Mintegy 5,2 millió vonuló madarat számláltak meg idén az Európai Madármegfigyelő Napok résztvevői, akik október első hétvégéjén rögzítették megfigyeléseiket Európában és Közép-Ázsiában.

A 25. alkalommal meghirdetett akcióban idén 41 ország madártani szervezete, köztük Magyarország BirdLife képviselője, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) vett részt. Az összesített eredmények alapján Európában és Közép-Ázsiában a tavalyinál több, legalább 956 helyszínen, több mint 5,2 millió madarat figyelt meg a 25 ezer résztvevő – közölte az MME kedden az MTI-vel.

Kép forrása: Pixabay

 

Az összegzés szerint Magyarország idén is jól szerepelt az országok közötti játékos versenyben:

a résztvevők tekintetében az első, a helyszínek számát tekintve a második, a látott madarak számlálásában harmadik helyen végzett.

A legtöbb helyszínen a hollandok végeztek megfigyeléseket és a legtöbb madarat is ők rögzítették. A leggyakoribb három madárfaj Magyarországon a seregély, az örvös galamb és a nyári lúd volt, míg nemzetközi viszonylatban a csilpcsalpfüzikét, a seregélyt és az apácaludat figyelték meg a legtöbb alkalommal az első három helyen.

 

Kiemelt kép: Pixabay



Címkék: