Június közepén költöztem Brisbane-be, az ausztráliai Queensland állam fővárosába, így pont belefutottam a 2018-as év eddigi legnagyobb kenguruföldi drámájába, miszerint újabb két államban tiltják be az egyszer használatos nejlonzacskók osztogatását a szupermarketekben.

Amennyire értetlenül álltam a felháborodott ausztrálok panaszáradata előtt, ők pont annyira voltak ledöbbenve, mikor a napi bevásárlás végén közölték velük, hogy bizony fizetni kell a szatyorért. Persze hogy fizetni kell, gondoltam, csakhogy ők teljesen másra vannak kondicionálva, így a napi rutinjuk útjába akkora akadály gördült, hogy azt képtelenek voltak megugrani, és a fél állam lebénult. Nézzük, mi okozza a káoszt.

Ausztrália, a nejlonzacskók Mekkája

Nekem, a tengeren túlról érkezett bevándorló magyarnak, a világ legtermészetesebb dolga, hogy az élelmiszerboltokban pénzt kérnek a bevásárló szatyorért. Mi már közel 10 éve átverekedtük magunkat, ezen a „nincsen többé ingyen tescós zacsi” problémán, így otthon én is vittem magammal a vászonszatyrokat, ha a boltba indultam. Bár teszem hozzá, hogy pont nyár elején csodálkoztam el, mikor a Decathlonban is közölték, hogy márpedig ők nem adnak a frissen beszerzett edzőcipőkhöz és a ruhákhoz szatyrot, csak ha kicsengetem érte a pénzt. Ez még azért nekem is új volt.

Csakhogy Ausztrália egy teljesen más világ, még nejlonzacskó szempontjából is. Az ország déli részében és Tazmániában már pár éve betiltották őket, de Queenslanben és a nyugati államokban használatban maradtak. Ami egészen enyhe kifejezés, ugyanis a legnagyobb áruházak, mint a Coles és a Woolworths úgy osztogatták őket, mintha muszáj lenne.

Tudni kell, hogy itt nem neked kell bepakolnod a szajrét a szatyorba a kasszánál, hanem a pénztáros teszi bele, miután bevitte a terméket a gépbe. Te csak állsz ott, amíg ő megpakolja a forgó zacskótartón lógó egyszer használatos zacsikat. Csakhogy vagy azt hitte minden pénztáros, hogy ezek csak úgy teremnek a fán vagy nem bíztak benne, hogy 10 dekánál nagyobb súlyt is elbírnak, de kb. 3 termékenként nyitották az újabb szatyrot, így minden alkalommal egy egész szatyorhalommal távoztam. A helyzet még most se sokkal jobb, de már alakul.

7150 zacskó per perc     

Jelenleg attól hangos az ausztrál és a világsajtó is, hogy az itteni vásárlók totál ki vannak bukva, hogy fizetni kell a szatyorért, de azért lássuk be, ha eddig a kasszánál hozzád vágott az áruház vásárlásonként tízet, akkor most hirtelen ne csináljon úgy, mintha mindig is ő lett volna a környezetvédők élharcosa, mert akkor jön a képzavar. Az embereknek le fog esni, hogy az áruházak márpedig jót akarnak ezzel, na meg nem mellesleg elkerülni a 6 300 dolláros büntetést az esetleges illegális zacskóosztogatásért.

De per pillanat egészen viccesen néz ki egy bevásárlás Queenslandben, ugyanis komolyan folyik a vásárlótrenírozás. Ahogy bemegyek a boltba, elém ugrik egy kislány, és igyekszik megértetni velem, hogy nincs többé szürke nejlonzacskó, de ne ijedjek meg, bár múlt héten fizetni kellett a többször használatos szatyorért, most nem kell, és a kezembe nyom egy színes szórólapot, hogy vége a nejlonérának. Én bólogatok, majd elkezdem bepakolni a kosárba amit kell, és megyek a pénztárhoz.

Előttem a sorban egy házaspár veszekszik a kasszással. Mi ez a baromság? Követelik vissza az ingyen zacsit. Ki találta ezt ki, felháborító! A pénztáros próbálja lehűteni őket, hisz még ingyen van az új, strapabíró zacskó, de mindhiába.

Én következek. Kérdezem szegényt, hogy bírja a dolgot, mire akkorát sóhajt, hogy egészen megsajnálom. „Az elmúlt pár nap rémálom volt. Minden második vásárló ki volt bukva, hogy fizetni kell, ezért most megint ingyen van a szatyor, De ez már erősebb, így többször lehet majd használni, csakhogy ahhoz vissza is kell hozni, ami biztos nem fog eszükbe jutni, és akkor kezdődik az egész elölről.”

Azért persze 2 hét múlva újra megkísérlik, hogy pénzt kérjenek érte, kemény 15 centet, De persze a pénztáros kislány is rutinból dolgozik, így újabb 10 szatyorral távozom, a nagyjából 3 szükséges helyett. És ez kicsit visszás, hiszen nem én pakolok, hanem ő, csakhogy a zacskóért majd én fizetek. Szóval azt gondolom, hogy nemcsak a vásárlókat kellene újrakondicionálni, és megértetni velük, hogy nem lehet percenként 7150 zacskót elhasználni, mert elpusztul a bolygó, hanem a kasszásokat is, hogy illene már elkezdeni spórolni velük, és nem nyakló nélkül osztogatni őket.

Na meg azt se teljesen tudom, hogy hogyan fér össze a környezetvédelemért folytatott keresztesharccal, hogy több millió kinyomtatott, színes szórólapon próbálják a vásárlók agyába vésni, hogy legyenek környezettudatosak. Tök logikus, nem? Ráadásul az új, erősebb szatyrok, amiket 15 centért adnak, szintén  műanyagból vannak, szép, színes festékkel nyomtatva, és ami a legnagyobb poén, Németországból importálják őket, vagyis potom 15 000 kilométerről. Éljen a környezetvédelem! De legalább már újrahasznosíthatóak, szóval haladunk valamerre.

A felháborodás állítólagos okai

Nehéz okosat mondani a kérdésben, hiszen még elég nagy a káosz, de egy biztos, az emberek nem szeretik a változást, pláne nem, ha az még pénzbe is kerül, és természetesen mindenki meg tudja magyarázni a saját igazát.

Van, aki azt tartja felháborítónak, hogy az áruházak profitálnak a szatyrokból. Na miután az a szatyor, amit Németországban gyártanak, és nálunk akár 140 forintot is elkérnek érte, az Ausztráliában mindösszesen  15 cent, vagyis 30 forint, és ebből 10 centet környezetvédelmi célra ajánl fel a bolt, erősen kétlem, hogy ez lenne az év biznisze. Szóval ez elég béna kifogás arra, hogy valaki a saját kényelme érdekében tovább akarja szennyezni a környezetet az egyszer használatos zacsikkal. Mindemellett 99 centért, azaz 200 forintért akár vászonszatyrot is vehet a boltban, amit ingyen kicserélnek, ha már elhasználódott.

Mások azt kifogásolják, hogy miközben betiltják a szatyrokat, rengeteg termék egyesével van műanyagba csomagolva, teljesen feleslegesen. Ez totál jogos, de valahol el kell kezdeni, azt gondolom, és bár New South Wales és Victoria állam még nem csatlakozott a tilalomhoz, 2019 végére ők is megteszik, és így már az egész kontinens nejlonzacskómentes lesz.

Emellett a Woolworth novembertől nem árul majd szívószálakat, és arra is ígéretet tettek a Coles-szal együtt, hogy csökkentik az élelmiszerek csomagolására elpazarolt műanyagot. Emellett, a zöldségek és gyümölcsök vásárlásakor használt vékony nejlonzacskók gyártását is részben újrahasznosított anyagokból oldják majd meg. Szóval lássuk be próbálkoznak.

Nincs több ingyen kukás zsák

Néhány ausztrál államban már évekkel ezelőtt betiltották a nejlonzacskót, így ott számokban kimutatható a bekövetkezett változás. Mivel az emberek a kapott szatyrok egy részét igyekeztek különböző módon hasznosítani, felszámolásuk óta kimutathatóan megnőtt a szemeteszsákok és a kutyapiszok-zacsik iránt a kereslet. Azonban a szakemberek szerint a mérleg így is nagyon pozitív, mert a kukás zsák tuti, hogy célja szerint a szemétben végzi, és az emberek nem vesznek belőle percenként több, mint 7000 darabot.

Mivel a végső cél a műanyagmentes környezetvédelem, így az ausztrál kormány, a nagy áruházláncokkal karöltve, egy népnevelő kampányba kezdett, ami azért nehéz, mert a helyiek nem igazán találkoznak az általuk okozott környezetszennyezés végeredményével. Ez köszönhető annak, hogy olyan patyolat tisztaság van mindenhol, hogy sem a strandokon, sem az utcákon, de még a szemetes konténerek környékén sem lát az ember szemetet.

Valamint kivétel nélkül minden lakásnál, háznál, közparkban, közintézményben, iskolában, áruházban, és útszélen kint vannak a kommunális és újrahasznosítható hulladék számára is a kukák. Ezért mindenki azt hiszi, hogy eleget tett a környezettudatosságnak, csakhogy az egyszer használatos nejlonzacskó nem újrahasznosítható. És persze az, hogy a szigetországban tökéletesen tiszta minden, nem kifogás arra, hogy az a több millió tonna, teljesen feleslegesen felhasznált, környezetszennyező nejlonszatyor, ami  helyettesíthető és végleg felszámolható lenne, még mindig forgalomban van.

A hiszti legalább felhívja a globális figyelmet

A végső cél az lenne, hogy az emberek rászokjanak a vászonszatyrokra és a kosarakra, és a növényi alapú műanyagból készült termékekre, és akkor még ezt a 15 centes megoldást is el lehetne felejteni. De addig is az áruházak elindítottak egy “REDcycle kuka” nevű akciót, ami azt jelenti, hogy azokat a többször használatos szatyrokat, amik már sérültek, a boltoknál kihelyezett kukákba lehet dobni, és újrahasznosított műanyag termékek készülnek majd belőlük, a vászonszatyrokat pedig, mint fentebb említettem, ingyen újra cserélik.

Az, hogy a környezetük tisztaságára kínosan figyelő, szinte mindent napelemmel működtető ausztrálok így kibuktak azon, hogy a környezetvédelem érdekében le kell mondaniuk a nejlonzacskóról, tökéletesen mutatja, hogy a világ minden országának van még hova fejlődnie. Valamint, hogy az ember brutális mértékű környezetkárosítása mögött távolról sem a szükség, hanem a rossz beidegződések, és a jóléti társadalmak kényelemről való lemondásának a képtelensége áll.

Éppen ezért mi, a Gardenista szerkesztőségének tagjai elhatároztuk, hogy készítünk egy feketelistát mindazokról a személyes, mindennapi rossz szokásainkról, amikről tudjuk, hogy károsak a környezetünkre, de amikről ezidáig nem sikerült lemondanunk. Ezt a nyilvánosság elé tárjuk, annak az ígéretnek a terhével együtt, hogy szolidaritást vállalva „szegény, szenvedő ausztrálokkal”, igenis változtatunk rajtuk, bármilyen kényelmetlen is. Szóval hamarosan jön a nagy Gardenista comingout.



Címkék: