Görögország a szivacshalászat őshazája, és mindent megtudtunk a legjobb mosdószivacsokról, na meg persze legrosszabbakról is. Most megtudhatod, a tiéd milyen. Mert nagy különbség van a tenger mélyéről származó különböző alakú, méretű, állagú, puhaságú szivacsok között, és mind-mind másra ideális, de a látszat néha csal, ugyanis a legmutatósabb a leggagyibb, mindjárt azt is eláruljuk, miért.

Symi, a szultán kedvence

Na de először is ismerjük meg  az Égei-tengerben, Görögország és Törökország között fekvő apró kis szigetet, Symit, melyen összesen három lakott település van, amik közül az egyik csupán két utcából áll, és 150-en lakják. A kopáran magasodó sziklák lábánál azonban megbújik egy nagyobb falucska is, amelynek színes házai olyanok, mintha valami mediterrán mesevilágba csöppentünk volna, ez nem más, mint a szigettel megegyező nevű “főváros”, Symi.

Nos tehát kétórányi hajókázással elringatóztunk Rodosz kikötőjéből Symi szigetére, Symi városkába, ami egy igazi ékszerdoboz, de nem igazgyöngyöket, hanem tengeri szivacsokat rejt, végtelen mennyiségben. És ez bizony a 19. században még inkább így volt, mikor is virágkorát érte a helyi szivacskereskedelem. A Symi szigetéről származó szivacsok világhírűek voltak, és a helyi görögök ennek köszönhették jólétüket a török megszállás alatt is, ugyanis I. Szulejmán szultán annyira imádta az innen származó szivacsokat, hogy a sziget lakóit mindenféle kiváltságokban részesítette. Így amíg egész Görögország nyögte a török rabigát, addig Symi aranykorát élte, lakosai pedig meggazdagodtak az eladott szivacsoknak köszönhetően.

Úgy tartja a legenda, hogy a szultán azért szerette ennyire a symi-i szivacsokat, mert a háremhölgyek odavoltak értük, és a szultán újabb és újabb szállítmányokkal tette őket boldoggá, amiért cserébe persze ők is nagyon boldoggá tették a szultánt.

Hullottak a szivacshalászok

Érthető tehát, hogy a 19.században szinte mindenki a szivacshalászattal kapcsolatos munkát végzett Symin, ami egyébként egykor egyáltalán nem volt veszélytelen. A férfiak több napra kihajóztak, és mindenféle felszerelés nélkül hozták fel a tenger mélyéről a szivacsokat, csakhogy sokan odavesztek. Később köteleket és súlyokat használtak a gyorsabb le és feljutás érdekében, így ugyan biztonságosabban visszatértek, azonban ekkor a keszonbetegség kezdte tizedelni őket. Végül megalkották ezt a nagyon csinos szkafandert, és ezzel merültek le a szivacsokért, amikért akár 60 méter mélyre is lementek.

A fehér szivacs jól mutat, de soha ne vedd meg

Na és akkor jöjjön a titok, hogy melyik is a jó szivacs és miért. A kis sziget lakói órákon át tudnak mesélni a szivacsokról, és mindenkinek más a kedvence, de egyben mindannyian egyetértenek, hogy van a minőségi, meg a turistaszivacs. És hogy ez mit jelent? Az, hogy a minőségi szivacs ugyan nem olyan mutatós, mert nincs tökéletes formára vágva, egyenetlen, sötét, nem túl megnyerő barna színe van, ellenben a turistaszivacs hatalmas, szép alakú és gyönyörű világos, már-már fehér színe van, majd aztán ilyen gyönyörűen szét is porlad a kezünkben.

Merthogy, a minőségi szivacs éppen azért olyan barna, mert nincsen agyonfehérítve, míg a turistaszivacsot klórral addig “csinosítgatják”, míg teljesen tönkremegy, így miután megvesszük, rövid időn belül szinte szétporlad. A színe mellett úgy tudod megkülönböztetni őket, hogy ha a minőségi szivacsba belecsípsz, az nem szakad el és azonnal visszaugrik a helyére, a turistaszivacsból viszont már ki is téptél egy darabot, amit aztán szét is tudsz morzsolni.

Szóval nyugodtan kapd elő otthon a szivacsodat, és teszteld le, és ha legközelebb vásárolni indulsz, még ha be is van csomagolva, nézd meg a színét és nyomkodd meg, hogy elég ruganyos-e az eladásra kínált szivacs, vagy megpróbálnak átverni egy mutatós, de használhatatlan darabbal.

A selyem, az elefántfül és a zimocca

Azt már tudjuk, hogy az agyonfehérített szivacs nem jó, na de akkor melyiket válasszuk. Nos ez attól függ, hogy mire akarjuk használni. Mert a tengeri szivacs a lócsutakolástól a kocsimosáson át a festőecset készítésig sok mindenre jó, de mi maradjunk a saját testünk ápolásánál, és lássuk a különböző mosdószivacsokat.

A legfinomabb, legpuhább és így a legdrágább is a selyemszivacs, ami tömött, világosabb színű és szinte selyemtapintású. Nagyon rugalmas és kellemes érzés a bőrön, éppen ezért ebből készítik a görögök az apró sminkszivacsokat is, amikkel nem felvinni, hanem leszedni lehet a sminket, hiszen olyan puha, hogy kifejezetten alkalmas az arcunk megtisztítására.

 

A hatalmas, szürkés színű elefántfül szivacsot sokan azért kedvelik, mert az egyik oldala durvább, a másik puhább, így egyik nap kicsit leradírozhatjuk vele a bőrünket, másnap pedig használhatjuk a simogató, puha oldalt. Formája miatt nem csak mosdáshoz, de inhaláláshoz is használják. Sós vízbe mártják, majd az arcuk elé helyezik, és nagyokat lélegezve beinhalálják a sós levegőt.

A zimocca szivacs pedig  sárgás-barna, nem olyan puha felületű, így azt bőrproblémákra, hámlasztáshoz, radírozáshoz ajánlják a helyiek.

A helyi szakértők azt javasolják, hogy próbáljuk ki a különböző szivacsokat a bőrünkön, és amelyik a legkellemesebb érzést nyújtja, azt vegyük. Lehet kapni őket kicsitől a hatalmasig, szóval fogjuk a kezünkbe, melyik passzol leginkább bele. Használat után pedig mindig fel kell akasztani, hogy kiszáradjon, és így a jó minőségű szivacsokat akár öt évig is használhatjuk.

 



Címkék: