Search Results for: templom

Teljesen felújítják az Árpád-kori jáki templomot

Kétmilliárd forintos költségvetési támogatásból megújul Vas megye egyik legfontosabb épített öröksége, a jáki templom. A támogatás kedvezményezettje a Szombathelyi Egyházmegye, az állami forrást három évre elosztva adják, a munkálatok ütemezése alapján. A négy évvel ezelőtti rekonstrukciós munkák folytatásaként a templom teljes felújítása megvalósul, beleértve belső tereket és freskókat. A román stílusú Árpád-kori apátsági templom homlokzati részét 2013-ban 150 millió forintos állami támogatással részben már felújították. Fotó: Wikipédia   A jáki templom az egykori jáki bencés apátság monumentális bazilikája a magyarországi román stílusú építészet kiemelkedő, legjobb állapotban fennmaradt, leghíresebb román kori temploma. Az épületen nyomon követhetőek az építészeti változások, alapvetően...

Bővebben

70 éve nem látott olasz falucska került ki a víz alól

Csaknem 70 éve nem látta senki sem azt a kis olasz falut, amely néhány nappal ezelőtt bukkant felszínre a Resia-tó lecsapolása után. Az Észak-Olaszországban található Curon nevű falucska még az 1950-ben tűnt el, amikor is a helyi hatóságok úgy döntöttek, víztározót építenek, és egyesítenek két egymáshoz közeli tavat. A Resia- vagy más néven Reschen-tó télen és nyáron is igazi turistalátványosság: a vízből kimeredő, még a XIV. században épült templomtorony látványa ugyanis a világon egyedi kuriózumnak számít, nyáron úszni, télen pedig korcsolyázni lehet a befagyott tó jegén. A koronavírus-járvány miatt a különleges látványban most csak a helyiek részesülhetnek, a tó...

Bővebben

Túratippek a téli szünetre, gyerekkel, kutyával

A bejglikóma rémes közhely, de attól még sajnos igaz. Mi mindent megteszünk azért, hogy segítsünk olvasóinknak a kanapészörny elleni küzdelemben: az alábbiakban rövid, könnyű, kutya- és gyerekbarát túrákat gyűjtöttünk össze Budapesten és környékén, de azért túl a Margitsziget-Gellért-hegy-Normafa-univerzumon. Remete-szurdok Hűvösvölgyből az 57-es vagy a 257-es busszal juthattok el a máriaremetei kegytemplomig, másik nevén a Kisboldogasszony-templomig, amely nem túlságosan ódon, viszont csodaszép és a környezete még így télen is lélegzetelállító. Innen indul a kék turistajelzés, amely elvezet az Ördög-árok szurdokvölgyéig. Maga a szurdok csupán egy kilométer hosszú, de néhol 80-130 méter mély, viszont akár babakocsival is könnyen járható, de vállalkozóbb...

Bővebben

Facebookon is szeress!