Tizenhat virágkocsi, köztük egy óriás virágtigris vonul majd végig augusztus 20-án az idei debreceni virágkarneválon, a kompozíciók elkészítéséhez 670 ezer szál dália érkezik Hollandiából – jelentették be a szervezők szerdán, a rendezvényt beharangozó sajtótájékoztatón. Debrecen idén a Szent Koronát és a városcímert ábrázoló kocsik mellett egy harmadik kompozíciót is készíttet: az ország első vidéki állatkertjeként 60 éve megnyílt debreceni állatkertet ünneplő virágkocsin 4,6 méter magas, 13 méter hosszú óriás virágtigris lesz majd látható.

A karneváli menetben 16 virágkocsi és 30 hazai, illetve külföldi művészeti csoport vonul majd fel a Nagyállomástól a Nagytemplom érintésével a Nagyerdőbe. Este Karneváléj elnevezéssel a Nagyerdei Stadionban kétezer fellépővel rendezik meg az ország legnagyobb “aréna show-ját”, és az idén először a karnevál másnapján, augusztus 21-én esti felvonuláson ismét bemutatkoznak a virágkocsik és a művészeti csoportok a belvárosban.

A karneváli hét programjai már augusztus 14-én megkezdődnek Debrecenben. A nagyerdei Békás-tó környékén rendezik meg a gyerekek ötnapos Galiba fesztiválját, a fények éjszakái program keretében egy nemzetközi, 3D mapping művészekből álló csapat épületvetítéssel “kelti életre” a Nagytemplomot, a Déri Múzeumot és a régi városházát, lesznek kerékpáros programok, food truck show, és megtartják a cseh sörök karneválját is.

A korábbi 48 virágkarneválon összesen több mint százmillió szál virágot használtak fel kocsik díszítéséhez. Az idei, 49. karneválon a tavaly elindított törekvést folytatva igyekeznek minél több élő virágot felhasználni a több százezer szárazvirág mellett. Ezért a karnevál előtt egy-két nappal érkezik meg Debrecenbe az a kamion, amely 670 ezer szál dáliát szállít a virágkocsik feldíszítéséhez.

Azért hozzák immár második éve Hollandiából a virágokat a karneválra, mert Magyarországon nincs olyan termelő, aki ekkora mennyiségben és minőségben képes lenne szállítani.

 

Forrás: MTI 

Kiemelt kép forrása: Youtube



Címkék: