A gyerekeink jelentik a jövőt, de, hogy milyen jövő vár rájuk, az rajtunk múlik. Hogy ne egy pusztulófélben lévő, kizsigerelt szeméthalmon, hanem egy élhető, tiszta és tápláló bolygón élhessék le az életüket, most kell tennünk. Ha már gyerekkorukban megtanítjuk nekik, hogyan óvják a Földet, akkor az beléjük ivódik és továbbadják generációról generációra.

Minden a nevelésen, azon belül is legfőképp a példamutatáson múlik. A gyerekek olyanok mint az indigó. Azt másolják amit tőlünk, felnőttektől látnak, hallanak. Tehát figyelj oda mit csinálsz, és mutass jó példát! Otthon gyűjtsétek együtt szelektíven a szemetet, a villanyt kapcsoljátok le, ha nem kell, az újrafelhasználható dolgokat pedig ne dobjátok ki. Ha ezt unalmasan tálaljuk, a gyerek a füle botját sem fogja mozdítani.

Íme a megoldás.

A Gellért-hegyen jártunk, és jobban rendben van, mint valaha. Úgy taníthatod meg a gyerekeket a környezettudatosságra, hogy még élvezni is fogja. A Gellért-hegyi öko tanösvényt csak ajánlani tudom minden szülőnek.

Ha érdekes kalandra, szuper játszótérre, csodálatosan ápolt parkra és tiszta levegőre vágytok, már indulhattok is.  A Hasznos Hulladék Tanösvény pedig remek lehetőséget kínál arra, hogy játékosan, és a gyerekek számára is érthetően el tudd magyarázni, miért fontos a szelektív szemétgyűjtés, az újrahasznosítás, a tudatos vásárlás és a környezetvédelem.

Bevallom, én már igen régen jártam a Gellért-hegyen, bár minden áldott nap ott megyek el mellette. Igazán kellemes csalódás volt, mikor nyakamba vettem a Verejték utcai sétányt. Rendezett, makulátlan és jól megtervezett burjánzó parkba csöppentem, ahogy átléptem a Rezeda utcai kaput.

Verejték utcai kapaszkodón indultunk fel a Gellért-hegyre

Megérte az emelkedőt megmászni, a Jubileum Park szépen ápolt

Egy vadregényes ösvény 

Majd, miután a zöldellő fák, és a szépen karbantartott virágágyások között felkapaszkodtam a romantikus hegyi úton, egy szuper játszótéren kötöttem ki, ahol garantáltan remekül lehet mulatni az időt a gyerekekkel.

Hinták, mászókák, homokozó és egyéb alkalmatosságok várják a gyerekeket, a szülőket pedig kifogástalan környezet. Minden élére van állítva, így nyugodtan el lehet engedni a gyereket, biztos nem fog cigicsikket enni a földről, vagy megsérülni a rozoga hintán. Igazán tip-top minden.

Firka Cerka játszótér, nem okozott csalódást

Firka Cerka játszótér

De ez még mind semmi. Amellett, hogy jót lehet sétálni és játszani, még tanítani is lehet valami nagyon fontosat a kicsiknek a Cerka Firka játszótéren. Egy igazán kalandos kis mese segítségével, táblákon szemléltetik, milyen hatással van a környezetünkre a rengeteg szemét, és hogyan lehet esetleg felhasználni. Egy igazi környezetvédelmi tanmesese, amin Öko Csibe vezet végig.

A Gellért-hegyen található tanösvény öt állomáson keresztül mutatja be, hogyan is hasznosítják újra a hulladékot, és hogy ebben mekkora érték rejlik.  Újrahasznosított anyagokból készült eszközök, demonstráló anyagok és izgalmas interaktív játékok segítenek felkelteni a gyerekek érdeklődését a téma iránt.

Ökö Csibe kalandjait öt ponton keresztül követhetik nyomon, mialatt megtanulják, hogy mi fán terem a környezettudatosság.

A tanösvény első állomása

Az első állomás „az illegális szemételhagyásról és a hulladékok lebomlásáról szól: Palackposta – Mit üzenünk a jövőnek? Hulladék kronométer, avagy az idő vasfoga“. Itt megmutatják, hogy mi történik, ha nem figyelünk oda, és elárasztjuk szeméttel a környezetünket, hogy akár egész szemétszigetek úszhatnak az óceánokban a mi hibánkból. Felhívják a figyelmet arra, hogy mennyit tehetünk a bolygóért ha nem használunk nejlon zacskót, hanem inkább a vászontáskát választjuk a bevásárláshoz, vagy hogy nem olyan környezetterhelő, ha csapvizet iszunk a palackozott víz helyett.

A környezetbarát zacskó átverés

A második stáció megmutatja, mennyi szemetet termelünk naponta és hova kerül, mi történik vele. Bónusz: hogy néz ki az öt lépcsős Európai Uniós hulladékpiramis.

Mindennapi szemétségeink

Itt a gyerekek párosítós játékot játszhatnak, forgatható fakockák segítségével, amik megmutatják, melyik hulladékból milyen újrahasznosított termék készül.

Újrahasznosításról interaktív módon tanulhatnak a gyerekek

A harmadik ponton Öko Csibétől megtudhatják a gyerekek, miképp válik a szemétből ismét valami használható dolog, pontosan hogyan válogatják szét a szemetet, és miket gyártanak belőle. Az ezen az állomáson lévő demonstráló tábla például 100 kg újrahasznosított hulladékból készült, és a gyerekek leülhetnek az újrahasznosított anyagokból gyártott asztalokhoz és padokhoz.

A negyedik pont a konyhai zöldhulladék. Micsoda kincs, és komposztálással kiváló termőföld válik belőle. Közelről láthatják egy komposztáló kas izgalmas működését és megtanulhatják, hogyan kell fűszernövényt ültetni.

Sok hasznos információt olvashatsz a komposztról

Egy komposztáló kast is megszemlélhetünk testközelből, amit láthatóan használnak is a parkba látogatók, ugyanis most is tele volt, és a komposztnak köszönhetően, szépen nyílnak körülötte a virágok és a paprika is.

Helyi komposztáló, zöldségek mögé rejtve

A komposztálót valóban használják

Az utolsó ökokaland pedig a tudatos vásárlásra tanít, hogy melyik termény melyik évszakban terem hazánkban, mikor mit érdemes vásárolni, hogyha környezettudatosak szeretnénk lenni. Ahogyan azt írtuk, akkor táplálkozunk a legegészségesebben, ha mindig a szezonális, hazai terméket választjuk.

Utolsó állomás: Mindent a maga idejében!

Ez az érdekes, és egyben rendkívül sokat tanító tanösvény kicsiknek és nagyoknak. Itt aztán tényleg mindent megtudhatunk a kisebb ökológiai lábnyomról, ezzel óvva a Földet a jövő generációi számára.

És viccen kívül, a legnagyobb meglepetést az okozta, aminek aztán a legtermészetesebbnek kellene lennie egy játszótér esetén, hogy volt ivókút, WC, és még eső esetére is biztosítottak menedéket. Így kell jól megtervezni egy játszóteret.

Találtunk ivókutat…

Wc-t…

És esőbeállót is

Akkor se hagyjuk ki a parkot, ha a párunkkal, vagy éppen egyedül szeretnénk kicsit kikapcsolódni a friss levegőn, ugyanis a kilátás pazar, és még művészeti alkotások is színesítik az esőtől hihetetlenül zöld parkot. Irány a Gellért-hegy!

Lefelé sétálva nagyszerű a kilátás a városra

Ezt a kellemes sétát mindenkinek ajánlom



Címkék: