Az angol Luxury Travel Guide magazin a Makói Hagymatikum Fürdőt választotta a Európa legjobb családbarát fürdőjének 2018-ban – írja a Makói Híradó. A város legjelentősebb turisztika vonzereje 2014-ben már a Nemzetközi Ingatlan Szövetség (FIABCI) Prix d`Excellence nívódíj pályázatán is szép eredményt ért el, akkor a resort kategóriában a második helyet tudhatta magáénak a fürdő. Idén az European Spa, Fitness & Wellness kategóriában választották Európa legjobb családbarát fürdőjének a Hagymatikumot.
Az említett magazin általában a világ minden tájáról mutatja be az igényes turistáknak a lehető legjobb turisztikai vállalkozásokat és utazási célpontokat, vagyis szállodákat, éttermeket, síparadicsomokat és természetesen a gyógy- és élményfürdőket is. A szerkesztők ezek közül választják ki az öt kontinens legjobbjait, és a kiadott utazási útmutatóban díjazzák őket.
“Elsősorban annak a 100 kollégámnak szeretném megköszönni az év 364 napján nyújtott folyamatos lelkiismeretes és látogatóbarát munkáját, mely nélkül nem kaphattuk volna ily rangos elismerést. Úgy gondolom, minden makói büszke lehet, ilyenkor jó makóinak lenni” – mondta a lapnak Gergely Gábor, a fürdő igazgatója, aki hozzátette, nem csak a Hagymatikum, a város többi turisztikai egysége is rendkívül pozitív visszajelzéseket kap.
Forrás: Wikipédia
“Ezek az elismerések és a nemrég napvilágra került hír, miszerint Magyarországon a makói szálláshelyek a legjobbra értékeltek a vendégek által, mind azt jelzik, hogy városunk nemcsak jó irányba indult a turisztika fejlesztésével, hanem remekül él a lehetőségeivel, jó gazdaként bánik a vendégekkel, akik ezt a jó hír továbbadásával és visszatérő látogatásaikkal hálálnak meg. Ez minden díjnál és reklámnál fontosabb Makó jövője, gyermekeink helyben maradása szempontjából” – tette hozzá Gergely Gábor.
Hamarosan felújítják
A fürdőt a közeljövőben mintegy 9,5 milliárd forintból bővítik, ami a város történetének egyik legnagyobb beruházása lesz. A makói önkormányzat idén 1,955 milliárd, jövőre 4,714 milliárd, 2020-ban pedig 2,830 milliárd forint támogatást kap a turisztikai beruházásra. A Makona Tervező Iroda várhatóan márciusra készíti el a kivitelezési terveket, ezek után írhatják ki a közbeszerzési eljárást a kivitelezésre. A beruházás a tervek szerint 2020 végére fejeződik be.