Százezer műanyag zacskókból készítették el a Holt-tenger térképét Nepál fővárosában, Katmanduban.

Az akció résztvevői ezzel a világ tengereinek szennyezésére akarják felhívni a figyelmet, egyben rekordot is akartak felállítani.

150 önkéntes vett részt a munkában, amelynek során a hónapok alatt összegyűjtött és válogatott színes zacskókat egy 20 méter hosszú és öt méter magas, a Holt-tenger hosszúkás alakját idéző fémszerkezetre erősítették.

Az „egy Holt-tenger elég nekünk” mottóval megvalósított projekt arra akarja felhívni a figyelmet, hogy csökkenteni kell a műanyag hulladékot – mondta el Surgeon BC, az akciót szervező nepáli Stem Foundation munkatársa „Reméljük, hozzá tudunk járulni ahhoz, hogy a tengerek tiszták maradjanak és ne váljanak halott tengerekké” – tette hozzá.

A műanyagból készített szobrok rekordját eddig egy 2012-es „alkotás” tartotta: 200 ember 68 ezer zacskóból alakított ki Szingapúrban egy polipformát. A nepáli önkéntesek remélik, az akciójukról készített videó segítségével bekerülhetnek a Guinness rekordok könyvébe.

 

MTI, Europress



Címkék: