A pécsi havihegyi mandulafa lett az év fája – hirdette ki a július óta tartó online szavazás eredményét az Ökotárs. A Hős Fa címet a Római-parti fák, az Országos Erdészeti Egyesület különdíját pedig egy óriási tölgyfa, a szebényi nagy fa kapta.

“Az Ökotárs Alapítvány az Év Fája versennyel a közvetlen környezetünkben élő fákra és általában a természet fontosságára, mindennapi életünkben betöltött szerepére szeretné felhívni a figyelmet. A versenybe bármely közösség nevezhet egy számára kedves fát vagy facsoportot, amelynek érdekes története van. Idén 35 jelölt indult a versenyen, melyek közül a szakmai zsűri választott ki a 12 döntőst. Ezek közül a közönség online szavazással választotta meg kedvencét július 9. és október 8. között. Az Év Fája, a Hős Fa és az Országos Erdészeti Egyesület különdíjasa mellett idén is minden döntőbe jutott fa oklevelet kapott a díjkiosztón. A fákra összesen 16 423 szavazat érkezett az online szavazás keretében” – írják a szervezők a honlapon.

Az év fájának választott mandulafa a pécsi Havihegyen 2018. október 18-án. MTI/Sóki Tamás

 

Az idei hazai verseny döntősei, helyezési sorrendben:

1. A pécsi havi-hegyi mandulafa (Baranya megye) 4779 szavazat
2. Fák a Rómain (Budapest, III. kerület) 3719 szavazat
3. A falu fája Ceglédbercelen (Pest megye) 2858 szavazat
4. A kimlei hárs (Győr-Moson-Sopron megye) 1254 szavazat
5. A zalai dombokat vigyázó pacsai Öreg Hárs (Zala megye) 1124 szavazat
6. A szebényi Nagy Fa (Baranya megye) 643 szavazat
7. A Nagykovácsi templomkert odvas hársfája (Pest megye) 581 szavazat
8. A tudás fája Kamuton (Békés megye) 564 szavazat
9. A zuglói “mezős” fák (Budapest, XIV. kerület) 504 szavazat
10. Az égigérő gerlai vackor Békéscsabán (Békés megye) 230 szavazat
11. Mesebeli galagonya a pogányi Zsályaligetben (Baranya megye) 97 szavazat
12. A Mária utcai mesefa (Budapest, XVI. kerület) 70 szavazat

 

Kiemelt kép: Az év fájának választott mandulafa a pécsi Havihegyen 2018. október 18-án. MTI/Sóki Tamás



Címkék: