Őszinte leszek, nem szeretem a telet. Hideg van , esik, fúj, korán sötétedik, meg egyébként is, követelem vissza a nyarat. Lehet rossz helyre pottyantott le annak idején a gólya, mert napelemmel működöm.

A teraszomra is ez jellemző, gyönyörű mediterrán növényekkel van tele. Leanderek, murvafürt, hibiszkusz és még sokan mások lakják, akik hozzám hasonlóan nem csípik a hideget.

Ezek a növények sokkal melegebb éghajlaton őshonosak, így a legtöbbjük nem bírja ki az itthoni fagyokat. Erre már a beültetésükkor érdemes odafigyelni, a legjobb ha balkonládákban vagy kaspókban kapnak helyet, így a hideg beálltával könnyen be tudjuk őket menekíteni a fagyhalál elől.

Az én leandereimet (Nerium oiander) most kicsit a vihar is megtépázta, és ráadásul megtámadta egy elég makacs levéltetű, szóval nagyobb  feladat volt most a téliesítése.

Nem az ősz, hanem a tavasz az átültetésének az ideje, de mivel összetörte a cserepét a szél, így először átültettem. Ehhez laza szerkezetű, jó vízáteresztő képességű földet használtam, mert ugyan sok vizet igényel, de a pangó vizet nem tűri.

Ezek után jött az élősködők elleni harc. Van nekem egy csodafegyverem, ami levéltetvek, atkák és pajzstetvek ellen is hatásos. Ezzel az utóbbi egy hétben, minden nap lepermeteztem a növényt, így nem költöztetem be vele együtt a tetveket a lépcsőházba. Ezt azért fontos még kint megcsinálni, mert az élősködők szeretik a benti meleget, így egész télen vígan szívják a növény nedveit, ha bekerülnek vele együtt a teleltető helyre.

A leandert ősszel és tavasszal is lehet metszeni, ne sajnáljuk az őszi bimbókat, sajnos a hideg beálltával már nem nagyon szoktak kinyílni. Nyugodtan metsszük meg a növényt, így korábban megkezdi majd jövőre a virágzást, és szebb lesz a virágzata.

Miután mindezeket elvégeztem a leandereken, bevittem őket a lépcsőházba, ahol télen is jut nekik némi fény, és a hőmérséklet sem esik a nekik szükséges 5-15 fok alá.

Jöhet a murvafürt (Bougainvillea). Ez a nyáron csodás, élénk színű virágokat hozó növény télen is igényli a fényt, ezért olyan helyet keressünk neki, ami hűvös, de világos. Ne tegyük a sötét pincébe, se a meleg lakásba, mert egyik sem tesz neki jót. A murvafürt tavaszi virágzását is előbbre hozhatjuk az őszi metszéssel, mert az új hajtásvégeken hozza majd a virágait.

A citrusfélék sem bírják a fagyokat, így a citrom, narancs vagy mandarinfa téli menedékre szorul. Bár a lakásban is jól érzik magukat, azonban ha a fűtés miatt nagyon száraz a szoba levegője, könnyen lehullhatnak a levelei. Ezek a fa féléket is világos, ablak közeli helyre kell tenni.

Persze olyan mediterrán növények is vannak, amik télállóak. Ilyen például a banán pálma (Musa basjoo), a kamélia (Camelia sasanqua)és a kenderpálma (Chamaerops excelsa) is. Azonban ezek sem bírják a farkasordító hideget, így némi védelemre szorulnak, hogy életben maradjanak a kertben.

Számos szakáruházakban lehet kapni, a növények téli takarásához kialakított eszközöket. Beszerezhetünk könnyű polipropilén szövetből készült takarót, ami lég- és vízáteresztő, így nem csak a hidegtől, de a kiszáradástól is megóvja a pálmát. Használhatunk takaró fóliát, átteleltető zsákot, védő sátrat és még gyökérvédő takarót is, hogy melegen tartsuk a növényeinket. Ezek egyaránt óvnak a fagytól és a hótól is.



Címkék: