Biztosan sokan tudnak a MOL egyik dicsérendő kezdeményezéséről, ami nem a BUBI és nem a Zöldövezet Program, hanem egy sokkal kevésbé látványos, de mégis nagyon hasznos ötlet és annak megvalósítása, vagyis a cég által lehetővé tett sütőolaj leadásának lehetősége, a Boldog olaj. (A műanyag újrahasznosítással foglalkozó részlegről is írunk hamarosan.)

Ugye nem szükséges mondani, nevetséges evidencia, de én azért csak elmondom: a környezetbe kerülő sütőolaj minden formában és minden körülmények között kárt tesz a természetben, növényekben és állatokban. Idővel a mélybe szivárogva szennyezi a talajvizet. Álló- vagy folyóvízbe jutva a terjedése sokkal gyorsabb és könnyebben történik, a szennyeződés ez által nagyságrendekkel nagyobb területet ér el, tehát a rombolás mértéke is hatványozottan jelentkezik.

Vízfelületek tetején 0,2-1 mm vékony, finom hártyát alkot, ami elzárja az élővizet a fénytől és az oxigéntől, a vízi élővilág pusztulását okozva ezzel. Az élő szervezeteken bevonatot képez, ami – főleg a rovarvilág esetében – halálukat okozza.

Vigyázat! Brutális adatok következnek:

Egy négyzetkilométer teljes borításához elegendő csupán 40 liter, ha a terjedés vízben nem ütközik akadályba, tehát már ilyen kis mennyiség is tetemes kárt tud okozni.

Egy liter olaj pedig egymillió liter édesvizet képes szennyvízzé változtatni.

Az olajszennyezés nem játék, gondolj erre, amikor esetleg hanyagul kezeled ezt a bármilyen forrásból nyakadon maradt nyűgöt. Erre megoldás az az országos rendszer, amit a MOL üzemeltet. A Termékek és szolgáltatások pontban válaszd ki a megfelelő ikont, külön van a fáradt olaj és külön a háztartási sütőolaj számára. A helyszín megadása után katt a Módosítás gombra, és már látod is az átvételi helyeket. Amúgy kb minden benzinkútjukon átveszik, most bővítették a hálózatot, és eddig is a legna

De ha az ablakon kinézve nincs az utcasarkon gyűjtőpont, puffogás helyett inkább érdeklődj a hozzád legközelebbi hulladékudvarban, vagy az önkormányzatnál. Ennyit igazán nem nehéz megtenni. Tudom, túlzó az inspirációs példa, de talán segít, ha ránézel erre a képre. Hajrá!

A MOL vonatkozó hivatalos közleményét itt olvashatod.

És most oszd meg a Facebookon ezt a cikket.

Kép a Máriaremetei Facebook csoportból való.



Címkék: