén leadja. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a környezeti levegőből elvonja a hőt és a kimenetén az elvont hőnél magasabb hővel fűti a medence vizét.”

A rendszer könnyen telepíthető utólag is, és bár egyszeri nagyobb beruházást igényel (339 000 Ft), alacsony az üzemeltetési költsége, valamint környezetkímélő megoldás.

Zöld és ingyen van a napkollektor

Még ennél is környezetbarátabb a napkollektoros medencefűtés, aminek két változata is van. Csatlakoztathatunk a medencéhez egy önálló napkollektort, ami tulajdonképpen egy csőrendszer, amin át kering a medence vize, és a nap felmelegíti azt (37 500 Ft).

A másik lehetőség, hogy az egész otthonunkat ellátjuk egy napkollektorral, és így minden melegvizet a nap állít elő számunkra, és erre a rendszerre kötjük rá a medencét is (1 955 800 Ft).

A szolárenergiával nyert meleg víz gyakorlatilag ingyen van, és egyáltalán nem terheli a környezetet, azonban nagy hátránya, hogy ha nem süt a nap, könnyen kifogyunk a meleg vízből, és a medence is kihűl.

Még a buborékok is melegek

A pezsgőfürdő szerelmesei számára igencsak kényeztető megoldást nyújtanak a fűthető kültéri jakuzzik. Ha nincs hely egy egész medence számára, de jól esik egy hosszú nap után ejtőzni egyet a jakuzziban, az Intex modellje (169 000 Ft) olyannyira kimaxolja az otthoni wellness élményt a hideg napokon, hogy nem csak a jakuzzi vizét fűti, de mielőtt befújná a légbuborékokat, felmelegíti azokat.

Négyen pancsolhatnak egyszerre benne, és akár 40 fokig is fűthető a vize, és jár hozzá egy thermo takaró is, hogy ne párologjon, mikor nem használjuk. De bármenniyre kellemes az élmény, a villanyszámlánkat bizony nem kíméli.

Igazi kandalló-feeling a jucuzziban

Annak, aki rajong a kandallókért és a pattogó fa illatáért, ajánlunk egy igazi klasszikust az őszi és akár téli estékre is. A fenyőből készülő, skandináv életérzést idéző fűthető fürdődézsák (330 000 Ft) kiválóak a nyári melegben egy hűsítő merülésre, télen pedig egy forró fürdőre. A kellemes vízhőfokról a beépített, fatüzelésű,  rozsdamentes-acél kályha gondoskodik, így akár még a hóesésben is pancsolhatunk.

(kiemelt kép: teretehottub)



Címkék: