Valójában csak két éve jöttem rá, mekkora kupleráj van a kertben. Bár nem mondom, hogy nem voltam mindig kiborulva, ha a férjem kitett a garázsból például egy vasasztalt, amire egy év után is azt mondja: „Igen, kelleni fog. Csak előtte kicseréljük a lapját és lecsiszoljuk, átfestjük a vázát. Meg ha a garázs sarkából végre kiürül az a szekrény, amiből ki kéne válogatni az iratokat, akkor felaprítom tüzifának, és rögtön a helye is megvan az asztalnak”. Hát persze…
Lehet, ez a szomorú időjárás teszi, de el vagyok szottyolódva amiatt, hogy a házunk évek óta tartó felújítása, átalakítása miatt a kertben mindig van egy-egy halom motyó, amire rá van írva mindenki számára láthatóan: még nincs kész. Három raklap egymáson, két felújításra váró fotel és egy Singer varrógép láb, egy VW Transporter tető, két óriás vödör. Genya kis honfoglalók, persze, hogy nincs helyük. És míg néhány napig idegesítő, hogy nincs máshova tenni őket, pár hónap múlva egyszerűen fel sem tűnnek. Kitaposod mellettük az ösvényt, máshova teszed a kerti asztalt, talán be is bugyolálod őket, ha esősre fordul az idő, és pár jó szót is kapnak mellé.
Aztán eljön a nap, amikor olyan vendégek jönnek, akik még nem voltak nálatok és te kapkodod a fejed, hogyan tegyél rendet? Nyilván, ha ez egyáltalán felmerül, már jó jel szerintem. Talán elöntenek az érzelmes emlékek abból a időből, amikor kacatmentes volt a kert, no meg aztán szégyelled is magad, hogy hagytad, mivé változzon. De valahogy, idővel megszoktad már mindet, nem olyan rémes az! Meg amúgyis, tudod, milyen drága egy olyan busztető? Összébb húzod hát a többi cuccal, hadd képezzenek két összefüggő rakást a sok apró helyett. Na, kész, máris jobb!
OK, ezek is megvannak. De hova tegyük őket? A fal mellé rakni nem jó ötlet…
A vendégek aztán jönnek-mennek, és egy magányos estén egyedül maradsz az utólag átküldött fényképekkel, amiket a kertedben készítettek. És zokogsz, mert a réges-rég elveszettnek hitt madáretető ott van a lépcső alatt szétázva, a gyerek nagy színes lapátja félig elásva egy fa mellett, a kerítésnek döntve áll egy bogárajtó a hetvenes évekből. Hát hol voltak ezek eddig?
Csinálj fotókat a kertedről!
Íme az első tanácsom azoknak, akik nem tudják, miért nem olyan szép a kertjük, vagy bizonytalanok abban, hogy van-e kupiérzés odakint. Készíts képeket a kert minden szegletéről! Arról is, amiket sosem szoktál lefotózni. Megdöbbensz majd, mennyit tanulhatsz ebből. Ugyanaz a kert, mégis új látószögből –pláne megörökítve- egészen máshogy fest az egész. Hipp-hopp láthatóvá válik, milyen ocsmány repedt vödörben tartani a leandert, vagy a befejezetlen kút a körülötte hagyott téglákkal, és a létra a földön, amit telenőtt a hajnalka. Óriási élmény, ezért én néhány havonta megteszem, hogy elmélkedjek aztán az élet értelmén (meg azon, vajon agyoncsapjam-e egy péklapáttal az én hőn szeretett férjuramat).
Egy júniusi észhez térítő kép a ház mellől. Bakker, megint elharapódzott a kupi!
Szelektáld és dobd ki!
Mondanám, hogy a képeket elemezve szedjük össze az összes zavaró tárgyat és lomtalanítsunk, de valahogy sosem ilyen egyszerű a helyzet. Ezért először inkább szelektáljunk. Ha valamit két éve nem mozdítottál meg a kertben, semmi funkciója, hovatovább egyáltalán nem is kertbe való tárgy, kerüljön azonnal az ingatlanon kívülre. Ajándékozzuk vagy adjuk el, ha van bármilyen értéke, vagy dobjuk ki a fenébe. Ha két évig nem kellett, akkor mikor fog, de komolyan?
Fészer. Egy ilyenre minden kertes háznak szüksége van. Ha ügyesek vagyunk, bármi beleférhet.
A megmaradó tárgyak ezek szerint valamiért még hasznosak lesznek a számunkra. Funkciójuk szerint elkülönítve helyezzük őket olyan helyre, ahol megőrzik kondíciójukat, egy év múlva is megtaláljuk őket és ugye, nincsenek szem előtt. A tárolóhelyiségeket így lesz okunk alaposan átvizsgálni, kellően kihasználtak-e, és hogyan fokozhatjuk a kapacitásukat.
Ha elég elszántak vagyunk, akár egy nap alatt gatyába rázhatjuk az egész kertet, főleg ha nem egyedül állunk neki. Miért, mégis ki a fene mozdítja meg egyedül azt a dög nehéz vasasztalt?
(Képek: wikimedia, pexels, flickr, saját)
