Tematikus hetünk van: VÁROSIAK VIDÉKEN, VIDÉKIEK A VÁROSBAN. Reggelente kezdj velünk hétfőtől vasárnapig, izgalmas nézőpontokból hajigáljuk majd egymásra a sarat vagy a tulipánhagymákat. (a szerk.) Első cikkünket itt találod a falura költöző városiakról, itt a falusi életet végül feladó anyáról, ez egy vidéki lány picsogása a nagyvárosról, ez a cikk az őslakosok és a jöttmentek találkozásáról szól, ez pedig egy vidéki lány ide-oda költözéséről és viszontagságairól a városban, majd újra vidéken.
Mi itt a Gardenistán szeretjük elmondani a véleményünket. Általában inkább arról, ami kevésbé tetszik a világban, hisz azon szeretnék változtatni, ami jó, azt minek bolygassuk?
Ennél a témánál viszont – a városi ember kertje – ellágyult kicsit a kemény szívem. Ezer dologba köthetnék bele, sok mindent meg is írtam már. Túl sok és felesleges burkolat, csupasz kertek a pepec ház körül, giccshalmok, sőt, giccs hegyek.
Ahogy a többiek ezen a tematikus héten, én is inkább könnyedebbre vettem a figurát. Az elmúlt 8-10 évben legalább 250-300 kertben biztosan jártam kisebb-nagyobb kerttervezési és építési munkák miatt. Rengeteg féle emberrel találkoztam. Az “átlagos és normális” ügyfeleken túl volt szerencsém egészen gazdagokhoz, különcökhöz, a természettől szorongókhoz is, akikkel néha nagyon érdekes irányba fordult a beszélgetés.
Van az úgy néha velem is, sőt, velem inkább elég gyakran, hogy kihagy az agyam, mert fejben épp máshol járok vagy egyszerűen csak fáradt vagyok, s emiatt valami hatalmas ostobaságot kérdezek. Ez mindannyiunkkal előfordul.
De azért az is igaz lehet, hogy ezek a kérdések egymás mellé téve összeállnak egyfajta attitűddé. De nem is a városi ember gondolatai ezek, vidéken is előfordul, hogy ne fordulna elő. Inkább úgy mondanám, hogy az urbanizálódott, modern ember természettől teljesen elszakadt személyisége az, ami néha furcsa, vicces, vagy simán csak fárasztó kérdések formájában ölt alakot.
Ezekből szedtem most össze az emlékeim szerinti legjobbakat.
A tujasövény szép lesz ide, ugye?
A cikk címadó története. Itt a Gardenistán is folytatom évtizedes harcom a tujasövények ellen. Kerttervezési munkáimnál már dörzsölt öreg rókaként, mindenféle prezentációs anyagokkal felszerelkezve érkezem arra az esetre, ha felmerülne a tujasövény ültetésének gondolata – és persze fel is szokott, 100-ból kábé 90 esetben. A szó: “tujasövény” elhangzásakor beindul nálam az önvédelmi reflex, és hatalmas gesztikulációk kíséretében ledarálom, miért is nem lesz az jó.
Kell vagy nem kell? Nem kell. A biodiverzitást szeretjük a kiskertekben is, nem a temetőhangulatot.
Az egyik ilyen alkalommal Dunakeszin, egy nagyon barátságos, ötleteimre mindig teljesen nyitott ügyvédnő az első “tuja monológ” elhangzása utáni alkalommal új hírrel fogadott. A szomszéd lebontotta a romos garázsát, úgyhogy még egy szakaszon meg kell oldani a takarást, majd elhangzott a mondat, amitől ívbe állt a gerincem: Egy szép tujasövény pont jó lenne ide, nem?
Szép ez a fa nagyon. De amúgy ez még él?
Egy késő őszi kertépítés során megérkeztünk a 3 nagy fával, amit előzőleg lebeszéltünk. Természetesen mindig mutatok az ügyfeleknek képeket a növényekről. Ilyen a levele, ilyen a virága, ilyen a formája, gyorsan nő, lassan nő, kicsi marad vagy 15 méteres lesz, részletesen átbeszélünk mindent. Persze a képek szinte mindig leveles állapotában mutatják a növényeket.
Néhány emberek furcsa, de igaz: ha lehullik a levél, attól még nem hal meg a fa, csak jön a tél.
November végén viszont már nem mindig van levél a fákon, főleg a konténerben nevelteken. Így volt ez azzal a három hársfával is, amiket cipeltünk be a kertbe, mire a kis fuvarozó céget vezető kerttulajdonos megkérdezte: Te, Gábor, ugye nem döglött fákat hoztál nekem ide?
A fát locsolni kell?
Aki soha nem foglalkozott kertészkedéssel vagy azért, mert nem volt lehetősége, vagy mert egyszerűen nem érdekelte, gyakran okoz meglepetést a kérdéseivel. Igen, én is pont így vagyok egy csomó mindennel, például sík hülye vagyok az autókhoz, ami elég gáz. Akinek pedig életében nem volt a kezében ásó, nem ültetett el két kezével egyetlen növényt sem, az tényleg őszintén rá tud csodálkozni az olyan alapvetésekre is, mint az öntözés.
Öntözni kell, mert…kell. Most nem magyarázom el. Guglizd ki, miért.
– Gábor, mi ez az árok itt?
– Ez? Ebben fognak menni az öntözőrendszer csövei.
– Tényleg? Lesz öntözőrendszer is?
– Igen persze, de benne is van az ajánlatban. Beszéltünk is róla múlt héten.
– Ja igen biztos, de olyan hosszú az az ajánlat, nem emlékeztem már. Kell öntözi?
– Hát, az nem árt egy kertben (ezt már mosolyogva).
– A fákat is locsolni kell? Nem is tudtam.
FACEPALM!
Gábor, hozz nekem műfüvet!
Oké, ez a pont kicsit szemétség, mert a ‘gyepszőnyeg’ tényleg nem egy gyakran használt szó. Mint a pajzsmirigy, nekem nemrég az nem ugrott be. Tudod, ott van a nyakadban, olyan lepke alakú izé, nem jut eszembe a neve. Vese? Vese. A nyakadban. Na köszi a segítséget.
A “műfű” azaz a gyepszőnyeg. Nyilvánvalóan az instant jellegéből asszociálnak sokan arra, hogy mű.
Mikor gyepszőnyegről van szó, tuti, hogy legalább minden ötödik ügyfél műfüvet kér a kertjébe. Aztán kapnak rendes, élő gyepszőnyeget, és nagyon örülnek neki.
Nincs valami növény, ami távol tartja a madarakat?
Sok városi ember gyűlöletének tárgya: a gonosz rigó. Hangos, szarik, létezik. Hát mondja valaki, hogy nem egy pofátlan dög!
A természet, növények és állatok tisztelete és/vagy szeretete nem mindannyiunkat jár át egyformán. Hogy sokan irtóznak a gilisztáktól, a hernyóktól meg a csigáktól, azt meg tudom érteni. De néha érdekes monológokkal vágnak orrba:
Fát ide az ablak alá nehogy tegyél, inkább oda csak a kert végébe, mert az összes rohadt veréb itt fog ordibálni nekem hajnalban, meg ide szarnak, így is tele van vele a szomszéd kertje, tuti átjárnak. Nincs valami madárriasztó bokor amúgy? Valami trópusi szar, vagy mit tudom én. Csak van! Annyiféle gaz van a világon, látom a nesönöl dzsiografikon.
Igen, a szomszéd november elején már eteti a cinkéket…
Kéne ide valami, ami 30 centi széles, 4,6 méter magasra nő, és ott megáll
Az építész lelkű ügyfél nekem a legszórakoztatóbb típus. El kell takarni valamit, ami a szomszédban van, de persze ne legyen túl magas, mert akkor nyírni kell, de a 4 méter meg még kicsi. Ja, és persze legyen keskeny. A legjobb lenne, ha 30 centinél nem lenne szélesebb, mert akkor már sokat vesz el a gyepből.
Sok ember “sövény álma”, amiről nem is tud: a téglafa. Kis helyet foglal, centi pontossággal beállítható a magassága és jól takar.
Gabikám, figyelj csak, a legjobb lenne valami okos bokor, ituja vagy nem tudom, ami megnő 460 centire, és ott megáll. Nincs olyan?
De, van – szoktam felelni. Amire neked itt szükséged van, az egy téglafal.
Ez ide felmászott. Mit akar ez itt? Ez csíp vagy szúr? Ez egy szörny!
Egészen vicces, amikor a belvárosi betondzsungelből kiköltözik a homo sapiens, nem is az agglomerációba csak egy külső kerületbe, és ott rácsodálkozik a természet rémisztő teremtményeire. Mert ugyan a hébe-hóba látott csótányt már megszokta, meg a kaszáspókot, de minden más az csak a tévében szokott mászni, meg esetleg a gyerek biológia tankönyvében. És akkor felkúszik az emeleti ablakpárkányra egy imádkozó sáska…
Sok ember rémálma, a kert szörnyei, avagy a természet csodálatos teremtményei – nézőpont kérdése.
Gabi! Gyere gyorsan, ilyet még nem láttál, ez szerintem valami terráriumból szökött meg, ilyen tuti nincs az országban csak úgy!
Gabi szalad be, bakancs lerúg a teraszon, futás fel, mi lesz itt! Jahh, ez csak egy szép, élénkzöld ájtatos manó.
Ájtatos manó? De egy hülye neve van ennek a dögnek. Na vidd ki innen, légyszi már, ha a Timi hazaér és meglátja, napokig ezzel fog idegesíteni, hogy ő ide be nem költözik, marad az anyjánál a Wesselényi utcában.
Gáborkám, sietni kellene a fűvel, szorong a kutya.
Egyre gyakrabban találkozok szinte már zavarba ejtő módon állatszerető emberekkel. Ezzel persze semmi gond nincs, sőt. Bár én magam nem hiszem, hogy valaha eljutok ilyen szintre, tökéletesen meg tudom érteni, mikor valaki szinte a gyerekeként kezeli a kis kedvencét. De azért volt már, hogy csak pislogtam hülyén, mint a bagoly.
Öreg golden retriver, többszörösen műtött, már nehezen mozog.
Gáborkám, mikor hozzák a gyepet? Jónás már nagyon rosszul viseli magát. Tudja, csak fűre tud pisilni (de ahhoz most még le kell vinni az utca aljára). És most már hűvös is van. Az étvágya is romlott, megint depressziós lesz, attól félünk.
A legemberibb háziállat, a kutya. Ez meg itt csak egy orr.
Mikor ezt megtudtam, vittünk egy darab gyepszőnyeget, és a kutyus állapota – úgy emlékszem – tényleg hamar javulni kezdett (bár szerintem leginkább a fárasztó és valószínűleg fájdalmas séták elmaradása miatt). Én abban egyébként simán hiszek, hogy a kutyáknak vannak valamiféle gondolatai, érzései, közérzete. Ez egyértelműnek tűnik, látni rajtuk mindent. De azért emberi antidepresszánssal kezelni egy kutyát, na azt talán nem kellene.
