Örökbe fogadták a cuki kis kísérleti törpemalacokat, akiknek a viselkedését az ELTE Etológia Tanszéke tanulmányozza . Korábban beszámoltunk a nyáron közzétett felhívásról, melyben olyan befogadókat kerestek a malacok számára, akik vállalják, hogy részt vesznek a kutatásban és felnevelnek egy malacot.

Annyira népszerű volt a malacadoptáció lehetősége, hogy ötvenszeres volt a túljelentkezés. Azonban ez a feladat nagy felelősséggel jár, így az ELTE munkatársai csak nagyon alapos kiválasztási folyamat után helyezik el az állatokat az arra megfelelő családoknál.

„Lehetőleg olyan befogadókat választunk, akik rendelkeznek saját kerttel vagy kertkapcsolattal, viszonylag könnyen meg tudják közelíteni az Etológia Tanszéket, otthonról dolgoznak vagy rugalmas a munkabeosztásuk, illetve természetesen egész életére szeretnék megtartani a malacot. Azzal kapcsolatban nincs kikötés, hogy rendelkezniük kell-e más állattal; de mindenképp előny, ha a befogadóknak van már tapasztalatuk állatneveléssel kapcsolatban“- mondta Lovas Melinda, az ELTE Etológiai Tanszékének kutatási munkatársa.

Pár szerencsés kismalac már gazdára is talált, és mostanra egészen otthonosan érzik magukat új otthonaikban. Borsót, Mamuszt és Odüsszeuszt októberben fogadták örökbe, Manka pedig már korábban otthonra lelt.

Borsó

Mamusz

Odüsszeusz

Manka

Arról hogy milyen az élet egy törpemalaccal, és milyen egy állati viselkedéskutatási kísérletben részt venni, Baksa Bernadett és Rajmon Dániel, Borsó gazdái meséltek nekünk.

„Már régóta szerettünk volna egy törpemalacot, így mikor az interneten megláttuk az ELTE felhívását rögtön jelentkeztünk rá. Beküldtünk egy motivációs levelet, amit egy telefonos és egy személyes elbeszélgetés követett, és októberben jött a jó hír, hogy minket választottak“- mesélte Betti.

„Mikor az ELTE munkatársa megérkezett hozzánk a pár hónapos kis állattal, ellenőrizte, hogy biztosan jó helyre kerül-e, és ellátott minket néhány jó tanáccsal is a malac gondozásáról“- emlékezett vissza Dani az első találkozásra.

Megtudtuk, hogy Borsó nagyon hamar megszokta az új otthonát, pár nap után már szobatiszta volt, és az éjszakákat is rögtön átaludta. Amíg jó idő volt kint szerette tölteni az időt a kertben, ahol imád legelészni, de ebben a hidegben leginkább bent játszik a plüssállataival, és szorgalmasan gyakorol gazdáival. Volt, hogy kicsit átrendezte a lakást, de alapvetően könnyű vele az élet, és ha nagyon jó kedve van, akkor szeret vakkantgatni.

„Minden nap többször tréningezünk vele, tanítjuk vezényszóra ülni és feküdni, utóbbi azért fontos, hogy később az éber állapotban végzett MRI vizsgálatok során képes legyen több percig mozdulatlanul feküdni. Van egy szőnyege, azon gyakorolunk, és azt visszük magunkkal minden héten az ELTE-n végzett vizsgálatokra is, hogy otthonosan érezze magát tőle“- mondták, miközben be is mutatták, hogyan zajlik a malactréning.

Borsó nem csak örökbefogadóival, de a család 4 kutyájával is gyorsan összebarátkozott. A kutatás során fontos, hogy a malacok minél jobban szocializálódjanak, találkozzanak más állatokkal, gyakran vigyék őket emberek közé, megszokják az utazást, és az idegen környezetet is.

Az örökbefogadott kismalacoknak ezzel láthatóan nem akadt gondjuk, ugyanis Borsó és Manka is imádják a gyerekek és a kutyák társaságát.

Az eddig befogadott házi kedvencekkel tehát kalandos az élet. „Mint minden kölyök állatnál, a malacok esetében is vannak kezdeti nehézségek, amíg beáll a napi rutin és beilleszkedik a család mindennapi életébe. De befogadóink élvezik a malaccal együtt töltött időt, szívesen foglalkoznak velük, nem élik meg nehézségként“- tudtuk meg Lovas Melindától.

Az ELTE munkatársát arról s kérdeztük, hogy az eddigi vizsgálatok alapján megtudtak-e valami újat a törpemalacok viselkedéséről, és ezt mennyiben befolyásolja, hogy milyen befogadókhoz kerültek. „A fiatal malacokat egyelőre szoktatjuk az új körülményekhez és már megkezdtük a hasalásos tréninget, melynek célja, hogy később éber állapotú MRI vizsgálatokban vehessenek részt. Az általános viselkedésükről azonban elmondható, hogy teljesen más, mint egy hasonló korú kutyáé, sokkal több odafigyelést igényelnek. Az eddigiek alapján nem látunk közöttük olyan viselkedésbeli különbséget, ami a befogadás körülményeihez kapcsolódna. Azt viszont már ilyen fiatal korban is látni lehet, hogy minden malac más-más “személyiség”- fejtette ki az etológus.

Borsó, Mamusz, Manka és Odüsszeusz tehát már boldog, családi környezetben várják a karácsonyt, négy kismalac számára azonban még mindig keresi az ELTE az ideális gazdijelölteket. Ezért ha úgy érzed, hogy felelős befogadó válna belőled, és szeretnél részt venni a kutatásban, olvasd el a felhívásukat, vagy ha már van törpemalacod, és szívesen segítenéd a kutatás eredményességét, akkor itt csatlakozhatsz házi kedvenceddel.



Címkék: