Lelkes túrázókként szeretünk mindig új útvonalakat felfedezni, ezért nagyon örültünk, mikor hallottunk a Spartacus-ösvényről. Természetesen el is döntöttük, hogy mihamarabb megnézzük. Ezt a pilisi túraútvonalat 2015-ben adták át a túrázóknak, a zöld útvonal részeként. Egy körtúrával közelítettük meg, Pilisszentlászlóról indultunk, és oda is érkeztünk vissza. Az út becsült időtartama 4,5 óra, ennyi idő alatt teljesíthető is, feltéve, hogy az ember nem velem megy. Sajnos a fotózási hév megint elkapott, de a remek idő és a csodálatos útvonal miatt ez végül nem vezetett túl nagy vitához.
Utunkat Pilisszentlászlóról a zöld útvonalon kezdtük meg, gyönyörködtünk a még őszies színekkel, tavaszi fényekben pompázó természetben. Útközben sok érdekességet láttunk, nagy, sütkérező zöld gyíkokat, lepkéket, madarakat, és teljesen váratlanul még egy bizarr kis kerti törpe életképbe is belebotlottunk. A Spartacus-ösvény kezdőpontján tábla fogadott minket, miszerint az útvonal nehéz szakaszokat is tartalmaz. Enyhe, de alkalmanként erősen előtörő tériszonyom miatt kicsit aggódni kezdtem, de mint végül kiderült, aggodalomra semmi ok! Az ösvényt gyerekekkel nem ajánlatos használni (legalább is amíg nem vagyunk a képességeikben biztosak), de nagy szintkülönbségek nincsenek (csak alattunk és felettünk), és az ösvény sem túl keskeny. Megjegyzem nem jött szembe velünk senki, mivel egy csendes hétköznapot választottunk a kirándulásra.
A Spartacus-ösvény szinte teljesen szintben haladva kanyarog végig a hegyoldalban, használata inkább nedves, csúszós időben okozhat nehézséget. Ha szép napsütéses, száraz időt választunk, fantasztikus élményben lehet részünk. Az útvonalról kivételesen szép kilátás tárul elénk a Dunakanyar hegyeire, és egy plusz kitérővel a Disznó-zug felé, a Dunakanyar visegrádi szakasza is szépen belátható. A Szarvas-bérc és Szarvas-lyuk mentén a Jenő-kunyhó érintésével utunk az Apát-kúti vadászházig vezetett. Itt található a Bertényi Miklós Fűvészkert is, ami sétalehetőséget kínál egy délutánra is akár. A mellette lévő étteremben lehet jegyet venni, ami remek pisztránglelőhelynek bizonyult. Helyben fogyasztva és elvitelre csomagoltan is adnak füstölt pisztrángot, gondolva a szabadban sütögetni vágyó turistákra.
Pisztránggal és sörrel megtöltve folytattunk utunkat, immár sötétben, a piros útvonalon az Apát-kúti-völgyben. A még kopasz fakoronákon átsejlett a csillagokkal ékes mélykék égbolt, a patak csobogása pedig kellemesen elbódított. A túrának ez a része technikásabbnak bizonyult, kb. 10-szer kellett átkelni a patakon, köveken, faágakon ugrándozva, sötétben, 1db telefonos zseblámpa fényében, de hát magára vessen az, aki nem igyekszik eléggé még a napvilágnál. A látvány nyilván gyönyörű volt, de ez megmarad a következő alkalomra. Így is élveztem az éjszakai kirándulást, noha a futócipőm, amit reggel teljesen véletlenül vettem fel a túracipőm helyett, és mindez fel sem tűnt Pilisszentlászlóig, nem vízálló. Azt hiszem az elmúlt hetek munkadömpingje után rám fért egy kis pihenés, szerintem a legjobbat hoztam ki belőle.