Gyönyörű indián nyarunk van idén, nem nagyon lehet okunk panaszra. De azért szépen, lassan, sunyi módon kezdenek megjelenni a szokásos őszi nyavalyák. Elkezdődött az ovi, a suli, a meló, újra össze vagyunk zárva, és mindenkinek csak kicsit folyik az orra, csak kicsit köhög, és a végén kész az influenza járvány.

Ősszel a hideg beköszöntével, a napfény hiányával, az iskola és munka okozta stresszel, az élelmiszerek alacsonyabb vitamintartalmával találja magát szemben a szervezetünk, ami gyakran megtépázza az immunrendszerünket. Ennek következtében, sokkal fogékonyabbak vagyunk a betegségekre, valamint nehezebben küzdünk meg velük.

Sebaj, az echinacea az mindenre jó, hiszen mindenki azt szedi. Miközben az emberek nagy részének, olyan szép, halvány lila gőze sincs arról, hogy mi is az, mint az ehinacea színe. Ami, nem mellesleg egyszerre egy tengerisün és egy virág neve is. Te elolvastad valaha a doboz hátoldalán, hogy melyiket szeded, mikor beteg vagy? Nem? Akkor most elárulom!

Mit takar az echinacea név

Az echinos görög eredetű szó, mely sünt jelent. Az, ebből a szóból származó ehinacea, pedig egy tengeri sün neve. De nyugi, itt még nincs vége, ugyanis echinaceanak nevezik, az őszirózsafélék családjába tartozó kasvirágot is, melynek közepe hasonlít a süni tüskéire, valószínűleg innen kapta nevét is.

 

Szóval a gyógynövényt fogyasztjuk megfázás esetén, nem pedig a tengeri sünt, de azért nem árt néha elolvasni az összetevőket. Az Egyesült Államok középső és keleti részén őshonos kasvirágnak tizenhét különböző faja létezik, melyek közül sokat dísznövényként tartanak, kettő pedig gyógynövénynek minősül.

A bíbor és a keskenylevelű kasvirágot, az indiánok már az 1600-as években gyógyításra használták, azonban mivel olyan nagy jelentőséget tulajdonítottak a növénynek, így azokat a bajokat is ezzel kezelték, amiken egyáltalán nem segített. Ennek köszönhetően, az európai hódítók primitív babonának vélték gyógyhatását, és csak az utóbbi 100-150 évben kapta meg ismét a kellő elismerést, ez a hatékony gyógynövény.

Mire jó a kasvirág

A virág hajtását (Echinachea herba) és gyökerét (Echinachea radix) is felhasználják a gyógyászatban. Elsősorban kivonatokat készítenek belőle, de a szárított leveleket és hajtásokat teaként is fogyasztják, azonban ebben a formában nem olyan koncentrált a hatóanyag tartalma.

Legfőbb hatása, hogy erősíti az immunrendszert, valamint csökkenti a gyulladásokat, és segít a bőrbetegségek leküzdésében is. Az influenzás megbetegedés tüneteinek kezelésére, a kasvirág a leghatásosabb gyógynövény. „Használható a meghűlések, allergiás panaszok és tünetek enyhítésére, a hörghurut, középfülgyulladás, mandulagyulladás, nőgyógyászati és húgyivarszervi fertőzések, valamint bőrgyógyászati kórfolyamatok és reumás eredetű betegségek kezelésére is.“

Az echinacea jótékony hatását annak köszönheti, hogy flavonoidokat, alkilamidokat, illóolajokat, kávésav származékokat és poliszacharidokat is tartalmaz, melyek legtöbbjét a nyers gyökér rejti.

Tavasszal és nyáron lehet begyűjteni a növény hajtásait és a gyökerét, melyet szárítva teaként lehet fogyasztani. De ennél is hatásosabbak a gyógynövény- és bioboltokban, vagy patikákban kapható echinacea kivonatok, tabletta, por, tea és bonbon formájában is. Fogyasztása során, enyhén bizsergető érzést okoz a nyelven. Kúraszerűen érdemes alkalmazni, az immunrendszer erősítése érdekében.

Tehát, ha az indián hiedelmekkel ellentétben, nem is gyógyít minden betegséget az echinacia, de az őszi immunerősítésben, és az influenza gyorsabb leküzdésében segítségünkre lehet. Azért használat előtt olvassuk el, hogy nincs-e benne tengerisün.

Fotó: Wikipedia, Wikimedia



Címkék: