Nem vagyunk ugyan sínagyhatalom, és a pályák helyenként igen rövidek, de azért az itthoni síelésnek is sok előnye van. Összeállítottunk egy hazai sípálya körképet, hogy megmutassuk merre lehet síléccel elindulni a hétvégén.

Három oknál fogva érdemes a magyarországi síterepek között válogatni, ezek a tudásunk, a pénztárcánk és az időnk. Hiszen azzal mindenki tisztában van, hogy itthon nincsenek több ezer méter magas hegyek és több száz kilométer hosszú pályarendszerek, de egy hétvégi rövid kiruccanásra – főleg kezdő gyerekekkel, vagy nagy családdal – remek megoldást nyújthatnak a Mátra, a Bakony és a Zemplén lejtői.

Ha épp nincs időnk több napot kivenni egy jó csúszás kedvéért, vegyük célba a tizenkét hazai síterep egyikét, hiszen Sátoraljaújhelytől egészen Eplényig, szinte az egész országot lefedik, így a legközelebbit biztosan elérjük 1-2 óra alatt, és van amelyik magas színvonalú, már-már nemzetközi élményt kínál.

Eplényben csúszhatunk a leghosszabban

A Bakonyban található, igen jól felszerelt eplényi Intersport Síaréna 16 pályaszakasszal, 7.9 kilométernyi síelhető pályával vár minket. A pályákon a hóágyúknak köszönhetően egészen megbízható a hó mennyisége, és ez azon kevés helyszínek egyike, ahol kényelmes beülős, libegő felvonóval mehetünk fel a csúcsra. Több hütte, nyolc felvonó és kivilágított pályák garantálják a kellemes időtöltést, egyes napokon egészen este tízig. Bár a felszereltség a jegyárakon is meglátszik, egy felnőtt napijegy 9500 Ft, a gyerek pedig 6700, de ezért lehet kedvezményes bérleteket és pár órás jegyet is váltani.

(kép: www.siarena.hu )

Mátraszentistvánon vesenypálya és Hófesztivál is van

Az Eplényi után a Mátrában megbúvó Sípark a legfelszereltebb, és igazi osztrák hangulatot idéző hüttékben tudunk felmelegedni két csúszás között. Nyolc felvonó, köztük négy személyes beülős sílift visz fel a hegy tetejére, ahonnan 10 pályán csúszhatunk le. A rutinos síelőket FIS nemzetközi minősítésű versenypálya és egy fekete pálya is várja, a kicsiket pedig síoktatópálya babylifttel. Ha valaki nem szeret síelni, kipróbálhatja helyette a hócsúszdaparkot, vagy meghallgathatja a koncerteket január 25-27 a Hófesztiválon. Nem csak a pálya hossza, de a jegyárak is rövidebbek itt, a felnőtt napijegy 7000, a diák és nyugdíjas pedig 5000 forintba kerül. Azzal azért számolj, hogy az eplényi és a mátraszentistváni pályák a legnépszerűbbek, így gyakran hatalmas a tömeg rajtuk.

(kép: www.siperk.hu )

Síélj egy szemetgyönyörködtető nemzeti parkban

Ha kezdőként vágunk bele a kalandba, szintén jó ötlet itthon, a lankás pályák egyikén, pár ezer forintért csiszolgatni kicsit a tudásunkat és tapasztalatot, valamint bátorságot gyűjteni, mielőtt nekivágunk egy több százezres franciaországi sítábornak.

Tanuljuk meg itthon használni a csákányos, a tányéros felvonókat is, tapasztaljuk meg milyen frissen hullott puha, vagy éppen jó keményre fagyott, ledöngölt pályán síelni, és persze esetenként nagyokat esni.

Erre nyújt remek lehetőséget a bánkúti síterep, mely festői környezetben, a Bükki Nemzeti Park közepén helyezkedik el. Kék, piros és fekete pályák, 9 felvonó és 3,5 kilométernyi pálya várja a sport szerelmeseit, és még sífutásra is van lehetőség. A jegyek egészen barátiak, 4500 forint a felnőttek és 3200 a gyerekek részére.

Ha a meredeket nem, csak a vízszintes síelést szereted

A soproni Vasfüggöny sífutópályát azoknak ajánljuk, akik szeretik a sportkihívásokat. A 20 kilométer hosszú, 6 pályaszakaszra tagolódó síterep egy egy kiadósabb havazás után remek sportolási lehetőséget kínál. Benevezhetünk egy rövidebb szakaszra is, de megtehetjük akár a Kelta-kört, ami 9 km, vagy a Király-kört, ami pedig 14 kilométernyi kiadós sífutáshoz ad terepet, mindezt teljesen ingyenesen.

(kép:maxpixel)

Nézz körül az ország legmagasabb pontján

Kékestető kis hazánk legmagasabb pontja, a maga 1014 méterével. A mátrai hegyoldal pedig nem csak magaslati levegőt és páratlan kilátást rejt, de egy 3.1 kilométer hosszú pályarendszert is. A lankásaktól a fekete pályákig síelhetünk, amikhez 5 felvonó visz fel minket. Sí és snowboardoktatás, kölcsönző, hütte, hóágyúk, kivilágított pályák, esti síelés fogad minket a Kékesen. A felvonók ugyan nem fedik le az egész pályaszakaszt, de akik az aljáig síelnek, azokat a Veronika-réttől síbuszok szállítják vissza a csúcsra, mindezt napi 5500 forintos felnőtt és 4300 forintos gyermek jegyárak mellett.

Ha a főváros környékén csúszkálnál

Budapesthez a visegrádi, a dobogókői és a nagy-hideghegyi pályák vannak a legközelebb, így ha szeretnél csúszni egyet a természetben, de nem akarsz egész nap a kocsiban ülni, célozd meg ezeket a pályákat. A börzsönyi Nagy-hideghegyen 4.2 km, Dobogókőn 2.7, Visegrádon pedig 1.7 kilométernyi síelhető terület van, amik nem mondom, hogy túl sok lenne, de arra éppen elég, hogy pár órára kicsit kiszakadjunk a szürke hétköznapokból, és leporoljuk a sílécünket egy külföldi sítábor előtt.

Minipályák gyerekkel

Ha mi már profik vagyunk, és a tudást szeretnénk átadni a csemetéknek, arra is kiváló megoldás, hogy ha elsőre nem 30-40 eurós jeggyel terelgetjük naphosszat a gyereket a libalegelőn. Vigyük ki őket egy szép, napsütéses napon síelni, a közeli pályák egyikére és fokozatosan szoktassuk hozzá őket, így garantáltan megszeretik a sportot. Erre kiválóan alkalmasak a nagyobb hazai sícentrumok is, ahol babylift és profi oktatók segítenek megtanítani a gyerkőcöt.

(kép: www.siarena.hu )

Azonban ezeken a helyeken általában hatalmas a tömeg, így ha csendesebb síterepre vágyunk, a pécsi, a tokaj-kopasz-hegyi vagy akár a szilvásváradi pályákat is választhatjuk. Itt ugyan csak pár száz métert lehet csúszni, de arra, hogy a kicsit hozzászoktassuk a sífelszereléshez, és megszerettessük vele a havat és a síelést, ezek a mini pályák is jók lehetnek. Itt a hétvége, mindenki csatolja fel a lécet és csússzon egyet a hazai pályák egyikén.



Címkék: