Idén már hatodik alkalommal rendezik meg a “Mozdulj a klímáért” kampányt, melyhez Európa szerte csatlakoznak az iskolák, hogy együtt tegyenek a környezet védelme érdekében. A kezdeményezés célja, hogy felhívja a fiatal generációk figyelmét a fenntartható mobilitás és a környezetkímélő életmód jelentőségére. Szeptember 3 és október 19 között lehet gyűjteni a zöld mérföldeket, amihez nem csak a nebulók de a pedagógusok, és az iskola munkatársai is csatlakozhatnak.

A kampány ideje alatt a zöld mérföldek gyűjtésével és a kapcsolódó, szemléletformáló feladatok révén a részvevők játékos formában ismerkednek meg a klímavédelemmel; az élelmiszertermelés és – fogyasztás összefüggéseivel, a természetközeli mezőgazdasággal, a környezettudatos mobilitással; a környezetvédelemmel és fenntarthatósággal, mindezek révén pedig aktívan hozzájárulnak az éghajlat védelméhez.  A korábbi évekhez hasonlóan ismét lesznek egyéni, csoportos és közösségi feladatok.

A tavalyi éghajlatvédelmi kampányába 10 országából több mint 1400 iskola 205 577 fiatalja kapcsolódott be , melynek során a gyerekek – környezetkímélő közlekedési megoldások választásával – összesen 2 300 000 zöld mérföldet gyűjtöttek össze, amivel ötször elsétálhattak volna a Holdra.

Hazánkból 77 iskola 16 221 diákja összesen 115 263 zöld mérföldet gyűjtött a Mozdulj a klímáért! 2017-es magyarországi kampányában, ezzel jelentősen hozzájárultak az európai eredményhez.

2018-ban hatodszor hirdetikk meg „Mozdulj a klímáért!” felhívást. Az idei évben, az Éghajlatvédelmi Szövetség és a Reflex Egyesület mellett, szakmai partnerként a Magyar Természetvédők Szövetsége is csatlakozik a kampányhoz, melynek fókuszában a helyi, egészséges élelmiszerek, természetközeli mezőgazdaság állnak. A kampány az Európai Bizottság Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Főigazgatóságának és a Földművelésügyi Minisztérium Zöld Forrás programjának támogatásával valósul meg,

A virtuális klímatúra 2018-ban is az ENSZ által rendezett klímakonferencián ér véget, melyet idén Katowicében rendeznek az év végén, ahol az Európai Klímaszövetség képviselői ünnepélyes keretek között átadják a gyerekek által jelképesen összegyűjtött mérföldeket a politikusoknak.
A felhívás innen tölthető le, jelentkezni pedig ide kattintva lehet. Mozdulj a klímáért te is!


Címkék: