750 méter hosszan irtották ki a diófákat Zalakaros és Garabonc között a kerékpárút felújítása miatt – írja az Index. A hírportál a Balatoni kerékpárút Facebook-oldalára feltöltött előtte-utána állapotról készült fotókra figyelt fel, melyeken látszik, hogy tavaly még kettős fasor húzódott a kerékpárút mellett, mára viszont kiirtottak onnan mindent.

Az Index megkeresésére Zalakaros polgármestere, Novák Ferenc azt írta, a rossz állapotban lévő kerékpárutat felújították és kétirányúvá tették, bővítése viszont csak keleti az irányban történhetett, és a fák a kerékpárút szélét érintették.

“A nyugati oldalon – a későbbiek során a fák növekedésével a kerékpárút nyomvonala is sérült volna. A közúthoz közel ültetett diófák pedig akadályozzák a magasabb gépjárművek közlekedését is (erre jó példa a szomszédos Garabonc település). Véleményem szerint hibás gyakorlat volt korábban ilyen terjedelmes lombkoronájú fák ültetése az említett helyeken. Az önkormányzat a 122 db diófa kivágására engedélyt kapott, és annak birtokában vágta ki. A kivágott fákat is önkormányzatunknak kell pótolni.”

Novák hozzátette, hogy a kerékpárút szélesítését követően a keleti oldalon megkezdődött a fák pótlása, és olyan fákat telepítettek, melyek gyökérzete a későbbiek során nem károsítja annak burkolatát.

 

Kiemelt kép forrása: Pixabay



Címkék: