Ha már egyszer olyan szerencsés vagy, hogy kertes házban élsz vagy legalább is a házhoz ahol laksz, tartozik valamilyen méretű kert, biztos gondolkodtál már azon, hogyan tehetnéd még szebbé. Ez a cikk most nem konkrét tanácsot ad, de nem is mindig arra van szükség. Hisz a kertek ezerfélék, egy cikkbe pedig kevés jó ötlet kifejtése fér bele. Ez a cikk most egy kicsit a szemléletedet szeretné formálni. Ha végigolvastad, gondold végig, hátha nálad is van valami oda nem illő a kertedben. Sosem késő eltüntetni!
A lakókörnyezet szépítése egy általános igény a kertet kedvelők számára, s az örömöt nem csak a végeredmény, a kert szépségeinek látványa adja, hanem maga a vele töltött munka, ami részben valamilyen kreatív, alkotó tevékenység is egyben.
Sok mindennek lehet autodidakta módon nekiállni, a kertészkedés tipikusan ilyen. Semmilyen képzettségre, tanulmányra nincs szükség, sokszor elég az érzék vagy egyszerűen csak a szorgalom. Viszont vannak helyzetek, amikor a nagy lendület rossz útra sodorhat. Ahogy a közmondásban áll: a pokolra vezető út is jó szándékkal van kikövezve.
Tisztában vagyok vele, hogy minden szakmában megvan az esély, hogy az ember egy idő után “szakmasznobbá” váljon. Biztos már én is az vagyok, egyetemre járással együtt 17 éve ebben élek, kertekkel fekszem és velük kelek.
Egyszer egy zenei szerkesztő egy házibuliban kiröhögött, mert nem tudtam, ki az a Myléne Farmer, a „francia Madonna” – pfff, óriási, már tuti okosan halok meg, hogy ezt tudom, gondoltam. Ott vannak az informatikusok, ők alapvetően hülyének néznek mindenkit, jó, kicsit jogosan, én is hülye vagyok elég sok mindenhez, ami árammal működik, mert igazából nem érdekel, csak az, amit magam is használok. De amikor egy mondaton belül három mozaikszóból egyről nem tudom, hogy mi az, és kapom a lesajnáló megjegyzéseket, azt azért kicsit erősnek érzem.
Éppen ezért, ennél a témánál visszafogom magam, érzékelem a saját sznobériámat.
Megértem, hogy sok ember immunis a környezetének minőségére. Ez lehet egyfajta vizuális tudatlanság, immunitás a szépre, vagy legalább is valami „nemzeti minimumra”. Sokaknál megfigyelhető, hogy míg a lakás/ház tök rendben van, sőt, ízlésesen van berendezve és látszik, hogy odafigyelt a részletekre is, addig a kert, nos, hogy is mondjam, hogy ne legyen bántó… a kert meg egy szarkupac.
Ebből persze nem következik automatikusan, hogy nem érzékelné a tátongó szakadékot a kint és a bent közt, simán lehet, hogy még ideje vagy pénze nem volt legalább minimálisan rendbe tenni vagy tetetni a dolgokat odakint. Természetes, hogy a közvetlen környezeté az elsőbbség, én is így tennék, ha lenne saját kertes házam. Előbb konyhabútor, utána sövény. De aztán egyszer csak eljön a pillanat, amikor sorra kerül a kert, s a kültér szépítésének vágyából a pozitív változások mellett tragikus kis szörnyszülöttek jönnek a világra, aminél szinte még egy gazos kert látványa is szebb lenne – arra legalább mondhatnánk, hogy a természet alkotta.
Az Echeveria-k, vagyis fáskövirózsák gyönyörű látványát teljesen elnyomják a csúnya autógumik. Fotó: Facebook
Mini sorozatunk indító epizódjában az autógumira esett a választás. A gumiabroncs évtizedek óta velünk él a kertekben. Igazi kádári kertészeti termék, amire akár pozitív szemmel is tekinthetnénk, hisz a szocializmus környezetpusztító világszemléletében a mindennapi életben használt, újrahasznosított anyagok között biztos helye volt.
Na, nem mintha akkoriban a kapitalizmus ne lett volna kevésbé szennyező szemléletű világszerte – és ez itt most nem a kommunizmus védelmének kisesszéje, félre ne érts!
Én is játszottam még traktorgumi homokozóban, és lovagoltam játszótéren gumilovon, ami egyetlen egy, földbe félig beásott Trabant-gumit jelentett. Ezekkel még nincs is nagy baj, nem voltak rondábbak az akkori átlag, ezeréves, rozsdás játszószereknél, és legalább biztonságtechnikai szempontból ideális választás volt (a játszótéri biztonságtechnikai szakemberek most halkan kuncognak, kuss legyen!).
De amikor az elhasznált gumiabroncs bekúszik a nagykapu alatt, és a kert egyik fő díszének szerepében tetszeleg, tolja magáról a szelfiket a Facebookra, azt azért már soknak érzem. A ku…tyafáját!
A gumiabroncs egy hulladékfajta. Szemét. A környezetgazdálkodási szervezetek honlapjain, a veszélyes hulladékokat felsoroló listákban külön sorban szerepel. Csúnya, tompa fekete színe van, ami a szépség ideájával köszönőviszonyban sincs. Praktikusnak ugyan praktikus, igen, egy 300 literes kiszuperált benzintartály is praktikus, mégsem lesz belőle muskátlis láda. Mert ronda, tájidegen, kertidegen, életidegen.
Ugye ez szerinted sem szép? A gumit elég nehéz levágni egy ilyen esetben, mivel belsejében vasháló van – patthelyzet
Nincs az a virágözön, az a buja muskátlitenger, ami ellensúlyozni tudná az autógumi látványát. Egyetlen eset van, amikor kerteken belüli létezéséért nem kell a Kossuth térre vonulni tüntetni az az, amikor egyáltalán nem látszik. Télen sem. De akkor meg már minek?
A Pinteresten vagy a Facebookon kószáló fotósorozatokban gyakran felbukkan még a rikító színű olajfestékekkel lefestett változata ennek a téveszmének. Játszótér közelében ezt még el tudom fogadni, de csak ott. Most már nem mondhatjátok rám, hogy mindent utálok, ha-ha.
A gumiabroncs nem egyszerűen ronda, belülről sugárzó csúfsággal rendelkezik. A gumiabroncsnak a lelke romlott. Ha egy pszichológus fel tudná tárni, nem találna ott semmit, csak gennyes pattanásokat meg két szőrös bibircsókot, brrrrrááááhhh.
Engem körülbelül ez a díszkomfort-érzés fog el, amikor meglátok egy ilyen kerti jelenetet. Összerándulok, mint a gasztroblogger arca, amikor széttrollkodom szegényt, hogy hát jó, finom ez a szendó, de az aluljárós pizza is van ilyen jó, mint amit te sütöttél, és az csak 250 Ft.
Mindenkinek a maga sznobizmusa a norma, az enyém ez.
Borítókép: www.sublipalawan.com
