Nincs két egyforma sziklakert a világon, hiszen bár az alapok adottak, minden más a te fantáziádra és ízlésedre van bízva. Éppen ezért mindig ez a birtok legszebb és legelegánsabb része, amely minden hozzád érkezőt ámulatba ejt. Egy szépen gondozott sziklakert ugyanis az év minden napján csoda szép. Vannak növények, melyek tavasz elején nyílnak, míg mások nyár végén bontanak virágot, így ha megfelelően válogatod össze a sziklakerti növényeket, akár minden hónapban más arcát mutatja majd a kompozíció. Íme a tíz legnépszerűbb évelő sziklakerti növény, melyek mindegyike remek választás, ha szeretnél egyedi birtokot álmodni magadnak.

  1. Japán harangláb

Ez a virág kék – fehér színeivel azonnal ámulatba ejt mindenkit, a sziklakert hangulatát pedig remekül feldobja. Mikor elültetsz egy Japán haranglábat, rövid idő alatt kis bokorrá fejlődik majd, így legyező formájú levelei és májusban nyíló gyönyörű virágai még inkább érvényesülnek majd. A napos vagy félárnyékos helyet kedveli, 15 – 20 cm magasra nő.

Az elegáns harangláb minden színben csodás (kép: wikimedia)

 2. Havasi őszirózsa

Ezek a fehér vagy rózsaszín színben tündöklő „kócos” kis virágok nagyobb sziklakertek tökéletes lakói. A körülbelül 5 centiméter átmérőjű fészekvirágok közepe sárga, így téve még különlegesebbé a Havasi őszirózsa megjelenését. Május-június környékén virágzik, magasságuk 15-20 centiméter.

 

Ősszel is lehet színes a sziklakert (kép: wikimedia)

  1. Varjúháj

A Varjúhájnak számtalan fajtája van, így akár kizárólag a különböző típusok ültetésével is igazán különleges és változatos sziklakertet álmodhatsz meg magadnak. A hagyományos Varjúháj áttelelő lombja cseresznyepirosra festődik, rózsaszín virágai pedig augusztustól októberig ékesítik a birtokodat. Kifejlett magassága 15-20 centiméter.
Bordó színű típusa felálló szárakkal rendelkezik, ennek a bokros évelő növénynek a szürkészöld levelei durván fogas szélűek, melyek az ősz beköszöntével besárgulnak, majd lehullanak. Virágzatának színe pedig bordós-rózsaszín, melyek sötétebb árnyalatot vesznek fel a fagy eljövetelekor. A Pompás varjúháj egyenes, felfelé törekvő szárakkal rendelkezik, a levelei szürkészöld színűek, oválisak, élénk rózsaszín virágai pedig augusztustól-szeptemberig pompáznak.

Tudtad, hogy létezik fehér-tarka változata az októberi varjúhájnak? (kép: wikimedia)

  1. Napvirág

Ennek a halvány rózsaszín virágnak sárga közepe, valamint fényes zöld lándzsás, tojásdad levelei vannak melyek keresztben átellenesek, így téve még különlegesebbé a Napvirágot, azaz a Helianthemumot. Ez az ideális sziklakerti növény május-június környékén virágzik, 15-20 centiméter magasra nő.

Túlélő típus a Napvirág (Helianthemum; kép: flickr)

  1. Kerti pázsitviola

Ez az alacsony termetű örökzöld évelő növény márciusban fehér virágokkal hálája meg a törődésedet. Mindössze 5-10 centiméter magasra nő meg, így a legkisebb sziklakertekben is nagyon jól mutat.

Egy kerti klasszikus (kép: pixabay)

  1. Lángvirág

Az Árlevelű lángvirágok egyik legnagyobb előnye, hogy számtalan különböző színben léteznek. A hófehér mellett bíborlila, rózsaszín, világoskék, halványkék, valamint sötét rózsaszín árnyalatokban is pompázhat a sziklakertedben a választásodtól függően. 10-15 centiméter magasra nő, virágait pedig áprilisban bontja.

Jól mutat a kis phlox (kép: wikimedia)

  1. Parlagi macskatalp

Ez az örökzöld kúszónövény remekül mutat kőtámfalakra futtatva és sziklakertekbe ültetve egyaránt. Álernyőiben 6-10 fészek van, virágzata csöves, bíbor színű virágokból áll és csodálatosan szép, viszont fontos tudnod, ha Parlagi macskatalpat egy életre ültetsz, ugyanis nagyon gyorsan terjed és igen nehéz irtani.

 

Latinul: Antennaria dioica

  1. Napszem

Ez a növény igencsak rászolgált a nevére, hiszen a halványsárga virágok közepe sötétebb színű, így valóban olyan, mintha maga az égitest kacsintana feléd. Matt zöldek a levelei, 15-20 centiméter magasra nő, virágait pedig május-július környékén bontja.

 

Egy újabb Helianthemum, ez a ‘Cornish Cream’

  1. Kőtörőfű

A különleges elnevezésű örökzöld levélzettel rendelkező évelő, mely sötétpiros, rózsaszínes virágaival már tavasz elején, március-májusban megörvendeztet. Mivel mindössze 5-10 centiméter magasra nő, apróbb sziklakertekben is remekül mutat.

Jellegzetes virágai feldobják az összes sziklakertet (kép: pixabay)

  1. Hamvas cipruska

Ennek a sűrűn ágas, örökzöld, aromás illatú félcserje finoman fogazott levelei fehéren molyhosak, melyet remekül kiegészítenek nyár végén nyíló sárga színű virágai. Mivel 40-50 centiméter magasra is megnő, a legnagyobb sziklakertekből is kiemelkedik.

Ezüst levélzetével üde színfolt egész idényben (kép: wikimedia)



Címkék: