Az egyik finom, a másik halálos. Te felismered az őszi bogyókat?

Az őszi színpompás erdők, mezők és kertek csak úgy csábítanak a kirándulásra és a hosszú sétákra. Az ilyenkor érő számtalan fajta bogyószerű termés pedig arra, hogy utunk során csipegessünk kicsit belőlük. Nem is kell messzire mennünk, hiszen tele vannak velük a kertek és a parkok sövényei, amit a gyerekek is könnyedén elérnek, és kíváncsiságtól vezérelve azonnal meg is akarnak kóstolni.

Na de nagyon nem mindegy, hogy a bogyódézsmálás eredménye egy finom, vitamindús csemegézés, vagy pedig hányás és hasmenés. Nem, nem az a megoldás, hogy letiltjuk a gyereket mindegyikről, egy “hozzánenyúlj” mondattal, hanem az hogy megismerjük kicsit közelebbről az ősszel termő bogyókat, amik közül igazából néhány nem is bogyó, csak úgy néz ki.

Jól jöhet ez a tudás, ugyanis jó pár ehető, és nagyon is finom, mint például a boróka, a kökény, a bodza, a csipkebogyó vagy akár a som, a mérgezőeket pedig még inkább fontos felismernünk, hogy sétánk során elkerülhessük azokat, valamint ne pont azzal akarjuk teleültetni a kertünk végét. Szóval jöjjön az őszi bogyóhatározó, hogy a hétvégi kiránduláson már be tudjuk azonosítani, ami utunkba téved.

Mutatós, de mérgező

Kezdjük a felsorolást a legfontosabb kategóriával, a mérgező őszi “bogyósokkal”, amiket maximum messziről csodáljunk meg, de ne fogdossuk, megkóstolni pedig végképp ne akarjuk őket.

Közönséges tiszafa (Taxus baccata)

A hazánkban is őshonos, örökzöld fa 10-20 méter magasra nő, átlagosan 500-1000, de akár 2000 évig is él. Vékony, hajlékony hajtásai vannak, amik akár három évig is zöldek maradnak. A sötétzöld lándzsás levelei rendkívül mérgezőek, de nem csak azok, hanem a fa szinte minden része.

Nyár végén és ősszel jelennek meg a növényen a bogyóra emlékeztető, élénk piros, húsos magköpenyek, ami édes ízű, és bár ez nem mérgező, a benne rejlő keserű mag viszont annál inkább.

Mérgében taxán típusú mérgező alkaloidok, diterpének, cianogén glikozidok (taxifillin), biflavonoidok (szkiadopitizin és ginkgetin) is megtalálhatók. Az elhervadt vagy szárított levelek is mérgezőek. A legerősebben a lovakra hat, ezek halálos adagja 200–400 mg/testsúlykg, de a szarvasmarhák, sertések és más háziállatok sem sokkal ellenállóbbak. A tünetek közé tartozik a támolygás, izomremegés, görcsök, ájulás, nehéz légzés és végül a szívelégtelenség. A halál gyors, ezért sokszor nem minden tünet figyelhető meg. A madarak képesek megenni az piros magköpenyt, a mag pedig emésztetlenül áthalad rajtuk, így nem lép fel náluk a mérgezés.

A legjobb tehát elkerülni a tiszafát, ha sétánk során találkozunk vele.

Fehér fagyöngy (Viscum album)

A Magyarországon és egész Európában elterjedt félélősködő, örökzöld fagyöngy leggyakrabban az alma-, az akác-, a fűz-, és a nyárfa ágain képez bokrokat. Termése, mely fehér színű, ragadós álbogyó, késő ősszel érik és mérgező, akárcsak a növény levelei. Hatóanyagait gyógyszerek előállításához használják fel, vérnyomáscsökkentők, citosztatikumok és immunrendszert serkentők készülnek belőle.

Szerencsére elég magasan, a fák koronáján élnek, így biztos nem esnek kézre, de akkor se kóstoljuk meg, ha fára mászunk. Csókolózni viszont szabad alatta, sőt az angolszász országokban “kötelező”. Tartós asztal vagy ajtódíszt készíthetünk belőle, a legtovább akkor bírja, ha az ajtón kívül, a hidegben van fellógatva.

Tűztövis (Pyracantha coccinea)

A rózsafélék közé tartozó tűztövis nemzetségbe tíz különböző faj tartozik. Hazánkban a legelterjedtebb a közönséges tűztövis, mely kedvelt díszcserje, ősszel ugyanis igazán dekoratív, színes sűrű termése. Az örökzöld tövises cserjék virága jól mézelő, csontáralma termése lehet piros, narancsszínű vagy sárga, és sokáig megmarad. Azonban a díszes látvány ne tévesszen meg senkit, az apró bogyószerű termés nagy mennyiségben mérgezést okoz.

Nadragulya (Atropa bella-donna)

Az itthon is elterjedt nadragulya a mérsékelt öv egyik legmérgezőbb. Az 50–100 centiméter magas, gazdagon elágazó szárú, évelő növény nyirkos lomb- és elegyes erdőkben érzi jól magát, így ha arra kirándulunk, kerüljük el.  Tojás alakú, ép szélű, nyélre futó levelei körülbelül 15 centiméter hosszúak. A virágok egyesével fejlődnek a levélhónaljakban, harang alakú, 2–3,5 centiméteres pártájuk kívül barnás ibolyaszínű, belül sárgászöld. A termése fényes fekete bogyó, és ez tartalmazza a legtöbb mérgező anyagot, de a levelei és a gyökere szintén mérgezőek. A bogyókból már 3-4 szem is halálos lehet a gyerekekre.

Tapadó/kacsos vadszőlő (Parthenocissus quinquefolia)

Az Észak-Amerikában őshonos ötlevelű kúszónövény Európában, és így hazánkban is inváziós fajként terjed. Ez a dísznövényként falra vagy kerítésre futtatott évelő kúszócserje nyár közepén virágzik, és sok nektárt terem, így a rovarok is nagyon szeretik. Ősszel a zöld levelek vörösre váltanak, így igazán mutatós a vele futtatott felület, amire kis indáival kúszik fel.

Termése 6–8 milliméteres, kékesfekete, kerek bogyó, amelyben 3–4 mag található, és jó tudni, hogy bár szőlőre emlékeztet, mégsem szabad megenni, mert mérgező. Oxálsavat tartalmaz, ami nagy mennyiségben fogyasztva vesekárosodást okoz. Ha véletlenül megkóstolnánk, hamar rájövünk, hogy nem csemegeszőlő, mert rendkívül keserű.

Közönséges fagyal (Ligustrum vulgare)

Az olajfafélék közé tartozó fagyalok közül Európában a közönséges fagyal honos. Elsősorban a lombjukkal díszítő cserjék, egyszerű, ép szélű, keresztben átellenes levelekkel. Apró, fehér virágaik június-júliusban a hajtások csúcsán nyílnak, a termésük pedig fekete vagy kékesfekete bogyó. Ezzel a növénnyel is vigyázni kell, mert a fagyalfajok kérge, levele és bogyói is mind mérgezőek.

Csíkos kecskerágó (Euonymus europaeus)

A kecskerágó-fajok legtöbbje Kelet-Ázsiában őshonos, de néhány faj Európában is elterjedt, ilyen a közönséges kecskerágó. Dísznövénynek kiváló, ugyanis ősszel pirosló, sötét rózsaszín toktermésekkel megrakott bokrai igen mutatósak, de csak akkor ültessük, ha nincs gyerek a háznál, mert a termése mérgező. Többi között olyan alkaloidákat tartalmaz, mint a teobromin és a koffein, nedve különösen keserű. A termés elfogyasztása máj- és vesekárosodást, vagy halált okozhat.

Kerti madárbirs (Cotoneaster horizontalis)

A közönséges tűztövishez nagyon hasonló kinézetű, a szintén a rózsafélék közé tartozó madárbirs.

Hajtásai dimorfak, a hosszúhajtások 10–40 cm hosszúak, a rövidek 5–15 cm-esek; utóbbiakon fejlődnek a virágok. Levelei váltakozó állásúak, tojásdad vagy lándzsa alakúak. A virágok magányosan vagy akár 100 tagot számláló sátorvirágzatban is állnak, színük a fehér és halvány rózsaszín, vörös árnyalatig terjed.

Termése apró, rózsaszín vagy fényes piros, narancssárga, barna vagy fekete almatermés, néhány egész télen a hajtásokon marad. De akárcsak a tűztövisé, az almabirs termése is enyhén mérgező, így csak a látványában gyönyörködjünk.

Nem csak szépek, de finomak is

Egybibés galagonya (Crataegus monogyna)

A vérvörös színű galagonya igazi dísze az őszi tájnak. A hazánkban leginkább a Bükkvidéken elterjedt fa fiatal levelét nyersen salátába, virágait borok és likőrök ízesítéséhez használhatjuk fel. Gyümölcse nyersen is ízletes, de zselét, lekvárt vagy akár bort is készíthetünk belőle. Gyógyteát friss hajtásokból, leveleiből és terméséből is főzhetünk, és mivel fogyasztása  javítja a szív oxigénellátását javítja, ezért javallott mindenféle szívbetegség esetén.

Kökény (Prunus spinosa)

Ez a tövises cserje a szilva egyik rokona, és a termése egészen hasonlít a borókához, viszont annál sokkal nagyobb. Amíg a borókának tűlevelei vannak, addig a kökényé elliptikusak, és az akár négy méter magasra is megnövő lombhullató cserje sötétszürke ágai hegyes tövisekben végződnek.

Termése ősszel érő, apró, kékesfekete, hamvas, csonthéjas. Szeptemberben érik. Éretlen termésének húsa erősen fanyar ízű. Akkor érdemes gyűjteni a gyümölcsöt, amikor a dér már megcsípte, ekkorra megpuhul, fanyarságából veszít, és enyhén édes íze lesz. Nyersen is ehető, valamint nagyon ízletes mártás készíthető belőle vadhúsok mellé, mézzel gyógyhatású lekvár, a italként pedig gyümölcsbor és likőr nyerhető belőle.

Húsos som (Cornus mas)

A hazánkban őshonos húsos som a középhegységek vadon élő növénye, általában az erdőszéleken találkozhatunk vele, mert a napos helyeket kedveli, árnyékban nem terem gyümölcsöt. Piros héjú, tojásdad, alakú gyümölcse éretten kellemes ízű és szépen díszítő, és számtalan színű és formájú előfordul (kerek, ovális, elliptikus, körte, bordó, viola, sárga, fehér, csíkos).

Manapság a kertekben és a közparkokban főként díszcserjének ültetik, pedig a som igen értékes gyümölcsöt is terem, amelyből kiváló lekvár készíthető, ami vad ételekhez passzol a legjobban. C-vitamin tartalma 200 mg/100g körül van, és karotinban is gazdag. Savanykás, pikáns ízű szörpöt, dzsemet, kompótot, gyümölcsbort, pálinkát és még savanyúságot is varázsolhatunk belőle

Csipkebogyó (Cynosbati pseudofructus)

Az ősszel termő csipkebogyó a hazánkban őshonos vadrózsa termése, és akárcsak a kökény, akkor igazán finom, ha megcsípi a dér. Az első őszi fagyok idején érik be, a termés színe változó, a narancssárga színű még nem egészen érett, míg a sötét mélyvörös már puha húsú túlérett. Jóllehet a túlérett bogyó édes, C-vitamin-tartalmának nagy része ekkorra elvész.

A csipkebogyó tápértéke akkor a legmagasabb, ha leszedése után nyersen, azonnal felhasználjuk, de persze számtalan finomság készíthető még belőle, úgy mint szörp, lekvár, mártás, leves, bor és gyógytea is.

Homoktövis (Hippophae rhamnoides)

A sűrű bozótot alkotó ágas-bogas, általában 3-5 méter magasra növő tövises cserje vöröslő narancssárga termései igazi vitaminbombának számítanak. Tele vannak C- és E-vitaminnal és esszenciális zsírsavakkal, és képesek felturbózni az immunrendszerünket.

Az első számú szabály, hogy ha egészségünk érdekében, magas flavonoid -, vitamin- és ásványianyag-tartalma miatt szeretnék fogyasztani, akkor nyersen kell felhasználnunk. Készíthetünk belőle smoothie-t, gyümölcslevet, gyümölcsszószt, olajat, de fontos hogy ne érje hőkezelés. Akárcsak a csipkebogyónál, várjuk meg, hogy megcsípje a dér, akkor a savanyú gyümölcshús édessé válik.

Bár a homoktövisből készülő lekvár, kompót, zselé, bor és likőr is finomak, ezek azonban csak élvezeti értékkel bírnak, de nem leszünk tőlük egészségesebbek, ugyanis a főzés során a vitamintartalma szinte teljesen elvész.

Fekete bodza (Sambucus nigra)

A Kárpát-medencében őshonos növény egy igazi favorit, ugyanis nem csak bogyói ehetőek és ízletesek, de még a virága is, azonban a zöld részei mérgezőek. A fekete bodza virágait cukorral, citrommal és vízzel erjesztve finom, enyhén szénsavas üdítő ital kapható. A frissen szedett virágokat palacsintatésztába mártva ki is süthető, illetve szörp is készíthető belőle. Bogyói szederrel vagy almával vegyítve lekvár főzésére alkalmas, és még leves is készíthető belőle, helyenként pedig még pálinkát is készítenek belőle.

Felhasználáskor a zöld részeket, így a virág kocsányát is el kell távolítani, mert mérgezőek. De ne dobjuk i a leveleket, hanem dobjuk a komposztba, ugyanis gyorsítják az érést.

Közönséges boróka (Juniperus communis)

A ciprusfélék családjába tartozó fűszer- és gyógynövényt számtalan módon felhasználhatjuk. Fűszer, lekvár, pálinka is készülhet belőle. Borókával ízesítik a gint is, az olaja pedig gyógyításra valamint illatszerek alapanyagaként is kiváló. Egykor kedvelt karácsonyfa volt Európában és Észak-Amerikában is, van ahol még ma is használják az ünnep díszeként.

Fűszerként frissen vagy szárítva, egészben vagy őrölve használjuk – különösen a vadhúsokhoz, de mártások, pácok ízesítésére, sőt húsok füstöléséhez is kitűnő. Használják főzelékek, saláták, savanyú káposzta, marinírozott halételek, sonkapácok ízesítéséhez is. A csípős, édes-kesernyés, zamatos, nagyon aromás ízű tobozbogyójából desztillálják a borókaolajat, ami fűszer- és likőreszenciák alapanyaga.

Emellett gyógyhatásairól is híres, például vizelethajtó, emésztést serkentő, vese- és epekőoldó hatású. Termése az áfonyára és a kökényre is emlékeztet, viszont azoknál kisebb, csupán fél centi átmérújű, és tűlevelei miatt könnyű felismerni a növényt.

Kerti berkenye (Sorbus domestica)

A védett fajok közé sorolt kerti berkenye a rózsafélék családjába tartozik, és főleg dísznövényként tartják, mert nemcsak mutatós, de a légköri szennyeződéseket is elviseli. Télen bő avarral takarja be a talajt, a levelek gyorsan és alaposan lebomlanak, termékeny humusszal látva el a növényeket.

Igazán multifunkcionális növény, minden része remekül felhasználható. A leveleiből főzött teáját csersavtartalma miatt bél- és gyomorbántalmakra alkalmazzák, gyümölcséből pedig pálinkát, likőrt, sorbetet és ecetet készítenek.

Fája jól megmunkálható, faragható, esztergályozható és fényezhető, lombja pedig jó takarmány juhok és kecskék számára. Állatgyógyászatban bogyóit kecske- és sertésorbánc ellen használják.

(forrás: Wikpedia)

Címkék: