Egy Pest megyei kis faluban élő olvasónk igencsak meglepődött, amikor macskája a napokban a megszokott fekete színű vakond helyett fehér állatot ásott ki a földből. Hamar kiderült, hogy egy albínó vakondról van szó, ami szakértők szerint olyan ritka, hogy százezer példányból jó, ha egy születik pigmenthiányosan.

“Késő este 9 óra körül találtuk meg az ablak alatt. A cica őrizte, és először azt hittük, hogy kiscica, ezért odamentünk megnézni, hogy mi az a fehér. Ekkor láttuk hogy egy albínó vakond. A fajt felismertem, csak a színe volt furcsa, hiszen ilyenről nem hallottam, és nem is láttam még sehol” – mesélte a Gardenistának Zsuzsi, akihez hasonlóan páran már találtak Magyarországon is fehér vakondot, de a legismertebb eset Nagy-Britanniából való.

Messziről nézve azt hitték, kiscica

Ritka mint a fehér holló

2013-ban egy akkor 17 éves tini, Gary Childs fogott meg csapdával egy ritka példányt, az eset pedig bejárta a világsajtót. Az agrármérnöknek tanuló srác diákmunkaként foglalkozott vakondvadászattal, évente 400 példányt kapott el, de azelőtt ő sem találkozott ilyennel.

„Hihetetlenül ritka a fehér példány. 15 év alatt több ezer vakondot fogtam, de fehérről csak hallottam. Ismerek olyan embereket, akik már 30 éve foglalkoznak vakondvadászattal, de még egy albínót sem fogtak” – idézte a Mail Online magazin Brian Aldertont, a brit vakondfogók (British Traditional Molecatchers Register) nyilvántartásának alapítóját. Az albínó vakond egyébként szinte aranyat ér, előfordult már, hogy internetes árverésen 600 fontot is fizettek egy fehér példányért.

Mindemellett a természetben az albinizmus nagy hátrányt jelent, mivel megfosztja az állatot természetes védőszínétől, vagyis nyílt célponttá válnak a ragadozók számára.



Címkék: