A világ gyermeklakosságának nagyjából 93 százaléka szív minden nap az egészségére és a fejlődésére is komoly kockázatot jelentő szennyezett levegőt. Csak 2016-ban körülbelül 600 ezer gyerek halálát okozta légszennyezettségből eredő fertőzés.

A kültéri és háztartásbeli levegőszennyezettség gyermekegészségére gyakorolt hatását vizsgálta egy tanulmánnyal az Egészségügyi Világszervezet (WHO). A fókusz a szegényeken, az alacsony és közepes jövedelmű országok gyermeklakosságán volt. Az eredményeket a WHO által első ízben megrendezett Global Conference on Air Pollution and Health (Globális konferencia a légszennyezettségről és egészségről) elnevezésű, ma kezdődő genfi találkozóhoz kapcsolódva ismertették.

Mint kiderült, a világon élő 15 éven aluli gyerekek 93 százaléka szív olyan levegőt, amely meghaladja a WHO levegőminőségi irányelveit a – 2,5 mikron részecskeátmérőjű – szálló por határértékére vonatkozóan.

“A világ alacsony és közepes jövedelmű országaiban az öt éven aluli gyerekek 98 százaléka, míg a magas jövedelmű országokban az 52 százaléka van kitéve a határérték feletti szálló por mennyiségnek.”

A mutatók szerint majdnem minden tizedik öt éven aluli gyermek haláláért a légszennyezettség a felelős. A tanulmány szerint a szennyezett levegőnek kitett várandós nők nagyobb valószínűséggel hozzák világra koraszülötten a gyermeküket.

Kép forrása: Pixabay

 

A légszennyezettség befolyásolja a gyerekek idegrendszeri fejlődését és a kognitív képességeiket, továbbá károsíthatja a tüdőfunkciót, kiválthat asztmát és rákot. A nagyfokú légszennyezettségnek kitett gyerekeknél idősebb korban fokozottabb lehet a kockázata szív- és érrendszeri betegségek kialakulásának.

A szakemberek szerint az egyik ok, amiért a gyerekek különösen sérülékenyek a légszennyezettség hatásaival szemben az, hogy gyorsabban lélegeznek, mint a felnőttek és ezáltal több szennyező anyag jut a szervezetükbe. Emellett közelebb vannak a talajhoz, ahol a legmagasabb bizonyos káros anyagok koncentrációja, ráadásul mindennek akkor vannak kitéve, amikor az agyuk és a testük még fejlődik.

A világ népességének több mint 40 százaléka van kitéve nagyfokú háztartásbeli levegőszennyezettségnek.

Ezért általában a sütéshez, fűtéshez és világításhoz használt káros anyagok, valamint technológiák a felelősek. Az újszülöttekre és a kisgyermekekre fokozottabb fenyegetést jelent a háztartásbeli légszennyezettség is.

 

Kiemelt kép forrása: Pixabay



Címkék: