Nem, kisfiam! A ketchup nem zöldség…. Sajnálom, de az epres Milka sem gyümölcs… Igen, azt a zöld izét is meg kell enni… Ismerős, ugye?

Az örök harc színtere, az étkező asztal. Az egyik oldalon a gyerek, másikon egy tányér, amin a gonosz zöldségek gubbasztanak. Meredten bámulják egymást. A közönség feszülten szurkol. Egyre hangosabban skandálják: edd meg, edd meg! Drága jó porontyunk kicsit odapiszkál a villával, majd közli: fúúúúúj nem kérem.

Minden gyerek életében eljön ez az időszak, nagyjából mikor megtanul beszélni. De van, aki korán kezdi, és már a zöldséges bébitápot is visszaküldi a blúzodra, nemtetszése jeleként. De te persze jó anyához híven, nem adod fel a harcot, hiszen mégiscsak egészséges, erős csemetét kellene nevelni. Ahhoz viszont muszáj belediktálni valahogy a zöldséget és a gyümölcsöt.

Ne aggódj, nem vagy egyedül, segítünk. Összegyűjtöttünk pár trükköt, hogy kedvet csinálj a törpehadseregnek a zöldség és gyümölcs fogyasztáshoz. Próbálj ki közülük párat, biztosan lesz olyan közöttük, ami a te csemetédnek is bejön majd. De azért azt ne felejtsd el, hogy van olyan étel, amit nem dacból, hanem valóban azért nem esznek meg, mert nagyon utálják az ízét. Ezeket ne erőltesd, ha nem szeretnéd viszontlátni őket pár perccel később.

Nem lehet elég korán kezdeni

Érdemes jó előre gondolkozni, és már egészen kicsi kortól megismertetni és megszerettetni a kicsikkel a különböző zöldségek és gyümölcsök ízét. Már a hozzátáplálástól kezdve iktasd be ezeket az étrendjükbe. Kezdd az édesebb ízekkel, mint a banán, alma, répa, barack, édesburgonya, paradicsom, borsó. Később jöhetnek a karakteresebbek, úgy mint a brokkoli, karfiol,  bab, paprika, és a kicsit savanyúbbak és keserűbbek is, mint a narancs, meggy vagy a grépfrút.

A zöldségeket főzd meg, és eleinte pépként, majd később kicsit szilárdabb püréként, végül darabokban is adhatod. A gyümölcsöket nyersen is tálalhatod, csak hámozd meg őket, és turmixold össze. A banánt és barackot egy villával is elég összetörni. Amikor pedig már megjelennek az első apró fogak, pedig bátran nyomj a kezükbe pár darab hámozott almát, körtét, narancsgerezdet.

Tartsatok kóstolót

A gyerekek szeretnek játszani az étellel. Ha nem akarod, hogy ezt az asztalnál tegyék, akkor teremts nekik rá alkalmat. Ez arra is jó, hogy kiderítsd, melyik zöldséget és gyümölcsöt szeretik vagy utálják. Tartsatok kóstolót, akár a kedvenc babákat és plüssállatokat is bevonhatjátok.

Fogj egy muffinsütő tepsit, minél több lyuk van benne, annál jobb. Tölts meg minden mélyedést különböző zöldségekkel, gyümölcsökkel és magvakkal. Tálalj nyersen mindent, amit lehet, a többit pedig főve vagy párolva. Az aprókat, mint a ribizli, cseresznye, meggy, borsó, kukorica, bab, koktél paradicsom, mandula, mogyoró hagyhatod egyben. A nagyobbakat, mint a répa, paprika, retek, uborka, alma, körte, dinnye vágd apró kockákra, vagy egy karalábé vájóval gyárts belőlük apró golyócskákat. És kezdődjön a játékos kóstoló.

Először mindenből csak egy-egy darabot kóstoljatok meg, akár csukott szemmel is játszhattok. Aki kóstol, az becsukja a szemét, a többiek megforgatják a sütőformát, majd kezdődhet a találgatás, íz és tapintás alapján, hogy vajon mi micsoda. Figyeld a gyerek arcát, látni fogod, mi az, ami igazán ízlik neki, és melyik étel ízétől fintorog. Ez sokat segíthet neked abban, hogy mit tegyél később a vacsoraasztalra.

Móka a tányéron

Tudom, nincs erre mindig idő, de a hétvégi étkezések alkalmával, mikor kicsit ráérősebbek vagytok, lepd meg egy-egy mókásan tálalt étellel. Hidd el, nagyon fog tetszeni, és nem azzal lesz elfoglalva, hogy meg kell enni a zöldséget. Nyugodtan engedd szabadjára a fantáziádat, vagy akár  próbáld megjeleníteni a tányéron a gyerek kedvenc állatait. Legközelebb ők fogják kérni, hogy legyen megint …., mert az úgy néz ki, mint a ….

Főzzetek együtt, hagyd hogy ő válasszon

Sokszor nehéz, de a dackorszakban meg főleg, hogy a kedvére tegyél. Olyankor  semmi sem jó, amit te mondasz, élből jön az ellenkezés. Hogy ezt elkerüld, engedd át az irányítást, vagy legalább add meg a látszatát.

Pakolj ki a konyhapultra pár egészséges összetevőt, és hagyd, hogy ő válassza ki, miből készüljön aznap az ebéd.

Vond be az előkészületekbe, mossátok, pucoljátok, szeleteljétek, hámozzátok meg együtt a zöldségeket és gyümölcsöket. Engedd, hogy ő dobálja bele őket a fazékba. Szívesen és büszkén fogja enni az ételt, amit ő maga választott ki és készített el.

Ami nem úgy néz ki, az nem is zöldség

Sokszor segít, ha a gyerek nem ismeri fel, hogy mit eszik. Erre nagyon jó trükk, ha turmixokat vagy püréket készítesz a zöldség- és gyümölcsfélékből.

Dobálj a turmixgépbe banánt, barackot, epret, málnát, kivit vagy bármilyen gyümölcsöt, kombináld őket bátran. Adj hozzá vizet, vagy tejet vagy akár joghurtot, édesítsd meg egy kis mézzel és már kész is az isteni gyümölcsturmix.

Töltsd egy színes pohárba, tegyél bele egy kacskaringós szívószálat és máris csábítóbb lesz a törpék számára.

A krumplipürét a legtöbb gyerek szereti, de ki mondta, hogy csak krumpliból készülhet. Szuper trükk, hogy minél többféle zöldséget megetess a gyerekkel ha karfiolból, édesburgonyából, brokkoliból, répából vagy akár borsóból készítesz neki pürét a husi mellé. Akár kombinálhatod is őket, vagy feldobhatod egy kis sajttal. Ha pedig több félét is készítesz, mert nagy a család, nagyon jól mutatnak egymás mellett a tányéron a különböző színes pürék, tutira tetszeni fog a gyerekeknek. Próbáld ki, egyik finomabb mint a másik.



Címkék: