Tudtad, hogy a zöld környezet jó hatással van a gyerekekre (meg amúgy a felnőttekre is)? Most erről már hivatalos kutatás is született, amit nem brit, hanem barcelonai tudósoknak köszönhetünk: a The Barcelona Insitute of Global Health szakemberei 1500 gyerek fejlődését követték nyomon úgy, hogy először születésükkor, majd 4-5 éves koruk között, végül pedig 7 évesen elemezték őket. A 2003 és 2013 között végzett kutatás során a résztvevők online felméréseken vettek részt, a tudósok pedig műholdak segítségével rögzítették, hogy a zöld növényzet milyen mértékben van jelen 100, 300 és 500 méteres távolságban a vizsgált gyerekek lakóhelyétől, írja az Environment Health Perspectives lapban publikált tanulmányról a Daily Mail.

És hogy mi derült ki? Többek között az, hogy a városi zöld területek elősegítik a szociális kapcsolatok alakulását, fejlődését, ráadásul nagyobb előnnyel indulnak azok, akik egy park mellett nőnek fel, a környezet segíti ugyanis a gyerekek koncentrációját – legalábbis ők kevesebb hibával és gyorsabban reagálnak az összpontosítást vizsgáló teszteken. A tanulmány szerzője, dr. Payam Dadvand megjegyezte: a zöld környezet nemcsak a szociális kapcsolatokra, de a fizikai aktivitásra (nahát) is jó hatással van, ráadásul (azta, papappamm, dobpergés) csökkenti a légszennyezettséget, a zajt, és további pozitív befolyással lehet a gyerekek agyának fejlődésére – bár ez utóbbi még további vizsgálatokat igényel.

Arra nem térnek ki, hogy a kertes ház is hasonlóan jótékony hatással bír-e, de hátha erre is szánnak majd egy kis pénzt a spanyolok.

Borítókép forrása: pxhere.com



Címkék: