Európai Napenergia Díjban részesült Kaposvár, az elismerést a várost képviselő Borhi Zsombor alpolgármester vette át Bécsben, szombaton. A Megújuló Energiák Európai Egyesülete (Eurosolar) által adományozott díjat azzal érdemelte ki a somogyi megyeszékhely, hogy kiemelkedő szerepet tölt be Magyarországon a megújulóenergia-felhasználás és a fenntartható fejlődés terén.

A város 2014-ben alkotta meg a Kaposvár Smart City 2050 programot, amelyben célul tűzte ki, hogy energiaellátását 2050-re teljes egészében megújuló energiával biztosítja. Mostanáig 19 középületre kerültek napelemek, ezek összteljesítménye 900 kilowatt és évente 2 ezer tonnával csökkentik a szén-dioxid kibocsájtást. A helyi járatú buszflottát már két éve sűrítettgáz-üzemű járművek alkotják, üzemanyagukat a helyi cukorgyárban 2012 óta termelt, a kaposvári fürdő és uszoda fűtéséhez is használt biogázból biztosítják. A jövőbeli tervek között egy városkörnyéki napelempark létrehozása, biomassza üzem és az Intelligens Hálózatok (Smart Grid) rendszer kiépítése szerepel.

A kép csak illusztráció, ez még nem a magyar valóság, hanem a kínai, de jó úton haladunk. Fotó: Europress

 

Borhi Zsombor a díjátadón azt mondta, Kaposvár megértette, a környezet megóvása terén jóval nagyobb a felelőssége annál, hogy csak saját magára figyeljen vagy éppen a település határáig lásson el. “Nincs más út, tisztábban kell működtetni városainkat, meg kell óvni környezetünket, hogy gyermekeink és unokáink szép, egészséges és biztonságos világban élhessenek” – tette hozzá az alpolgármester. A városháza kitért rá, hogy az Eurosolar az évente odaítélt díjjal azokra az úttörő és innovatív szereplőkre, jó példákra és gyakorlatokra szeretné felhívni a közvélemény figyelmét, amelyek új lendületet adhatnak a megújuló energiaforrások minél szélesebb körű elterjesztésének.

A Solar-díjat Kaposvár mellett más kategóriákban megkapta Oslo és mások mellett Stavros, illetve olyan ipari és kereskedelmi cégek, helyi és regionális szervezetek, a média és kommunikáció, valamint az oktatás és szakképzés területén tevékenykedő személyek is, akik sokat tettek a megújuló energiák elterjedéséért, népszerűsítéséért. Kaposvár egyébként olyan jó hely a világban, hogy különdíjjal jutalmazták főterét az Európai Virágos Városok és Falvak (Entente Florale Europe) idei versenyén, miután 2016-ban megszerezte a Legvirágosabb magyar város környezetszépítő verseny fődíját.

Forrás: MTI

Kiemelt fotó: Europress



Címkék: