Na jó, most van elegem! De komolyan! Én véres verejtékkel szépítgetem a kis teraszomat – mert hát minek is vettem teraszos lakást ha az úgy néz ki, hogy a kutya se akar kiülni rá – majd arra jövök haza, hogy gyilkossági helyszín lett belőle.
Olvastam én ma munka közben – vagy inkább helyette – a szalagcímeket a neten, hogy „Áldozatokat szedett az orkán erejű szél”, de a fene se gondolta, hogy pont az én tip-top erkélyemen. Hulla fáradtan haza vonszolom magamat, csak az lebeg a lelki szemeim előtt, hogy egy hatalmas pohár borral (vagy inkább egy üveggel) lehuppanok a napozóágyra, és a zennél is zenebb leszek. Gondoltam az alkoholmámoros naplementében vállon veregetem majd magamat, hogy valami csoda folytán ma sem kaptam hisztirohamot – mert ugyebár az árt a szépségnek és a hó végi prémiumnak – mikor a főnököm előállt az ezredik idióta ötletével.
És erre… az egész napi szú-százásom egy pillanat alatt megy a kukába, mikor meglátom a hurrikán súlytotta balkont. Meggyilkolt tuják, megcsonkított leanderek, összetört cserepek, virágföld mindenhol, a gondosan nevelgetett kis bazsalikomom pedig egyenesen öngyilkos lett, levetette magát a mélybe. Csak remélni tudom, hogy a már eleve kicsit rozoga szomszéd nénit, aki folyton a kertben üldögél, előbb bekergette a jégeső, mint hogy megkezdődött a bazsalikomos légitámadás.
Dermedten állok a terszajtóban, még erősen hezitálok, hogy sírjak vagy röhögjek, vagy esetleg ugorjak a bazsalikom után, mikor megszólal a telefon. Ki a franc mer zaklatni, mikor épp gyászolom az egykoron csodás nyugalom szigetét, ami most úgy néz ki, mintha letarolta volna a cunami. Ádám hív. Időnként fel-fel bukkan és próbál meggyőzni, hogy ő lehetne álmaim lovagja, ha hagynám. És akkor fény gyullad a dühtől füstölgő fejemben. Felveszem és elesett hangon közlöm vele, hogy csak ő tud segíteni rajtam, azonnal jöjjön értem, megyünk az Obiba.
Szinte látom magam előtt a teljes értetlenséget az arcán, a kétségbeesett hangomból ítélve valószínűleg azt hitte, hogy legalább a kórházba kell vinnie mert a salátába beleszeleteltem a fél karomat is. De megláthatta a remek lehetőséget a dologban, hogy megmentheti a bajba jutott királylányt, és talán végre elnyeri méltó jutalmát – amire igencsak pályázik – ugyanis lelkesen közöli, hogy már indul is értem. Én közben a teraszon helyszíni szemlét tartok, pont úgy készítem a jegyzeteimet, ahogy azt a CSI-ban láttam, persze én már tudom ki a gyilkos, szóval épp bevásárló listát írok.
Úgy döntöttem, hogy harcibarbi üzemmódra váltok és felveszem a kesztyűt a két naponta visszatérő szélviharral szemben. Én nem tudom mikor lett nálunk ekkora divat az orkán, meg ezek a cuki kis széllökések, amik még az embert is simán felborítják, de szólhatna valaki a szélnek, hogy lakott területen belül 50 a megengedett sebességhatár, nem pedig 120. Lehet, hogy ez valami városok közti rivalizálás és Budapest úgy döntött elbitorolja Chicagotól a szeles város címet, de én szeretnék tiltakozni.
Közben megjött Ádám, már robogunk az Obi felé. Az a tervem, hogy minumum három tonnás, tornádóbiztos virágcserepeket veszek, bár lehet, hogy akkor a súlyuk alatt az egész erkély fog Erzsi néni fejére szakadni, de engem ez sem állíthat meg. A lelkesedésem egészen addig tart, amíg meg nem látom, hogy a cserepek súlya és ára egyenes arányban növekszik, és a határ a csillagos ég. Esküszöm a libamáj kilójáért nem kérnek ennyit. Bár nem vagyok egy matekzseni, de marha gyorsan rájövök, hogy ha kb 10 000 forintnál kezdődnek ezek a viharálló monstrumok, és nekem nyolc darab kell belőlük, plusz a virágföld és a pótolni való növények, hipp-hopp ott hagyok százezret. Ennyiért már testőröket is fogadhatok, akik vihar esetén ott állnak a virágaim mellett és a saját testükkel védelmezik őket. Na tehát, újratervezés!
Nem kell engem félteni, van ám B-terv. Az angol királynőnek beárazott cserepeket meghagyjuk neki és veszünk nyolc 2000 forintosat helyettük, gyorsan összekapkodjuk ami még kell, és mivel rajtunk nem foghat ki sem a szél sem az Obi, kigurulunk a Duna-partra köveket gyűjteni. Minél nehezebb annál jobb jelszóval telepakoljuk a csomagtartót és irány haza. Lift nincs, szóval Ádám hősiesen felcipeli az egészet a másodikra, azt hiszem kezdi megbánni, hogy felhívott. Na és akkor kezdődjön a viharverte nyugalom szigetének az újranépesítése. Ádám egészen más módot választana a benépesítésre, de be kell érnie a virágültetéssel. A recept a következő:
Először tisztítsd meg a teraszt a romoktól, ehhez nem árt pár fekete hullazsák, amibe az áldozatok maradványait teheted. Majd végy egy virágcserepet és egy adag marha nehéz követ. Helyezd őket a cserép aljába, majd következik egy adag virágföld és ízlés szerint egy adag tuja, leander vagy más kerti növény. Végül ez egészet hintsd meg még egy kis földdel és ízlésesen rendezd el őket a teraszon.
A somelier ajánlata a fogás mellé egy üveg hűvös irsai, ami gyümölcsös frissességével és virágos illatával tökéletesen kiemeli az újra szupercsini terasz szépségét és még az is lehet, hogy Ádám malmára hajtja a vizet…
