Valószínűleg soha nem is élt, kertészkedéssel meg végképp nem foglalkozott, de egyszer olyat tett, amitől tátva maradt a kor kertészeinek szája: februárban nyíló rózsát és friss almát szerzett a kétkedőknek. Február 6-án Kappadókiai Szent Dorottyát, a kertészek védőszentjét ünnepeljük.
Szent Dorottya legendája
Igen, legenda, mert olyan személyről beszélünk, akinek létezésére nincs egyértelmű bizonyíték. A kereszténység korai korszakából nagyon sok hasonló vértanútörténet maradt fenn, hiszen a Római Birodalom kezdetben minden eszközzel irtani igyekezett az újonnan beszivárgó furcsa, fanatikus, aszkétikus, egyetlen istenre koncentráló vallást.
Dorottya mítoszát nagy valószínűséggel Szent Ágota és Szent Ágnes (és még sokan mások…) meglehetősen hasonló történetéből „gyúrták össze”: adott egy, a III-IV. században hitéhez az élete árán is ragaszkodó szép, okos, bátor fiatal lány, a kappadókiai Kaiszareia Mazaka városában (ma Kayseri, Törökország – Miskolc testvérvárosa, halló!). Egy helyi potentát feleségül akarja venni Dorotheát, de ő Krisztushoz kötötte az életét, nem enged, ezért – a kor szokásai szerint – brutálisan megkínozzák, de csodálatos módon nem tudnak sebet ejteni rajta.
Mielőtt lefejezték, így szólt kínzóihoz: „Jézus Krisztust kívánom látni, aki az Atya jobbján ül a mennyországban, ahol sosincs tél, és ahol a gyönyörűségek kertjében rózsát és almát fogok szedni.”
Útban a vesztőhelyre egy Teofil nevű ifjú azzal heccelte, hogy ha megérkezik vőlegényéhez, küldjön már neki némi rózsát és almát, ha már ott úgysincs soha tél. Nem sokkal ezután egy kisfiú(nak álcázott angyal) érkezett Teofilhoz és egy kosárban gyümölcsöt és virágot adott át neki – február közepén (tájékoztatásul: Kayseriben sincs most sokkal jobb idő, mint nálunk). Teofil az élmény hatására keresztény hitre tért, és később ő is mártírhalált halt.
Bal oldalon: üvegmozaik, Felső-Rajna-vidék, 1450 k. Középen: festmény, Passau, 1460 k. Jobb oldalon: oltárrészlet, Dél-Tirol, 1480 k.
Kultusza
Dorottya e csoda révén lett a kertészek és virágárusok védőszentje. Kultusza, el nem ítélhető módon, kissé keveredhetett a szintén februárban ünnepelt Szent Bálintéval is, így a házasulandók és a frissen házasodottak patrónájának is tartják. Ezen kívül ő védelmezi a toszkánai Pescia települést is. Van dolga rendesen, mit mondjak.
A csoda emlékére Rómában minden évben február 6-án gyümölcs- és virágszentelést tartottak. Hogy miért pont ekkor? Hát mert
- vagy tényleg februárban történt az eset (amire az égadta egy világon semmi bizonyíték nincs),
- vagy egyszer csak azt mondták, hogy mától kezdve ez ekkor lesz és kész. Nem ritka ügy: nagyon valószínű, hogy Jézus születését is direkt datálta a keresztény egyház karácsonyra, azért, hogy a pogányokkal „elfeledtessék” a régi napfordulós ünnepeket. Márpedig február 10-re esett a római tavaszistennő, Flora egyik ünnepe, a közelgő kikelet köszöntése. Szóval pont jól jött ilyenkor a télben rózsát fakasztó ókeresztény vértanú.
Dorottya a középkorban Európa-szerte tisztelt szent volt, a „négy fő szűz” egyike. Svédországban a tizennégy segítőszent mellett tizenötödikként tisztelték. Ereklyéi idővel Kappadókiából Rómába kerültek, ahol a 15. század óta a nevét viseli egy kis templom is. Általában virágokkal és gyümölcsöskosárral a kezében ábrázolják, gyakran visel virágkoszorút a hajában, és csillagok veszik körül.
Bal oldalon: Matthias Grünewald, kréta és akvarell, 1520 k. Középen: Francisco de Zurbarán, olajfestmény, 1648 k. Jobb oldalon: az USA postabélyege, 1958.
Szent Dorottya ereklyetartója
A Rómában teológiai tanulmányokat folytató Tarnóczy Pál hozta haza 1730-ban azt a kis ereklyetartót, mely előbb a család, majd később az Magyar Országos Levéltár féltett kincsévé vált. Az ereklyét ovális alakú, belül szépen díszített, ezüst ereklyetartóban helyezték el, amelyet elöl kristály borít, a hátoldalát pedig vörös viaszpecsét zárja le.
Dorottya-napi szokások
A néphagyományban dologtiltó nap, az asszonyok nem varrhattak, nehogy megfájduljon az ujjuk. Termésjóslás is kötődik Dorottyához: ha ezen a napon esett az eső, örültek a juhászok, mert úgy vélték, hogy bőséges tejhozamra számíthatnak. Időjárást is jósoltak ezen a napon, most figyeljetek: „Ha Dorottya szorítja, Julianna tágítja.” – ezzel szemben „Ha Dorottya locsog, Julianna kopog.” Na köszönöm. Szép kis egzakt tudomány ez a meteorológia, mondhatom.
Szent Dorottya modern kori hivatalos kultusza azonban megkopott: a II. vatikáni zsinat 1968-ban szigorúan úgy határozott, hogy mivel nincs bizonyíték létezésére, nem lehet többé helye a katolikus szentek naptárában. Nem szép dolog így kiszúrni a mi védőszentünkkel, kérem.
Ne keverd Dorottyát!
Mégpedig a 14. századi montaui Szent Dorottya remetenővel ne keverd, akinek napját június 25-én tartják, és a történelmi Porosz Királyság, a Német Lovagrend, a menyasszonyok, az özvegyek és a nagycsaládos szülők védőszentje. VI. Pál pápa 1976-ban iktatta a szentek közé. Őt bezzeg.
Akárhogyan is van, mi gardenisták azért igenis ragaszkodunk a mi Szent Dorottyánkhoz – már amennyiben elintézi, hogy ha eddig nem volt zord tél, akkor most már ne is legyen, mert már nagyon viszket a metszőolló hűlt helye a tenyerünkben!
(további források: wikipedia.org, jelesnapok.oszk.hu)
