Hatalmas örömmel tölt el minden évben, mikor az első hóvirágokkal találkozom, mert ilyenkor felcsillan a remény, hogy végre vége a zord téli napoknak, és szépen lassan belopózik a kertekbe a tavasz.

Igaz, idén egy szavam sem lehet, mert egészen enyhe telünk volt, olyannyira, hogy kissé össze is zavarodott a természet biológiai órája, és a a Velencei-tónál már decemberben tavaszt hirdetett az apró, fehér virág.

Az amarilliszfélék családjába tartozó hóvirágnak (Galanthus) 20 különböző faja él, a Pireneusoktól, Közép- és Dél- Európán át egészen a Közel-Keletig. Magyarországon ezek közül 4 faj díszíti a mezőket, ezek a  pompás (Galanthus elwesii), redőslevelű (Galanthus plicatus), és levantei hóvirág (Galanthus fosteri), valamint az őshonos kikeleti hóvirág (Galanthus nivalis).

(kép:maxpixel)

Hazánkban 2017-ben elnyerte az év vadvirága címet, a mocsári gólyahír és a turbánliliom előtt. Sajnos a világszerte jellemző nagy népszerűségének ára is van, ugyanis több faját is védetté kellett nyilvánítani az utóbbi évtizedekben, olyan nagy mértékű volt már a természetes élőhelyeken történő kitermelés.

2005-ben az Európai Közösség egész területén, így itthon is oltalom alá helyezték a kikeleti hóvirágot, hogy megóvják a fajt. Ez azt jelenti, hogy ha az erdőben sétálgatva megtetszik az apró kis virág, a leszakításáért szálanként 10 000 forint bírsággal fizetsz majd. De nem csak a virágot védi a törvény, a védett növény hagymáját sem szabad kiásni a földből.

Nem kell azért elkeseredni, ettől még díszítheted a kertedet és a lakást is hóvirágokkal, de azt minden esetben szaküzletben vagy virágboltban vásárold meg, ahol igazolni tudják a növény eredetét. Az érvényes útleveléllel rendelkező virágok mind nemesített fajták, vagyis eladásra termesztik őket, nem pedig a védett természetből származnak. Ugyanez már nem mondható el az utcai árusoknál kapható hóvirágról, így ha nem szeretnél pénzt fizetni a kofának a természet értékeinek károsításáért, kerüld el nagy ívben.

(kép:pixabay)

Ha szeretnél saját hóvirágligetet, ősszel kell beszerezned pár pompás hóvirág hagymát, ez a fajta erősebb felépítésének köszönhetően könnyen nevelhető. Szeptember és október között ültesd el őket csoportosan a kertbe, vagy akár egy cserépbe, a legjobban a napos és félárnyékos helyet kedvelik. Januártól pedig nincs más dolgod, mint lesni, hogy mikor bújnak ki a zöld levelek a hó alól, és kezdik fehérbe borítani a kertet.

Ha le szeretnéd szedni a virágokat, a leveleket ne vágd le, mert arra a növénynek szüksége van, hogy életben maradjon. A hóvirág hagymája mérgező, így azt tartsd távol a gyerektől és a kertet előszeretettel felásó kutyáktól.

Aki pedig egy igazán különleges programra vágyik, az látogasson el az év első hónapjaiban az Alcsúti Arborétumba, ahol az ország legnagyobb hóvirágmezője várja. A két és fél hektáron elterülő virágszőnyeget 7 hóvirágfaj 24 fajtája alkotja, és egészen márciusig pompázik.

(kép: Alcsúti Arborétum)



Címkék: