Gerstl József  (a Novotel főkertésze) pont egy negyed évszázada kezdte el a Budapest XII. kerületi Gesztenyéskertben megszervezni a környezetvédő napot, amit idén nekem is sikerült elcsípnem. Persze lekéstem vasárnap 10:30-as találkozót, és 11 órás érkezésemkor teljesen üres volt a Novotel hotel zenepavilonjának környéke. A rendezvényről csak az ott felsorakoztatott gereblyék és kis traktorok árulkodtak.

Délelőtt 11.15: Mindenki kávézik.

Már kezdtem feladni a várakozást, amikor rájöttem, hogy az időben érkezők a szálloda (hermetikusan elzárt) lobbijában fogyasztják az ingyen kávét+sütit a megnyitó beszéd alatt. Mivel rajtam kívül még kb. tízen lábatlankodtunk az épület körül, ezzel sikerült észrevétetnünk magunkat a szállodai biztonságiakkal és végül bebocsátást nyertünk. Mindenre számítottam, csak arra nem, hogy kis színpad, díszvendég asztal (Bálint ’Bálint Gazda’ György és a többi VIP), kivetítő és fának öltözött hastáncosok várnak odabent. A szervezők kitettek magukért, megadták a módját a 25. évfordulónak.

Dr. Bálint György volt a fővédnök

 

Gerstl József beszédet mond

 

Szép számmal voltak érdeklődők, bár meglepően kevés helyi arcot láttam, a legtöbb önkéntes gereblyéző ugyanis középiskolás fiú volt, persze lehet, hogy ők is a környéken laknak. Az ünnepi műsort csoportkép követte, majd rövid eligazítás után végre nekiláttunk a munkának. A feladat nem más, mint összegereblyézni a gesztenyefa leveleit, hiszen az a gesztenyét károsító aknázómoly lárváinak fő búvóhelye.

Nagy magabiztossággal választottam magamnak egyet a FŐKERT által biztosított gereblyék közül. Nagy, széles, műanyag fejűt, ezzel sokkal hatékonyabban lehet lombot gyűjteni.

A FŐKERT készült az eseményre.

A hatékonyságról egyébként annyit, hogy a gereblyézés könnyen megy, de az összegyűjtött lombot a műanyagzsákba juttatni, már nem olyan könnyű. Kellően vicces pozíciót választva (két lábbal, terpeszben a zsák szájába lépve, bal kézzel a zsák száját felülről húzva, lehajolva kézzel seperni a lombot a zsákba) végül sikerült egészen gyors módszert találni, és állítom, hogy jobban dolgoztam, mint egy némely tini csapat, ahol ketten fogták a zsák száját, egy pedig hajolgatva markolózott a kezével. Nyilvánvalóan a lombgyűjtésnek van ennél hatékonyabb módszere is, de hol maradna akkor a közösségformálás és a hírérték.

Főleg középiskolás csapatok voltak. A jobb szélső fehér folt az oszlop mellett Smiley kutya.

A VIP gereblyézés helyett gesztenyefákat ültetett.

18/20-as méretű Aesculus carnea ‘Briotii’ – kat ültettek. Furcsa volt, hogy mélyen mélyen vannak a fát, de nem is temetik be teljesen.

Személy szerint sajnálom, hogy a rendezvény régi hagyománya ellenére nincsen kellőképpen beharangozva, hiszen például anyósom, aki csak néhány utcányira lakik – azt viszont több mint 30 éve teszi – még sosem hallott a rendezvényről. Ezt tükrözi a szerény számú családi jelenlét is, tényleg nagyon kevés volt a délelőtti munkavégzésre érkező helybéli lakos. Aki eljött, az viszont nagy lelkesedéssel gyűjtötte az avart a jó ügyért. Az akció végén ismét irány a lobbi, emléklap és jubileumi torta, ezt már sajnos nem tudtam megvárni, de nagyon remélem, hogy jövőre is tehetek valamit a Gesztenyéskert fáiért.

Köszönjük Gerstl Józsefnek a szervezést!



Címkék: