Ritka manapság a kertekben, pedig dédnagyanyáink korában elég általános volt. Valahogy ki is kopott a köztudatból, például a mi családi receptjeink között sem láttam semmit még, amibe kellett volna. Bajban is voltam, amikor néhány évvel ezelőtt egy kedves barátunktól saját szemzésű, kis fácskává nevelt példányt kaptunk a kertbe. Figyeltük, ő meg csak termett. Kőkemény még novemberben is a fán, és bár ekkor éppen megérett, még nem lehet megenni. A növénytanilag a rózsafélékhez tartozó naspolya gyümölcsének ehhez még szüksége van egy kis időre. Hogy egészen pontos legyek, amikor erjedésnek indul és megpuhul, akkor válik édessé és ehetővé.

Ezidőtájt csak leszüreteljük és a benti ablakpárkányon vagy a hűvös spájzban egy rétegben kiterítve érleljük. Néhány hétre szüksége van a legjobb állaghoz, így ha november közepén-végén szedjük le a fáról (időjárás függő), akkor akár éppen karácsonykor élvezhetjük az első, finom gyümölcsöket. Aztán vannak azok, akik a fán hagyják megpuhulni, ha addig le nem potyognak, de akkor az időjárás hirtelenjében akár tönkre is teheti az egész termést, ezért én inkább leszedem időben, amikor az első leesik.

Hogy milyen ízű? Aki nem evett még, annak azt mondanám, a baracklekvár és egy kásás alma forog a szájban, ha kikanalaz egy szemet. Éppen ezért a szottyos, kívülről talán egy kis nyomott, barna almácskához hasonlatos gyümölcs lekvárnak ideális, persze chutney, vagy zselé is készülhet belőle. Főleg almával vagy körtével szokás összefőzni, de önmagában is élvezetes.

Fája egyébként kifejezetten dekoratív, én ma már sajnálom, hogy a kert legvégébe, a veteményes közepére ültettük. Nagy levelei gyönyörűek, friss hajtásai a levelekkel együtt fehér szőrrel borítottak és májusban hatalmas fehér virágai csak úgy virítanak a lombon. Késői virágzása miatt pedig még csak nem is fagyérzékeny. Többnyire közepes (4-6 méteres) termetű fa, vagy erőteljes bokor, amelyet nem támadnak meg a klasszikus gyümölcsfa betegségek, ezért permetezni sem szükséges (kivéve a tavaszi és őszi lemosást ugye).

A kattintás után pottyant a kosaramba

És bár már itt-ott találkozni vele a piacon és a zöldségesek polcain (én 500 és 600 forintért láttam kilóját a napokban), a hazai gasztronómia még nem igazán fedezte fel magának ezt a tápláló, egészséges téli gyümölcsöt. Vagy nem járok eleget étterembe, na ez is lehet.

Te mire használod? Írd meg a cikk alá, adj egy jó tippet nekem is!



Címkék: