A 21.században amiről nem készítesz fotót, az meg sem történt. Fényképezzük a reggeli habos kávénkat, az ebédünket, a házikedvencünket, a konditermi súlyzókat, a bulizó tömeget, na és persze magunkat minden mennyiségben. Gyakorlatilag folyamatosan megörökítjük az életünket, és azt az egész világ elé tárjuk.

Ha pedig valami izgalmas új helyre utazunk, szinte hozzánő a telefon és a kamera a kezünkhöz. Minden érdekes, különleges és csodálatos, vagy éppen ellenkezőleg, de mindegy is, hogy tetszik-e vagy sem, a fotó nem maradhat el.

Bevallom őszintén, én is kaptam már magamat azon nyaralás alkalmával, hogy azt se tudtam, mi történik körülöttem, mert csak a telefonom kijelzőjét bámultam, hogy biztosan szuper legyen az a felvétel, miközben igazából nem láttam a lényeget, azt, amiért adott esetben több tízezer kilométert utaztam.

Nos, azoknak, akik szintén éreztek már így, jó hírem van – bár biztosan többen lesznek, akik felháborodnak – a világ számtalan híres helyén szigorú fotótilalom van érvényben. Van, ahol megúszod egy ejnye-bejnyével, de több százezres bírság, sőt börtönbüntetés is lehet a vége, ha tilosban kattintgatsz.

Van ahol kulturális, vallási, hon- vagy éppen örökségvédelmi okokból tiltják, hogy a turisták megörökítsék a neves tájakat, épületeket, szobrokat vagy síremlékeket, de olyan is, ahol a látvány simán jogvédett. De akad, ahol a helyiek félnek, hogy szomorúak lesznek azok, akik nem látogathatnak el a csodálatos falujukba, ezért arról tilos képeket készíteni és posztolni.

Nos nézzük, hogy hol leszel rákényszerítve, hogy beérd az egyszeri és megismételhetetlen élménnyel, és végre igazán átadd magad a látványnak, a saját szemeden és nem egy kijelzőn keresztül.

Na, erre tuti nem számítottál: az Eiffel-torony

Franciaország jelképe előtt nappal nyugodtan pózolhatsz, viszont a kivilágított esti látványt, már nem örökítheted meg. Az ugyanis művészi installációnak van nyilvánítva, így ha például kiposztolod a képét az Instán vagy a Facebookon, vagy értékesíted azt, törvénysértést követsz el.

Kegyeletsértő a Taj Mahal belsejében fotózni      

 Az indiai Agradában álló, csodálatos mauzóleumban, melyet Sáh Dzsahán emeltetett elhunyt felesége tiszteletére folyamatosan figyelik az őrök, hogy a turisták nehogy megsértsék az ott nyugvó Mumtáz Mahal emlékét a síremlék fényképezésével.

(Kép: wikipedia)

A szégyenlős, pucér Dávid szobor

 Az olaszok örömmel engedik, hogy közelről megcsodáld a firenzei Dávid szobor minden apró, kendőzetlen porcikáját, de azt nem szeretnék, ha otthon is azt nézegetnéd, így tilos megörökíteni a meztelenül pózoló bibliai hőst, Dávidot.

(kép: wikipedia)

Michelangelo másik tiltott alkotása, a Sixtus-kápolna

 A világ leghíresebb mennyezetfreskója a Vatikánban található Sixtus-kápolna homlokzatát díszíti, mely 540 négyzetméteren ábrázolja az Ószövetség eseményeit. Szigorúan tilos fényképezni, ugyanis kárt tehet a festményben.

(kép: wikimedia)

Szigorúan őrzik a kínai kémtitkokat

Aki azért utazik Nanjing városába, hogy belessen Kína top-secret aktáiba, annak csalódnia kell. Ha ugyanis nem rendelkezik egy 007-es ügynök besurranó képességével, nem fog bejutni a Jiangsu National Security Education Museum-ba , ahol a kémfelszereléseket és az 1927-óta összegyűjtött titkos aktákat tartják. Ide csak és kizárólag kínai állampolgárok látogathatnak – nehogy más nemzetek felfedhessék a titkaikat – de még nekik is tilos felvételeket készíteni, az ott látottakról.

Az angol koronázási ékszereket csak megcsodálni szabad

A Tower of Londoban kiállított lélegzetelállító ékszerek látványát csak az emlékezetedben őrizheted meg, mert őrök garmadája, és több mint 100 biztonsági kamera figyeli, hogy nehogy valaki lesifotókat készítsen a bombaálló üveg mögött csillogó, drágakövekkel kirakott koronákról.

(kép:wikimedia)

Az aboriginálok féltve őrzött sziklája

Az ausztráliai Anangu törzs tulajdonában álló Uluru- Kata Tjutu parkban található Ayers Rockról, valamint a nemzeti parkot, és az ott tartott rituálékat megörökítő képeket tilos bárhol is kiposztolni, vagy kereskedelmi célra felhasználni, mert a törzs tagjai úgy vélik, hogy az sérti a népük kultúráját és vallását.

(kép: wikimedia)

Megfizet, aki Luxorban kamerázik

A Királyok völgyében található síremlékeket, melyek a fáraók mumifikált maradványait őrzik, tilos lefotózni. Akit rajtakapnak, hogy fényképez, annak 115 dollár bírságot kell fizetnie. Így jobb, ha csak a sírokon kívül vesszük elő a kamerát.

(kép:wikipedia)

A Westminster apátság kívül-belül védett

Ha egy londoni kiruccanás után fel szeretnéd idézni az apátság látványát, a honlapjukon szereplő képekkel kell beérned, ugyanis sem az épületben, de még azon kívül sem szabad fényképezni. Az egyház úgy gondolja, hogy az épületről készített és széles körben terjesztett képek lerombolnák az épület érintetlenségét.

(kép:flickr)

Az Ovális iroda tabu

A washingtoni Fehér Ház falai valószínűleg a legnagyobb titkokat őrzik. Bebocsátást nyerhetsz közéjük, ha részt veszel egy vezetett túrán, azonban az Ovális irodába lépve eszedbe se jusson elővenni a kamerádat.

(kép:flickr)

Lenin nyugalmát ne zavard meg!

Ha bírod a hideget és a jó vodkát, érdemes ellátogatnod Moszkvába, ahol a Vörös téren kedvedre lőheted a szelfiket. Azonban ha az egykori rettegett szovjet vezető, Lenin végső nyughelyét is meg akarod nézni, jobb ha tudod, hogy a mauzóleumban tilos fényképeket készíteni.

(kép:wikimedia)

Lecsuknak, ha Dél-Koreában lányokat fotózol

Jobb ha betartod a dél-koreai szabályokat, ugyanis ha csak egyetlen fotót is készítesz egy nőről, az engedélye nélkül, az szexuális agressziónak minősül. Bizony akkor is, ha az utcán, a járókelőkről lősz el egy kockát. A fotóért járó büntetés pedig 8800 dollártól, egészen 5 évnyi szabadságvesztésig terjedhet.

(kép:wikimedia)

Az Emírségekben is könnyen dutyiba kerülhetsz

Az Egyesült Arab Emirátusokban járva mindig nézz jól körül, mielőtt előkapod a kamerádat, mert számtalan épület mellett hirdeti tábla, hogy „no photo”. Tilos fényképezni a kormányzati épületeket, a sejkek palotáit és egyes hidakat is. Jobb ha nem kockáztatsz, mert 1360 dolláros bírság, és 1-3 hónap börtön is lehet belőle.

A falu, ami leszvazta a fényképeket

Végezetül jöjjön egy apró svájci falucska, Bergün, ahol a helyiek úgy döntöttek, hogy megtiltják a fényképezést minden arra járónak. Ezt azzal indokolták, hogy a festői szépségű tájról készült képeket osztanak meg az emberek, boldogtalanok lesznek azok, akik nem lehetnek ott. Öt svájci frank bírsággal fenyegetik a lesifotósokat, amit hatalmas táblák hirdetnek faluszerte. Nos, egy biztos, ezzel a húzással ügyesen feltették magukat a térképre.

(kép: wikimedia)



Címkék: