Hallottátok már a SMART CITY (okos város) kifejezést? Ha igen, akkor gyorsan a lényegre ugrok. Az okos város ma már nem elég jó kifejezés. Ezt tudtam meg a múlt héten Budapesten megtartott EUGIC konferencián (2. Európai Zöld Infrastruktúra Konferencia), melynek témája a városok természetalapú – magyarosan inkább csak „zöld” – jövője volt. Két napig okosodott 250 szakember, köztük olyan nagymenők, mint Laura Gatti, a milánói függőleges erdő, a Bosco Verticale tájépítésze.

Ugyan Patrick Blanc – a legzöldebb falak mestere – végül nem tette tiszteletét (a sztárságnak ára van, meg igényei), viszont itt volt az Európai Környezetvédelmi Ügynökség képviselője, az Európai Alap képviselője, London zöldinfrastruktúra stratégiájának kulcsembere, megismertük Párizs, Wrocław, Bécs hasonló céljait. Viszont Budapest sem lógott (nagyon) ki ebből a sorból, mert ahogy elmondták, Budapest Zöldinfrastruktúra Koncepcióját már majdnem fél éve elfogadta a fővárosi közgyűlés.

Ha már az okos város kifejezéssel indítottam, ismerjétek meg azokat a kifejezéseket, amik a következő öt évben a természetalapú városfejlesztés zászlaján lobognak majd. Természetalapú? Ez az első, a megközelítés lényege, hogy míg az 1960-70-es években (és jellemzően nálunk azóta is) az egyre sokasodó autók köré tervezték a városokat (közlekedési infrastruktúrahálózat és épületállomány – lásd, az érvényes építési előírások szerint minden lakáshoz egy-egy parkoló, intézményenként is megadott négyzetméter után n darab parkolóhely kötelező) – a 2020-as években a szlogen szerint a természetet hozzuk vissza a városi terekbe, mossuk el a brutális, kőkemény határvonalat a városépítészet és az azt határoló vidék között.

Azt ígérik, ha a városokat a természet számára alakítjuk tovább, vagy máshogyan megfogalmazva, ha a várost is a természet részének tekintjük, a benne élő emberek jobban élhetnek majd. Egyszerű, mint az egyszeregy. Túl sok burkolat szegénységet jelöl, és sokasodó betegségekhez vezet. Az angolból tükörfordításban „túl sok természet” egészségesebb embereket, jól-létet teremt. Nem kicsinylik le a Föld túlnépesedéséből eredő problémákat, a táplálékelőállítás növekvő igényeit, a fokozódó városiasodás hatásait. Viszont igyekeznek ezekre megoldást találni, mégpedig több évtizedes távlatokban gondolkodva, belátva például, hogy a jövőben szükséges termőterületek egy részét igenis a városban kell megoldani. Nem felszabadítani, mert nem naiv várostervezőkről van szó, hanem olyan határterületeket keresnek, ahol a meglévő infrastruktúra akár csak legkisebb mértékű átalakításával jelentősen növelhető a város hatékonysága.

Szimpatikus az a megközelítés, hogy a „smart cities”, azaz okos városok – amiket inkább high tech megoldásokkal, a technológia legújabb vívmányaival képzelek el – kifejezés helyett inkább „clever  cities” (ügyes, vagy leleményes) városokként emlegetik, ahol az adott szituációban különbséget tudnak tenni, hogy a high-tech vagy inkább a low-tech megoldás lesz nyerő. A vízgazdálkodás jövőjére alkalmazott kifejezés pedig a „szivacs-város”, ami csapadékvíz helyben tartását és hasznosítását jelenti, a csatornahálózatba való gyors elvezetés helyett. Erről már mi is írtunk.

Divatos a városi kertészkedés (nálunk foghíjtelkeken elsősorban), de hamarosan szükség lesz arra is, hogy a homlokzatok, a tetőfelületek (nyilván a lapos tetők elsősorban) bekerüljenek az élelmiszertermelés felületei közé, és ehhez a technológia széles spektruma már adott. A városi növénytermesztés előnyei – az elviselhetetlen hőhullámok enyhítése; az albedó, vagyis fehérség mérséklése; a zajcsökkentés; a biodiverzitás növelése; a csapadékvíz optimális hasznosítása és ezáltal a nagyobb esőzések okozta árhullámok, csatornázási problémák megoldása – mellett természetesen problémák is felvetődnek: milyen káros anyagok kerülnek majd ezekbe a növényekbe (és állatokba esetleg) és hogyan lehet ezektől megszabadulni. Ezekre is léteznek mérnöki megoldások (például a „nagyon bonyolult” törpeüvegház, ami szimplán egy ágyásra zárható üveg/fóliafelület), bár természetesen a legnagyobb lépést a légszennyezés mérséklése jelentené.

ØsterGro tetőfarm Koppenhágában
(flickr – Henning Thomsen)

Nem olyan utópiát kell elképzelnünk, melyben az autókat kitiltják, és a házak között repdesünk (természetesen megújuló energiát használó) járműveinkben, ennél sokkal mértékletesebb lépéseket javasolnak, és ezek egyáltalán nem új ideák: a tömegközlekedés fejlesztése (oké, nyilván kizárólag megújuló energiát használva, de ez azért ez egyáltalán nem irreális), a fosszilis üzemanyagok lecserélése, a közterek gyaloglásra ösztönző kialakítása, a meglévő zöldfelületek minőségének növelése.

Az például Párizsban és környékén, azaz Párizs régióban már nem utópia, hogy a zöldfelületek helyi fenntartói (mint Budapesten a FŐKERT) leálltak a gyomirtók és rovarölők alkalmazásával. Ezzel egy időben az éves fenntartási feladatokat is csökkentették olyan területeken, ahol nincs szükség szépen manikűrözött gyepekre, és mi lett az eredmény? A kevesebb bolygatás, nyírás, a vegyszerek hiánya nem a gyomosodásnak kedvezett, hanem a fajok elszaporodásának, a honos növények visszafoglalják az élőhelyeket, madarak fészkelnek, az emberek virágot szednek, mindenki boldog.

A biológiai sokféleség, a biodiverzitás az egyik legfontosabb hívószó a természetalapú városfejlesztésben. A ’városi szövet, mint a természet része’ felfogás szerint a természetszerűbb megoldások jobb életteret jelentenek a természetes flóra és fauna számára.

London máshogyan közelíti meg a természetalapú város eszméjét. A főpolgármester és a sétáért és kerékpározásért felelős biztos (!) hosszútávú programja a „HEALTHY STREETS”, azaz egészséges utcák program, ami a nevének megfelelően a gyaloglást (és kerékpározást, valamint a tömegközlekedést) propagálja, az emberek egészsége érdekében. Ismét nagyon egyszerű képlet: ha többet gyalogolunk, javul a fizikai állapotunk, csökken a gyógyszer-számlánk és az egészségügyi hálózat terheltsége; mivel kevesebb járművet használunk, ezáltal csökken a károsanyag-kibocsátás, javul a levegőminőség, a közterek fokozottabb használata közben erősödnek és sokasodnak a társadalmi kapcsolatok és interakciók, folytassam még?

A londoni főpolgármester, Sadiq Khan nem áll meg itt, nyáron a hulladékgazdálkodás fejlesztése témában célul tűzte ki, pontosabban társadalmi konzultációt kezdeményezett arról, hogy Londont nulla kibocsátású várossá tegye, melynek első lépéseként 2026-ra el kívánják érni, hogy az újrahasznosítható és biológiailag lebontható hulladékok ne kerüljenek a szemétlerakókba, 2030-ra pedig azt, hogy a londoni hulladéktermelés 65%-a újrahasznosításra kerüljön. A távolabbi, 2050-re kitűzött cél, hogy nulla kibocsátású város és ezáltal a földkerekség legzöldebb világvárosa legyen.

Az mindenesetre már a „zöldek” számára is világos, hogy eredményeket és fejlődést csak akkor lehet elérni, ha a zöldfelületek, természetalapú megoldások gazdasági potenciálját ismerjük és számszerűsítjük. A döntéshozók felé csak így kommunikálható hatékonyan ez a jövőkép.

És hogy mi hol tartunk? Budapestnek már van számos elfogadott – és nagyon pofás – koncepciója és kézikönyve, több ezernyi sétálni és kerékpározni szerető lakója, fejlődő tömegközlekedése, és szelektív hulladékgyűjtő rendszere és ugyan nincs a természetalapú megközelítés mellett hangosan és aktívan kiálló főpolgármesterünk, de ne legyünk telhetetlenek. Ha nem is előzzük már be Londont, apró, megfontolt lépésekkel mi is haladhatunk.

A konferencián persze díjakat is osztottak, a három győztes projektet itt, itt, és itt tudjátok részletesebben megismerni, a Green-Go rövidfilmes verseny helyezettjeiről pedig már írtunk.



Címkék: