Mindenki szereti a kerti díszeket. A kerti díszeken túl már talán csak nézegetni szeretjük jobban őket a mindenféle tematikus oldalakon, meg persze Facebook-csoportok válogatásai közt.
Néha én is elhatározom magam, csinálok valami hasonlót. Kinyitom a laptopot, és olyankor kezdődik az őrület.
Néztem ötleteket a Pinterestről
Szóval, én is gyakran járok ilyen oldalakon, vagy pörgetem a Facebookot új ötletek, de legalább is ötletadó képek után kutatva. Ömlik is a kreatív energia rendesen, de öt perc elég hozzá, hogy úgy érezzem, tele vagyok. Ismerős? Minden nagyon szép, tényleg, csupa ötlet, nem is drága, vagy épp tényleg kijönne nulla forintból, csomó újrahasznosított cucc, ráadásul klasszul (igazából profin) fényképezve. De a legtöbbet mégis elvetem ugyanolyan gyorsasággal, mint ahogy megakad rajta a szemem.
Jól néz ki ez a több ágú gyertyatartóból lett virágtartó, kicsit rikít a színe, de zöldben például el tudnám képzelni. De hopp, pont nincs a sufniban egy darabom se, ugorjunk.
Szürke kavicsokba applikált mécses, hát ez cool, visszafogott szín, minimál dizájn, de… ajvé, mi a fenével lehet ilyen lukat marni egy kavicsba, hogy ne fúrjam át? S még ha át is fúrnám, honnan szerezzek ilyen gépet?
A farönk szelet már egy fokkal egyszerűbb, de ahhoz is kell: farönk meg egy lyukfúró. A műanyag, színes gumicsizmát hagyjuk, műanyag szemétből van épp elég a világban. Ráadásul, ha már egy elhasználtat hasznosítasz újra, az nem így néz ki, mint a képen, hanem tropára van menve, nyilván, akkor van értelme újrahasznosítani.
Raklapból hatalmas szitakötők. Aham, pont nincs esztergagépem se, haladjunk, haladjunk.
Üveg pillangó? Ne röhögtess, a giccset nem csípjük, ugye?
Kedvenc találatom a ‘DIY garden/terrace design’ (csináld magad kerti/terasz dekor) keresésre az a kis pohártartó szekrény. Nem kell hozzá más, csak asztalos- és hegesztői tudás, egy hegesztőgép, maga a speckó anyag, és kész is – röhej.
Kavicsból lámpa? Tök jó, csak hogy fúrom ki a kavicsokat, illetve az áram bekötéssel sem biztos, hogy megpróbálkoznék. DIY lelkesedés ide vagy oda, a találatok jelentős része vakvágány.
A ‘serpenyőből óra’ pedig a tipikus esete annak, mikor rá kell jönnöm, hogy nem vagyok képzőművész.
Na jó, de akkor mit lehet tenni?
Legutóbb egy ilyen nézelődés végén annyira felszívtam magam, hogy eldöntöttem:
Oké, akkor csinálok valami full DIY kerti díszt/asztaldíszt, lesz ami lesz, vállalom. Nem veszek hozzá semmit, megnézem, mi van otthon, a konyhában, a szekrény mélyén, az ablakban, a polcokon. Az “egyszer majd jó lesz ez még valamire” szemléletmódnak köszönhetően kerültek is elő dolgok annak ellenére, hogy szerintem én elég jól tudok szelektálni, és költözésekkor – ami nálam elég gyakori – sem félek megszabadulni a feleslegesek vélt dolgoktól. Az otthon talált dolgokon túl pedig ennek szellemében jártam a várost néhány napig, így gyűlt össze az a mennyiségű cucc, amiből ez a fotósorozat készült.
Azt még hozzá kell tennem, hogy hozzám leginkább a “svéd modell” áll legközelebb, vagyis magam körül (és a kertjeimben, amiket tervezek meg építek) szeretek minél kevesebb sallangot és “porfogót” látni.
Tehát ezen a területen – csináljunk valami kerti díszt gyorsan – nincs sok tapasztalatom, vagyis ha én meg tudtam csinálni, neked is menni fog.
A fotózás helyszínének szándékosan egy árnyékos terület választottam – egy belvárosi, hatemeletes gangos ház udvara -, nem akartam “manipulálni” a fényképeket azzal, hogy napsütésben fotózok, ahol ugye minden ötször olyan jól mutat. Meg hát ősszel-télen egyébként is inkább a ködös félhomály dominál, ezzel is igyekeztem életszerűbbé tenni a fényképeket.
Az egyszerűbbekkel kezdünk, s a képsorozat végére eljutunk a terülj-terülj asztalkám szintig, ahogy a nyitóképen láthatod.
Ősz van, a természet tele termésekkel. Egy budai utcában láttam meg egy kis csertölgy fát, alatta tele volt a fű makkal. Több se kellett, nekiálltam guberálni, pár perc alatt össze is jött egy kis kupac. Három éve vettem ezt a lapos piros dekorkaspót a “jó lesz ez valamire egyszer majd” vallásos gondolkodás jegyében. Már el is feledkeztem róla, csakúgy, mint a kék dekorvázáról – az ágyam alatt pihentek.
Makkot az egyikbe, kész, a kékbe meg díszcsalán levirágzott virágszára került. Lapos tálba lapos dolog, hosszúkásabb vázába hosszúkás akármi – ezzel nem lőhetsz mellé. Ősz van, fogynak a színek, s ha az adott környezetben/teraszon/kert sarkában is inkább egyetlen szín dominál, mint itt a barna faburkolat, az asztal és a háttér faládái, akkor néhány élénk színű valamivel tényleg nem lehet elrontani az összképet.
Aztán ezt egy kicsit keveselltem, feldobtam a kék vázát egy kis frissen szedett levendulával (!). Mondanám, hogy örülök neki, de ezt itt most inkább csak mint száraz tényt említem. Ha van, hát van, remélhetőleg tíz év múlva nem lesz kaktuszsivatag az országból. De térjünk vissza a témához, az van, hogy most november elején levendulával díszíthetjük a teraszt – a klímaváltozás pozitív hatásai, köszönjük.
Egy kép felülnézetből, itt jól látszik, milyen vagány textúrája van a csertölgy kupacslevelének. Kirándulás alkalmával gondolj erre, és járj te is nyitott szemmel a természetben. Lerabolni persze azért nem kell az erdőt – tarts mértéket!
A konyhaszekrényből előkerült egy tésztaszűrő. Igen, egy tésztaszűrő – de micsoda tésztaszűrő! Igazából kizárólag a színe miatt vettem valamikor, azóta egyszer használtam, de meg is bántam. A tésztát simán le lehet szűrni úgy, hogy a lábas fedőjével csinálok egy kis rést a fedő és a lábas között, a spagettitészta a helyén marad – más, vékonyabb tésztát meg én nem nagyon főzök, szóval tésztaszűrő szekrény mélyére el, “jó lesz az még egyszer valamire”. Íme. Azért azt érezzük, hogy a három kukoricacső, amit bátyáméknál szedtem egy hónapja, egy kicsit még kevés bele, kicsit túl minimál.
Feldobtam hát pár szem csipkebogyóval. Ez a zöld-sárga-piros hármas már pont jó.
Pinterestes zsiványok, szevasztok!
Egy összkép gyorsan a barna mindenséggel, aztán haladjuk is tovább, sok van még hátra. Mivel a legtöbb faburkolat barna, a zöld meg a piros tuti jól mutat mellette. A kéket sok színfetisiszta nem tartja a barnához illőnek, de én megengedő vagyok, a stílusnácik meg le vannak ejtve, ez itt az én DIY projektem.
Ha a világító sárga-piros párost lecseréljük fenyőtobozra, a növények közül a levendula kerül a középpontba a kék színével – ez sem rossz így. A tobozoknak is, ahogy a csertölgyek, van egy érdekes alap textúrája – nem véletlenül dominálja a koszorúpiacot.
Két kis fadoboz, benne csonthéjasok, plusz a gesztenye – ezt hívom én mókus menünek. Ez a sorozat leginkább minimál darabja, innen már csak fentebb kúszunk. Egészítsük ki valamivel, ne legyen ilyen szomorkásan szegényes a kép.
Például egy üveg borral, az jól esik így novemberben. Már nem sörszezon, de még korai a forralt bor, meg úgyis lement a szüret nagy része. A Száraz Novembert idén én kihagyom.
Na és mi esik jól egy pohár bor után? Igen, még egy pohár bor. Ez persze itt csak a dekoráció része – egyedül meg egyébként sem iszok, még a végén alkoholistának tartotok. Úgyis csak szőlőlé van az üvegben, természetesen.
Na jó, ez már tényleg a DIY asztali dekor legalja, az igazi svéd minta, csak egy rénszarvas orra hiányzik a háttérből. Ha ráveszed magad, hogy csinálsz valami ilyesmit, szedj legalább kétféle bogyót, színben vagy méretben eltérőt, hogy legyen valami kontraszt.
Tavaly keveredtem ki egy antik piacra, vettem is három réztálat. Eredetileg karácsonyi ajándéknak szántam, de aztán találtam jobb ajándékot, így ezek a nyakamon maradtak. Azóta szemezek velük a könyvespolcon, és most végre beteljesült a sorsuk. Egy-egy alkalom erejéig, egy vasárnapi ebédhez ki lehet rakni ezeket is az asztalra. Persze nem kültérre valók, szóval az ilyeneket csak alkalmanként érdemes használni, arra viszont nagyon is jók.
A kukorica-csipkebogyó páros nekem bevált, régi(es) tálba bele, és jöhet mellé a többi csetresz. Egy világító kék kavicsot gyerekkorom óta őrizgetek, egy táborozás alatt találtam a Mátrában – most ennek is bevégeztetett a sorsa, összeházasítottam a csipkebogyóval.
Pinterestes partizánok, szevasztok!
Fentről is nézzük meg. Nagyjából rendben van, de valami mintha hiányozna. Túlságosan elkülönülnek egymástól, nincs ami összekösse őket vizuálisan. Fentről nézve három plecsni az asztalon – valamit még tenni kell ezzel!
Igen, szórjunk köré dolgokat. Na ez az, ami nem egyszerű. Ezt szokták a profi dizájnerek és mindenféle terület képviselői úgy eladni, mint teljesen magától értetődő, legegyszerűbb lépést, ami megadja az egésznek a hangulatát, az ízét. Ez az, amikor Stahl Judit négy fürjtojásból, egy kenyércsücsökből és egy zacskó szegfűszegből összerittyent egy háromfogásos vacsorát. Tudod, látod, ott van, csinálja, te is csinálod, a végeredmény valahogy mégis fényévekre van attól, amit a képernyőn látsz.
Szóval próbálkozni kell, rendületlenül, én is ezt tettem. A kék kavics mellé jöhet egy kékesszürke, kaktuszformát imitáló beton dekorkaspó, ezt az Oázis Kertészetben vadásztam. Jó nehéz, szeles helyekre ideális. Kezdődjék hát a szórás, elsőként csipkebogyóval és dióval. A szőlőlé közben hogy, hogy nem, elpárolgott – persze meleg volt, 21 fok, ezt is köszi neked, klímaváltozás.
Szintén elég egyszerű, de hatásos ötlet, ha üvegekbe szórsz színes bogyókat. Kisgyerekeseknek főleg ajánlott, közben megtaníthatod a porontyot, mit szabad megenni és mit nem. Egy életszerű szépséghiba adódott, mégpedig, hogy az üvegek bepárásodtak az üveg formája miatt, s mert a tűztövis bogyói frissen szedve kerültek az üvegbe. Ezért jobban jársz, ha szélesebb üveget használsz, vagy ha a töltelék már száraz.
Nézzük meg ezt is felülről, életszerűen, borosüveggel kiegészülve. Most így az íróasztalnál ülve már látom, kicsit összébb kellett volna rendezi a csoportot, egy kicsit szét van esve a kép. Jobban hat az összkép, ha a nagyobb dolgok egy helyen összpontosulnak, és a dió-csipkebogyó sallangokból is elfért volna még legalább ugyanennyi.
Hozzuk vissza a kedvenc tésztaszűrőmet, a kukoricát cseréljük tobozra – hát ez így is működik, egész gusztusosan néz ki. Szinte látom a családi ebédlőasztalt, ahogy valaki automatikusan nyúl a toboz után.
A befőttesüveg vonalon indulva hamar eljutottam a csatos üvegig. Valamilyen apró szemű bogyóval feltöltve egész érdekes textúrát ad, szintén elronthatatlan. Itt is elfért volna még pár csipkedió, amik közrefogják a fő díszt.
Az a lila bogyó az üvegben nem áfonya, és nem is lila, a fényviszonyok csalnak egy kicsit. Nyugati ostorfa termésével van tele. Kiragadott részletként sokkal jobban működik a befőttesüveg-csatos üveg páros, innen nézve a csipkedió sallangok is pont elegendőek.
És akkor berúgjuk a motorokat, elbúcsúzunk a svéd modelltől, jöhet a színekben és formákban tobzódás. Azt a hosszú kavicsot a kertben találtam egy ültetés alkalmával, a fekete dióról fogalmam sincs, honnan van, egy éve tartogatom a galérián, az a hosszúkás, színtelen izé a lilaakác termése, a világos színű, kisebb pedig egy brutál invazív gyomnövény, a selyemkóró termése, a többit meg már ismerjük korábbról.
Pinterestes pupákok, szevasztok!
Persze ez az összeállítás is jobban mutat szőlőlével töltött borosüveggel, pohárral.
Közelebbről is nézzük meg az összeállítást. Nem szóltam még a zöld fadobozról: ezt egy zöldségestől kértem el, egy szimpla faláda, ami az út szélére volt száműzve tucatnyi másik társával együtt. Kettőt hoztam el, az egyik maradt natúr, a másikat befestettem zöldre, maradt még a komposztáló festéséből.
Itt a másik doboz is. Natúr dobozba natúr termés, színes dobozba színes termés – ez is egy ilyen “Kolumbusz tojása” ötlet, elronthatatlan, pofonegyszerű.
Ugyanez felülnézetből – ha rengeteg mindent pakolsz egymás mellé, akkor már kábé tényleg mindegy az elrendezés. De ha van egy vagy két kiemelkedő rész, ahol a nagyobb/magasabb tárgyak összpontosulnak, az csak még jobbat tesz az összképnek. Meg persze a terített asztal is befolyásolja, hogy mi-hova kerül, ezt már az adott helyzet dönti el.
Új szereplőként hadd mutassam még meg a másik rézedény-szerzeményemet, ami eredetileg egy gyümölcsös tál, de itt most a török mogyoró termése került bele, ami kb. olyan, mit egy milliószorosára nagyított halálos trópusi vírus – de nekem tetszik. Ha neked is, szedj belőle vagy harmincat, egy akkora kupac már messziről feltűnik. Asztalon szétszórt sallangnak is jó, ha van elég helyed.
Plusz nagy színfoltnak tegyük be a kupacba a levendulát – egyre jobb.
Nincs az a nézet, ahonnan előnytelen képet mutatna.
Így az előadás végén, rögtönzött színi társulatunk minden szereplője összeállt egy csoportkép erejéig, kérem, tapsoljuk meg őket. Úgy érzem, mindenki kihozta magából a legtöbbet annak ellenére, hogy életükben először álltak színpadon.
Külön köszönet a borosüvegnek és a poharaknak, akik Balatonról utaztak fel e rövidke szerep kedvéért csakúgy, mint a jászsági kukoricáknak és csipkebogyóknak. A levendula a 21. kerületből, a Campona mellől érkezett, a dió Csepelről, a kavicsok a franc tudja, honnan. A kaspókat az Oázis Kertészet utaztatta, a faláda és a díszcsalán Újlipótvárosból sétált át ide, a Szent István Körút 15-be, majdnem szembe a Vígszínházzal. Az itt lakóknak külön köszönet jár a helyszín biztosításáért.
Végezetül pedig, köszönetet kell mondanom Bálintnak, hűséges fegyverhordozómnak a backstage fotóért, és hogy segített átcipelni a kertbe a felhalmozott négy IKEA szatyornyi cuccot, és rendre belenyúlt a hevenyészett elrendezéseimbe, hogy értékelhető képek készülhessenek.
Mint láthatod, lehet zéró vásárlással, kézügyesség és más különleges szuperképességek nélkül kerti díszeket kreálni. Ha nekem sikerült, neked is menni fog!
Szövegelés nélkül, egyben szeretnéd végigpörgetni a 33 képet? Akkor katt a galériára!
