Bizony-bizony, a kétnyári virágok esetében ez az egyetlen erre alkalmas időszak. Mályvarózsát, árvácskát vagy gyűszűvirágot szeretnél? Vess magot most!

Tavaly koratavasszal a szomszédasszonyomtól kaptam két tő mályvarózsát gyökerestül. Hatalmas, vastag karógyökere 30-40cm is volt, alig tudtam elég mély gödröt ásni hozzá a frissen kialakított nagy virágágyásában. De megérte! Két méter fölé emelkedő, csodálatos halványsárga virágözön lett belőle, alig tudtam vele betelni. A szél cibálta, de ő bírta támaszték nélkül is. A virágok aztán terméssé alakultak, hagytam is a szaporítás miatt. Viszont csak idén vetem el, mert most lett kész az a hely, ahova szánom őket.

Ha nincs sajátod vagy a szomszédnak, akkor kertészetekben biztos találsz még néhány zacskó magot. A legjobb kétnyári virágokról kár lenne lemondani.

A kiszemelt talajt megtisztítjuk a gyomoktól és gyökerektől, felássuk, elgereblyézzük. Ha szükséges, talajjavítást végzünk. Én több helyre is vetettem, és úgy tapasztaltam, hogy csak ott nem kelt ki, ahol folyamatosan tűző nap érte a vetés helyét. Így érdemes ezt figyelembe venni. Árvácska esetében akár balkonládába is vethetünk, mert remekül áttelel ott is a kis növény.

A (jelen esetben mályvarózsa) magokat a száraz tokból kiszedjük és a talaj felszínére hintjük. Kissé elgereblyézzük, de mélyre ne kerüljenek a magok. Öntözőrózsával ellátott kannával meglocsoljuk és várunk, földjét sosem hagyjuk kiszáradni igazán. Néhány hét elteltével ott figyelnek majd pár kis levélkével! Idén megerősödik, helyes palánta lesz belőle, amit aztán ősszel vagy kora tavasszal kell a végleges helyére ültetni.

Mindezzel sok pénzt spóroltunk és egyben gondoskodtunk a jövő évi ellátmányról is.

Hajrá-hajrá!

 



Címkék: