Vasárnap este, életének 83. évében elhunyt Aradszky László táncdalénekes. A hírt a gyászoló család hétfőn közölte az Indexszel, amely azt írja: az énekes nem sokkal azelőtt még koncertezett, novemberben egy nagykoncertre is készült. Aradszky László fia, Aradszky Zsolt a lapnak azt mondta, apja halálának nem volt előjele. Vasárnap este fél tíz körül hívták a mentőket otthonába, ám ők már csak a halál beálltát tudták megállapítani. Temetéséről később intézkednek, a részletekről a nyilvánosságot tájékoztatni fogják, egyebek mellett a Facebookon.

Aradszky László 1963-ban lett országosan ismert, amikor megnyerte a Magyar Rádió Tessék választani! című könnyűzenei versenyét Még ide-oda húz a szív című dalával. Három évvel később a Made in Hungary című versenyben győzött az Isten véled, édes Piroskám!-mal. Ez a szám, Dobos Attila és Szenes Iván szerzeménye lett Magyarország első aranylemeze – az énekes korongjából aztán mintegy 300 ezer példány fogyott.  A hetvenes években alig szerepelt a nyilvánosság előtt, 1986-ban tért vissza Újra itt vagyok című albumával. Pályafutása során számos európai országban lépett fel, de koncertezett Amerikában és Ausztráliában is. Legnagyobb slágerei közé tartozott még az Annál az első ügyetlen csóknál, a Nem születtem grófnak, a Szomszédasszony, fütyülök a lányára, a Nemcsak a húszéveseké a világ vagy a Pókháló van már az ablakon, írja az MTI.  Slágerei jelentős részét Szenes Iván írta, akinek mintegy huszonöt dalt köszönhet.

Mi egy sárga liliommal búcsúzunk tőle.

Borítókép forrása: Pixabay.com



Címkék: