Karácsony előtt pár nappal még nem annyira fájdalmas, de utána bizony képen fog törölni a tény: a tél brutálisan hosszú, sötét, hideg és unalmas. Mit tegyünk, hogy túléljük? A karibi hajóutat meg a máltai hosszú hétvégét most szkippeljük, jó? Ez itt a Gardenista, a minimál ökolábnyomisták elit klubja, minálunk már rég irtó ciki a repülőzés meg úgy általában az utazás, mint olyan, oké? (El ne hidd. Imádnám Máltát januárban. Is. De őszinte leszek: egyszerűen csórók vagyunk, pláne karácsony környékén. Ennyi.) Olcsó és cuki trükkök következnek.

Évek óta nagyon rosszul viselem a januártól áprilisig terjedő időszakot, és mióta otthon dolgozom, ez már-már a kedélybetegség határát súrolja. A ködös-szmogos időben naphosszat egyedül ülök otthon, és még az ablakot se tudom kitárni, hogy legalább az utca zaja emlékeztessen arra, hogy nem én vagyok az apokalipszis egyetlen túlélője… Ezért pár éve elkezdtem komoly stratégiát kidolgozni arra, hogy hogyan éljem túl az év legfeleslegesebb hónapjait, és most megosztom veletek, miképpen szoktam idomítani tompulásra hajlamos elmémet és fizikumomat.

Hideg ellen

gardenista_teli_depresszio_9

Egyél olyanokat, amiket máskor úgyse! Egy csomó olyan kaja van, amit 20 fok felett se elkészíteni, se megenni nincs kedvem, most viszont szívesen bíbelődök vele: jöhetnek a fűszeres mártások, csípős pizzafeltétek, forró levesek, a babgulyás meg a halászlé. Amúgy is olyan nehezek, hogy évente max. egyszer bírom megenni őket, utána egy évig a gondolatuktól is rosszul vagyok 🙂 És persze forró tea minden mennyiségben. Egy jó mentatea egyébként babgulyáskóma ellen is jó gyógyszer 🙂

Most egy icipicit pazarolhatom a meleg vizet – nem vagyok jó wellness-szállóvendég, hamar elunom az ücsörgést a termálmedencében, de így télen mondjuk hetente-kéthetente egyszer jólesik beülni a kádba és lelazítani az összefagyott ízületeket. Fürdősó, mécsesek, zene…. így azért ki lehet bírni.

Ha már zokni, legyen kövér! Utálom a zoknit, szívből és igazán. Ha tehetném, mezítláb élném le az egész életemet. De ilyenkor nem nagyon lehet meglenni nélküle, és ha már így van, akkor legyen igazán hülye az a zokni: nagy, bolyhos, színes! Különben ha a lábam fázik, mindenem fázik, akárhogy bugyolálom. A fiaim egyenesen zokniban alszanak. Na az nekem már abszolút no go.

Sötét ellen

gardenista_teli_depresszio_5

Hát legyen világosság, naná! Szerezz be annyi mécsest meg gyertyát, amennyit csak bírsz – tavaly egész évben öt gyerek gyűjtötte nekem a majdnem végigégett gyertyacsonkokat, és a kupacból annyi új mécsest öntöttünk egy nyálkás szombat délutánon, hogy azóta is abból élünk.

Egyébként ilyenkor a lámpa sem ciki – csak az a fontos, hogy az izzóidat cseréld ki energiatakarékos LED-es izzókra, és kész. Narancsos-pirosas lámpaernyőkkel kifejezetten meghitt, akár érzéki hangulatot tudsz teremteni, amit ráadásul már délután fél öttől teljesértékűen élvezhetsz. Ne szégyellősködj, nyáron majd visszaspórolod az áram-átalányt.

És mondok még valamit: utálom a függönyt, fényáteresztőt nem is használok, csak sötétítőt. Ilyen fényszegény időkben húzd el a függönyt, vonatkoztass el attól, hogy esetleg nem makulátlanul tiszta az ablaküveg, de ne foszd meg magad egyetlen aprócska luxtól se. Aki meg arra izgul, hogy leskelődik, hát hadd tegye, sokáig úgyse élvezkedhet, négykor sötétedik, vége a mókának, helló 🙂

Hosszú esték ellen

gardenista_teli_depresszio_1

A kert most éppen nem ad munkát, per hecc kint tipródni meg ki a frásznak van kedve ilyen ocsmány időben… hát most kell kihasználni a kényszerűen felszabaduló időt: OLVASS! Kérj könyvet karácsonyra! És olvasd is el, nem viccelek! Ha naponta csak húsz percre merülök el egy tetszés szerinti fantáziavilágban, máris könnyebbnek érzem a hideg hétköznapokat.

És végre végignézheted az évek óta listára vett sorozatokat. Nem kell megmondani, melyikeket, nyilván egyik cikibb, mint a másik, de itt mi egymás között vagyunk, nem fogunk lenézni senkit semmiért. Nyugodtan újra lehet nézni az egész Jóbarátokat is, igen.

Szürkeség ellen

gardenista_teli_depresszio_11

Dédelgesd a szobanövényeidet – ők ilyenkor is jól elvannak, nődigélnek szépen, ráadásul extra adag figyelemre van szükségük, mert ez nekik is nehéz időszak. Mindegy, hogy milyen növényt választasz – bár nem rossz ötlet virágzót vinni a lakásba, karácsonyi kaktuszt, orchideát, hajtatott jácintot, de elindulhatsz olyan fajok irányába is, amelyek tudományosan bizonyítottan tisztítják a levegőt és nyugtatják a dúlt elmét.

Viselj színes ruhákat! Nem viccelek – átsétálok a Moszkva téren bármelyik tetszés szerinti napszakban és egy kezemen meg tudom számolni a NEMFEKETE holmikat. Komolyan nem értem, melyik nagykönyvben van megírva az, hogy télen sötét színű ruhákban kell járni, de hagyjuk már ezt! Mintha amúgy fullasztana a sok ragyogó lila meg narancs meg üdezöld így december közepén!

Elszigeteltség ellen

gardenista_teli_depresszio_7

Hívd át a barátaidat – vagy menj át te, vagy találkozzatok a kávézóban. Nem, nem elég a chat. Főzzetek együtt, menjetek kirándulni, társasozzatok, mindegy – pótoljátok azt az időt, amit most nem tudtok strandon meg romkocsmában együtt tölteni.

Minden nap menj ki a levegőre – talán ez a legnehezebb a home office-ban, hiszen nem KELL menni sehová, ott a munkahely a fogmosópohár mellett két méterrel. De muszáj erőt vennem magamon. Mindig azt mantrázom magamnak: nincs rossz idő, csak rosszul öltözött turista. A legocsmányabb, legelkeserítőbb időben is, legalább a sarki kisboltig, legalább a kutya miatt… És csodák csodája, amikor hazaérek és lehányom magamról a nagykabátot, a kiskabátot, a pulóvert, a termóalsót meg a jövő hetet is, és meglátom a pirosra csípett orromat meg a csapzott rőzsémet a tükörben – valahogy egy pillanatra még nem akarom, hogy tavasz legyen 🙂

gardenista_teli_depresszio_10



Címkék: