Végtelenül idegesítő, mikor nem indul reggel az autód, mert a nyest megrágta a kábeleket, vagy amikor a gondosan művelt kertedet feltúrja egy hívatlan vaddisznó. Mostanában egyre több a róka, a szarvas, a denevér a városokban, és olykor-olykor még pár medve is feltűnik.
Ne aggódj, a vadállatok urbanizációja nem csak hazánk kiváltsága, Los Angelesben hegyi oroszlánok ijesztgetik az embereket, Londont a vándorsolymok vették be, Fokváros partjaira pedig pingvinek költöztek.
Ki kinek a területére tolakszik be?
Valaha az ember és az állat békében éltek egymás mellett, majd egyszer csak tudatunkra ébredtünk, és a WWF jelentése szerint sikerült az állati populáció hatvan százalékát eltörölnünk a föld színéről. Amíg egykor mi is és az állatok is csupán a tápláléklánc egyenrangú tagjai voltunk, mostanra mi a tudásunkkal a világ felé emelkedtünk, kisajátítottuk azt, a növény-és állatvilág pedig igyekszik ehhez alkalmazkodni, bár egyre inkább kudarcot vallanak.
Városokat emelünk, erdőket írtunk ki, bármit mezőgazdasági területté nyilvánítunk, hogy ellásuk a megnövekedett fogyasztást, közben a végtelenségig szennyezzük a környezetet, amivel még a Föld klímáját is képesek vagyunk teljesen felborítani.
Nos, ezek lennénk mi, emberek, akiket közben zavar, hogy a róka, a vaddisznó, a medve, a majom, a farkas vagy éppen a leopárd nem tudja elolvasni a lakott terület táblát, és van pofája bejönni a mi felségterületünkre, és a szemetünkből enni. A helyzet az, hogy az állatok nagy részének jelen állás szerint két választása van, vagy alkalmazkodik az általunk létrehozott szép, új világhoz vagy kipusztul.
Ugyanis ahogy az ember élettere nő, úgy csökken az állatok természetes élőhelye. Ahol korábban erdők, tavak, mocsarak, puszták álltak, ott most városok, gyárak, földművelési területek vannak, így az állatoknak sokszor nincs maradása.
Az “urbanizálódó állatoknak” három csoportja van, az egyik, akinek megszűnt az élőhelye, így a városba kényszerült, hazánkban ilyenek a denevérek. A második a megalkuvó csoport, akik megtalálják a városban a táplálékukat, miközben nem fenyegetik őket ragadozók és a vadászok sem lőnek rájuk, ide tartozik a róka, a vaddisznó, a szarvas és a nyest, ezek leginkább portyáznak. A harmadik csoportot pedig az okos állatok alkotják, mint például a varjúfélék, akik rájöttek, hogy a városban jobbak a túlélési esélyeik, télen melegebb van, és mindig van élelem.
Az egyiket ideszoktatjuk, a másikat elüldözzük
A vadállatok ezen három csoportja közül bármelyikről is beszélünk, a világ bármely pontján, egy közös bennük, nem az emberek bosszantására keverednek a lakott területekre, csupán a túlélési és a táplálékszerzési ösztön hajtja őket.
Természetesen az emberben is a túlélési ösztön dolgozik, mikor nem nézi ölbe tett kézzel, hogy egy medve vagy egy hegyi oroszlán sétálgat Miskolc vagy épp Los Angeles utcáin. A saját biztonságunk védelmében kitessékeljük a betolakodókat, van hogy humánus, máskor halálos módszerekkel.
De nem csak félelemből, szimpátia alapján is szeretjük megszabni, hogy melyik állat lakhat velünk a városban és melyik nem. A madarakat például sokan szívesen látják, és etetik őket, így télen is táplálékhoz jutnak, ami megváltoztatja életszokásaikat, és urbanizálódnak. A feketerigó például régen költöző madár volt, de ma már nem érzi szükségét, hogy több ezer kilométert repüljön.
Ezzel ellentétben aki nem tetszik nekünk, azt igyekszünk elüldözni, nem számít, hogy mi irtottuk ki a természetes élőhelyét, ezért költözött a városba szerencsétlen, nem jókedvében. Ilyen hazánkban az összes denevérfaj, melyek mind védettek, és folyamatosan csökken az állományuk. De mivel sokan irtóznak tőlük, nem vagyunk hajlandóak megtűrni sem, inkább riasztóval üldözik őket.
Mi bekapcsoljuk a klímát, de mit csináljanak az állatok?
Az ember természetre gyakorolt pusztító hatása egyes fajokat jobban fenyeget, mint másokat. Azoknak az állatoknak, akik képesek élőhelyet változtatni nagyobb esélye van a túlélésre, de mi lesz azokkal, akiknek szinte egy tenyérnyi földet sem hagyunk. A főemlősök, vagyis a majmok és félmajmok élettere például olyan rohamos tempóban csökken az erdőirtások miatt, hogy Madagaszkáron és Indonéziában 90 százalékkal csökkent a populációjuk. Brazíliában pedig 2100-ra akár az élőhelyük 78 százaléka is eltűnhet, mert kell a hely többi között a pálmaolaj-ültetvényeknek.
De az állatok élőhelyét nem csak fizikailag lehet megsemmisíteni, az sok esetben a klímaváltozás miatt válik élhetetlenné számukra, ami szintén a mi “érdemünk”. Amíg mi az egyre elviselhetetlenebb meleg ellen bekapcsoljuk a klímát, addig a világ állatfajainak felét élőhely-változtatásra kényszeríti a felmelegedés.
Az urbanizáció, a környezetszennyezés és a klímaváltozás a magyarországi fajokat sem kíméli. A kerecsensólyom, a rákosi vipera, a délvidéki földikutya, a dunai galóca mind a kihalás szélén állnak. Éppen ezért ideje lenne változtatni az állatokkal, a környezetünkkel és a természettel való viszonyunkon, ugyanis kiirthatunk mi minden erdőt, és elkergethetjük az összes állatot, de minden egyes faj az ökoszisztéma része, és ha teljesen tönkretesszük, nekünk is végünk.
