Akinek kertje van, jó eséllyel kerti padja is van, vagy legalább is szeretne egyet. E vágy beteljesítésének vannak egyszerűbb és bonyolultabb módjai. Én szeretem az időigényesebb végén megfogni a dolgokat. Ez persze csak az önironizáló rész, valójában a kihívás, az új feladat izgalma, az kell, amiből aztán egy nagy adag tapasztalatszerzés kerekedik ki, némi hátfájással párosulva. Ha te is szereted a kihívásokat és leginkább a saját kertedben tesztelnéd magad, adok egy remek tippet!
Már nem tudom, honnan pattant ki a szikra, ami lángra gyújtotta elmémet és beizzította a betonkeverőt, hogy nekem egy tekintélyes méretű íves padot kell készítenem munkám során épp velem szembejövő egyik kert sarkába, de ez már nem is fontos. Szerencsére életem első ilyen jellegű feladata volt, így minden félelem nélkül vágtam bele, mivel sem kőműves, sem ívespad készítő kisiparos nem vagyok, viszont az egyetemen a fejembe verték: egy jó tájépítész mindenhez ért. Négy méter hosszú, ívben forduló pad bazaltkockából? Persze, nem gond, megcsinálom, minden hétvégén ilyenek készítésén vezetem le a hét folyamán felgyűlt feszkót, hülye kondizás helyett.
A kertrész kitisztítása és némi földmunka után nekiestünk az alapnak. Ezen a ponton, úgy emlékszem, még volt segítségem. Aztán hogy, hogy nem, a srácoknak valahogy mindig más sürgős dolguk akadt, hirtelen mindenkinek a növényültetés meg az öntözőrendszer árok ásás lett a kedvenc feladata, jól otthagytak.
Ma már azt gyanítom, csúnyán át lettem verve, és valójában csak nem akartak rubikkockásat játszani a 10-15 kilós kockakövekkel.
Szóval az alap. Mivel az altalaj elég stabilnak tűnt, és nem is lett megbolygatva, vagyis átforgatva, felásva, úgy számoltam, hogy 25 cm mély alap elegendő lesz. Az egész építmény elég széles, egyenletesen oszlik majd el a súly, s ha süllyed is egy-két centit, egyenletesen, az egész test együtt fog mozogni (mint utóbb kiderült, nem süllyedt, a hozzáépített mini támfaltól nem vált el egyáltalán). Ráadásul az alap alját is kellően ledöngöltük lapvibrátorral, szóval nem lehet baj. A vasbetonban pedig lehet bízni, összetartja a dolgokat. Lehet szabadalmaztatnom kellene, emberi kapcsolatok egyben tartása céljából.
Az alapba 25 centiméterenként beszurkáltam 60 centis vasbeton szálakat, azok utána könnyen megtartották a rájuk húzott vashálót, ami a külső sor belső feléhez illeszkedett – csak nézz a kicsit lentebbi képre, érteni fogod.
A kockakő a talaj szintje alá került néhány centivel, alatta tehát a 25 centi beton. Három sorban, átlag 18 cm magas kockakő épp kiadta az 45 centis ülőmagasságot, mivel a pad elkészülte után elé-köré apró szemű bazaltmurva került burkolatként, 5-7 centi vastagságban. Így lett az 54 centi magas ülőfelületből 54-5-5=44 centi. Durván.
Az alap betonnal való feltöltése és a vasak beállítása után bekerült az első sor kockakő. Ez volt a legnehezebb feladat. Figyelni kellett az ívre, hogy szép egyenletesen forduljon, ne legyen hullámos, mert ha valahol kicsit nagyobbra sikerül az ív, a következő szakaszt óhatatlanul egyenesebbre kell csinálni, ami elég bénán néz ki. Egyszer-kétszer emiatt vissza is kellett szedni ezt az első sort, illetve erősen válogatni kellett a köveket, mert némelyik nagyon nem illett a sorba. A magasság beállítása, vagyis, hogy a kövek teteje egy szintben legyen, itt még nem okozott gondot, mivel ekkor még könnyen bele lehetett püfölni őket a betonba, s ezzel egy szintbe hozni a teljes első sort. Ugyanez a második sorra már nem volt igaz, ugyebár, ott már az első sor teteje adott volt, ahhoz kellett igazodni. És mivel azt találtam ki, hogy kívülről nem akarom kifugázni a kövek közti hézagokat, hogy sokkal plasztikusabb, „drámaibb” legyen a látvány a csupasz résekkel – és szerintem így sokkal szebb is, mint kifugázva –, sokkal nehezebb is volt beállítani a második és a harmadik sort, mivel nem lehetett játszani a kövek magasságával úgy, hogy egyik-másik alá több vagy kevesebb betont rakok, ami segít szintbe hozni a sort. Remélem, még tudtok KŐvetni.
A harmadik sor felrakásakor – és két nappal később – végre bekerült az ülőfelület középső sora. Ezt követően a teljes felső rész fugázása következett, finom, folyós betonnal.
Ekkorra már eléggé megbántam ezt az egész padépítős dolgot, a hátam meg még inkább. De muszáj volt venni egy nagy levegőt, hátra volt még a támla, de azt már a negyedik napra hagytam.
A félkész állapotában egy méter széles felületre rákerült a hátsó sor, úgynevezett másfeles kövekből, ami 18x18x30-32 centi hosszú bazaltkockákat jelent, két sor magasan rakva. Ezeket sűrű, de finom szemcséjű sóderrel készített betonnal illesztettük össze – na hát ez sem türelmetlen idegbetegeknek való feladat, inkább olyan esőembereknek, mint én. Ilyen munkáknál legalább is kicsit elgondolkodom, teljesen normális vagyok-e.
De aztán meglátom a végeredményt, és minden bizonytalanság eloszlik – igen, teljesen hülye vagyok. De legalább a pad szép lesz, és egyedi.
Szóval, ez itt kérem szépen egy 5 tonnás pad.
170 darab 18x18x18 cm-es bazalt kockakő, egyenként cirka 10 kilogramm, 60 darab 18x18x30 centis nagy kockakő, kb. 15-20 kilogramm per darab, az összesen nagyjából 2,8 tonna, plusz a felhasznált beton. Az alapba kerek 1 köbméter, és további fél-háromegyed köbméter a felépítménybe, az újabb 2,5 tonna minimum.
A pad-szörnyeteg elkészülte után kellett tartanom egy kis pihenőt, meglátogattam a masszőrömet, aztán még vagy négy másikat, elmentem egy jógatáborba, s ha jól emlékszem, még a pszichológusomat is felhívtam, segítsen azonnal, álmomban kockafejű szörnyekkel sütögetek tábortűz mellett betonpogácsákat, a háttérben pedig betonkeverő fenyegető mormogása hallatszik. Visszatérő álom, nem tudok szabadulni tőle.
De nem volt mit tenni, be kellett fejezi, amit egyszer elkezdtem, én marha. De a nyársaló készítéséről majd inkább egy másik, rövidebb posztban számolok be, egyelőre elégedjetek meg a pad készítéséről lőtt fotókkal!
Novemberre szépen benőtték a pad hátterét és környezetét a növények. Az előtérben a díszfüvek is bedúsultak, a ház felől épp egészséges mértékben takarják a kőrengeteg látványát.
Ez volt a terv, s én szeretem, ha egy terv sikerül.