Egy budapesti pecásokat tömörítő zárt Facebook-csoportba még 2017 végén posztoltak fotókat és videókat arról, hogy a Rudas fürdő dunai befolyóján ürüléket, vécépapírokat, tamponokat és betéteket tartalmazó kommunális szenny ömlik kifelé. Ez az a csatorna, ahol elvileg a használt, de alapvetően tiszta medencevizet engedhetnék a folyóba.

Az egyik horgász hivatalosan is feljelentést tett az ügyben, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatósága majd a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság pedig azonnal intézkedett, a szakértői vizsgálat után pedig kiderült,

“a gyűjtővezeték felújításakor egy aknát tévedésből nem kötöttek rá a szennyvízhálózatra a gyógyfürdőben”.

A hatóság 2018 május 1-i határidőt adott a hiba kijavítására, ennek ellenére viszont a pecások a határidő lejárta után is tapasztalták a problémát, emiatt a 444.hu-hoz fordultak. A lap munkatársának közbenjárására a Csatornázási Művek újabb vizsgálatot rendelt el, aminek eredményeképp kiderült, hogy

“egy másik vizesblokk használt vize még mindig nem a megfelelő csatornán keresztül távozik.”

Azt állították viszont, hogy bár a csordogáló szennyvíz undorítóan néz ki, nem veszélyes, mértéke nem haladja meg az előírt határértékeket. Ettől függetlenül az FCSM ismét utasította a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei (BGYH) Zrt-t, hogy ezt is javítsák ki.

A cikkből kiderül, hogy az érintett pecás múlt vasárnap ismét a helyszínen járt, és ugyan egybefüggő fekáliadarabokat már nem látott, tamponok és nedves törlőkendők ugyanúgy ömlenek a Dunába. Erről ismét készített fotót, ami ide kattintva megtekinthető.

 

Forrás: 444.hu

Kiemelt kép forrása: Wikipédia



Címkék: