Először csak értetlenül pislogtam, amikor a CountryLiving-en olvastam a karácsonyi pókról szóló cikket. Jé, egy európai hagyomány, ami minket teljesen elkerült? Legalábbis én még soha egy magyar karácsonyfán sem láttam pókdíszt, se csillogósat, se gyöngyöset, semmilyet. Aztán rájöttem, hogy ez nem igaz. Még a saját fánkon is jelen van ez a dolog, és lehet, hogy az Ön gyerekkori karácsonyfáján is ott volt, csak nem gondolta, hogy erről van szó. De akkor most lerántom a leplet.

Először is, a hagyomány eredetére több magyarázat van. Az biztos, hogy Európából származik, leggyakrabban Ukrajnának és Németországnak tulajdonítják. Az alap történet szerint egy szegény özvegyasszony túl szegény volt ahhoz, hogy a gyermekeivel fát díszítsenek, ezért reggelre a pókok csillogó hálóval szőtték be a fenyőjüket, ami másnap a napsütésben ragyogni kezdett és onnantól a szegény család sorsa jóra fordult. Hiszen a pók szerencsét is hoz, így Ukrajnában például ezért kerülnek gyöngyökből díszített nyolclábúak a fákra. De nagyon úgy tűnik, hogy a legenda a magyar háztartásokat sem kerülte el.

 

Forrás: etsy.com

 

És akkor most pillantsunk rá erre a díszre. A 70-80-as években sok fán ott lógott a foncsorozott gömbök, csiptetős madárkák és üvegek mellett ez a műanyag gyöngyökből és kis pálcákból fűzött dísz, amit talán a legtöbben csillagnak, vagy hókristálynak néztünk, pedig ez bizony pókháló. Talán ez is a a sok Szovjetúnió felől érkező tárgy egyike volt? Így lehet, hogy ez is az ukrán hagyományból eredt, csak nem is tudtunk róla? Mindenesetre ha van még itthon ilyen dísze, csempéssze föl idén a fára, hátha szerencsét hoz!

Forrás: vatera.hu

 

 

Címlapkép: etsy.com



Címkék: