Félreértett kertészkedés sorozatunk előző részében a kerti giccsek megismerésébe kezdtünk, hogy felvehessük a harcot az agysejteket és a közízlést romboló hatásuk ellen.
A kerti törpék olyan ikonikus kerti alakok, hogy mindenképp külön részt érdemelnek, ahogy az erotikus/pajzán tartalommal bíró alkotások (vagy inkább: dolgok) is, vétek volna egyetlen szerencsétlen, jobb sorsra érdemes teknősbékával (lásd alább) letudni ezt a témát. Ugyanígy megérdemlik a figyelmet a kertbe kivitt vallási/ideológiai ihletésű művek avagy termékek, de az újrahasznosítás veszélyeire is fel kell majd hívnunk a figyelmet.
Ezeken túl a jobb megértést segíti, ha párhuzamot vonunk az élet egyéb területein megjelenő giccsel, legyen szó akár a szappanoperák világáról, akár zenéről.
Mint láthatod, a giccs tényleg ezerféle alakot képes felvenni, de mi felismerjük és tisztelettudóan, de határozottan nemet mondunk neki.
Először is, ismerjük meg az ellenség jellemrajzát. A Wikipédián leírtaknál jobban nem tudnám összefoglalni, hogy mi is az a giccs:
“A giccs a művészetek eszközeit használó, a művészet látszatát keltő, többnyire kereskedelmi természetű és célú alkotás.
A giccs egyszerű érzelmi, gondolati sablonokat, kliséket közvetítő termék, a konzumkultúra része, a közhelyesség, sztereotípiák halmozása, túlzások, szinesztézia (hatás többféle érzékre) jellemző rá, az elvárásoknak való megfelelés eszközeivel hat. Jellemző rá az eredetiség és különösség hiánya. Az élet minden területén előfordulhat, az esztétika foglalkozik vele, de nem művészeti kategória…”
“Lételeme a fogyasztás, célja a fogyasztói igények tömeges kielégítése a befogadó érzelmi és gondolati kiszolgáltatottságának kihasználásával.”
Az előző részt egy szomorú kutyával zártuk és megígértem, hogy emiatt valami vidámmal folytatjuk – következnek a bután mosolygó állatok.
Felnőttfilmes teknős
Egy felnőttfilmes jelenetre emlékeztető, furcsa pózban megálmodott, mosolygós teknősbéka minden, csak nem ideális kerti dísz. Teraszra se tedd ki, kérlek, és máshová se, soha. Ha valakinek ez tetszik, visszavághat azzal, hogy rossz az, aki rosszra gondol, szerintem pedig a készítők – cinkos mosollyal a szájuk szélén – összekacsintottak, amikor az első példány legördült a futószalagról. Számomra ezek a fajta termékek a legjobb példái a legyártjuk, úgyis megvesznek minden hülyeséget virágzó üzleti gondolkodásmódnak, ami hajtja ezt a fogyasztói társadalmat, és szisztematikusan pusztítja a Földet.
Nem, nem vagyok sötétzöld, nem akarom odaláncolni magam minden egyes haldokló, kivágásra ítélt bálványfához a városban, és azon sem kezdek el őrjöngeni, mikor a Feneketlen tó nádasát kivágják ősszel, nem gondolom, hogy ettől az ottani kacsák elpusztulnak, mert nem pusztulnak el (megtörtént eset alapján).
A fogyasztói társadalommal sincs annyi bajom, mint amennyi okot ad rá, örülök, hogy most, és ebben a rendszerben élek, de ezeket már leírtam az előző részben. Ettől függetlenül nem gondolom, hogy ne lehetne kritikával illeti azt, ami nem tetszik benne. És az eszetlen vásárlási kényszer, ami annyi emberre jellemző és ami sodor minket a pusztulásba, na, az például nem tetszik.
Itt van tehát ez a nyomorult kis teknős. Vidáman néz az ég felé, vár valamit vagy valakit, nekem meg rögtön az a jelenet ugrik be, amikor ostoba emberek szerte a világban azzal szórakoznak, hogy a hátukra fordítják szerencsétlen állatokat, mert olyankor milyen vicces már, ahogy kapálóznak. És ha úgy hagyják őket, akkor a teknőst vagy megtalálja egy ragadozó és kinyírja a védtelen állatot, vagy – ami gyakoribb és biztosan bekövetkezik – a teknős egyszerűen kiszárad. Nevezhetjük rosszindulatú feltételezésnek, de nekem gyanús, hogy a készítők ebből a gondolatcsírából nevelték fel ezt a tárgyat.
És itt van a párja, aki már közel természetes pozíciójában, egy fokkal visszafogottabban várja, hogy a kert vagy terasz dísze legyen. Ha a gyereked esetleg meglát egy ilyet valahol, és kéri, hogy vedd meg, állj ellen. Tanítsd inkább gondoskodásra egy saláta palántával meg egy öntözőkannával, de ne olyannal, ami ezután jön.
A békakirály összezavart története
A fröccsöntödei művészeti irányzatok egyik legrosszabbikába akadtam tavasszal egy kertészeti kiállításon, és sajnos azóta is többször farkasszemet kellett néznem ezekkel a borzalmakkal.
A giccset ugye arról lehet felismerni, hogy túlzott lelkesedéssel támadja az érzékszerveinket és az érzéseinket. A békakirály történetét szerintem mindenki ismeri: királyfit gonosz varázsló békává változtatja, átok, kell hozzá egy csaj, puszi-puszi, királyfi békából vissza, vége.
Itt van békakirály, de zavaró módon bikakirály-lány is. Talán a nemi egyenlőség jegyében? Mert akkor rendben van. De gyanítom, nem azért. Inkább “csak úgy”, mert 2 korona jobb, mint az egy.
Ez a lilásrózsaszín és neonzöld szín tökéletesen alkalmas arra, hogy bárhová tegyék le ezeket a tárgyakat, azok uralni fogják a környezetüket. Ilyen a giccs: ha a minimális minőség is hiányzik belőle, akkor muszáj valamivel kompenzálni, a kinézettel pedig könnyű.
A tömegtermelés csodáját, a két félből összeragasztott fröccsöntödei technikát is megcsodálhatjuk ezeken a dolgokon.
A nemi szerepek kihangsúlyozásánál hiányolom, hogy míg a nőnemű béka rúzsos szájat és szempillákat kapott, addig a hím példányon se bajusz, se hipszter szakáll. Ez a következetlenség is zavaró.
Amikor a liba műszempillát ragaszt – mert ennyi neki is jár
Azért szeretjük a kertet és úgy egyáltalán, a kert azért van, hogy közel érezzük magunkhoz a természetet, vagy legalább is, ami megmaradt belőle. Szerencsés esetben igyekszünk azt megtölteni élettel. Fákat, cserjéket és virágokat vásárolunk bele, valaki madárbaráttá teszi, etetőt és itatót rak ki, hogy odavonzza a madarakat.
A műanyag liba igyekszik jópofának tűnni, ahogy a fenekén ül a fűben széttárt szárnyakkal, mint egy kisgyerek. Nem csak a tárgy műanyag volta, a rikító fehér színe – oké, a libák fehérek – zavaró. Az, hogy ilyen furcsán ruházták fel emberi tulajdonságokkal (fenéken ülés, emberi szempilla), még távolabb sodorja a természetesség érzésétől, ami pedig elsődlegesen a feladata lenne. Pont ezekkel a felesleges túlzásokkal operál a giccs. Ahelyett, hogy inkább visszább venne, rátesz még egy lapáttal, amivel leleplezi magát.
Félreértett kertészkedés
Minisorozatunk első részében az autógumik félresiklott kertészeti alkalmazását, a másodikban a népi hagyományok egyik félreértett továbbélését, a köcsögfát vizsgáltuk, majd jött a szekér és a dísztárcsa. Ezután pedig a felesleges, csúnya és ökológiai szempontból káros burkolatokról alkottunk véleményt, hogy utána belekezdhessünk egy sorozatba a sorozatban. Ez lett: A pusztító giccs.
Műszikla és műszitakötő egy műkertbe
Az érzékszervek támadása ennél a szitakötőnél is halmozottan jelentkezik. Bár ez is hazudja a természetességet, nem elég, hogy a szitakötő olyan, amilyen, még a környezetét is megjeleníti. Hisz a szitakötő ugye sziklákon szokott napozni, láttuk is már kin, távol a természetben.
Fröccsöntött nyúlhadsereg és a valódi békakirály
Csak egy utolsó példa még a bárgyú mosollyal ellátott, habkönnyű műanyagból készített kerti szemetekre. Ő legalább a színével nem akar kitűnni, szürke, természetesnek ható színe miatt kap egy plusz pontot, így már csak -32-n áll.
A jobb oldali, részben kézműves termékek már egy fokkal megbocsáthatóbbak. Az anyaguk sem kizárólag műanyag, bár van bennük az is.
Ha a gyereked szeretne valamilyen állatot a kertbe, sokkal inkább ez a béka, mint bármi más az eddigiek közül.
A náci és zombi kerti törpékkel folytatjuk!
