November vége óta tologatjuk a szerkesztőségben ezt a témát, de ma végre megihletődtem: hanyatt vágódtam a saját házunk előtt a tükörjégen.

Remek reggel, igaz? Én mondjuk nem élveztem annyira, de tegnap még úgy örültem, hogy végre itt a tél, meg a hó, hogy egy kis seggrepacsi nem fogja a kedvemet szegni. Fogtam is magam, ott a jégen, és szidtam inkább magunkat, hogy miért nem szórtuk fel már tegnap az egész utat hamuval. Hetek óta gyűjtögetem, hogy jó lesz majd a jeges útra, de sajnos ahhoz időben ki is kell juttatni, hogy használjon.

A jeges út, mint olyan, valójában minden évben előjövő probléma, mert nem kellenek ahhoz komoly fagyok, hogy kialakuljon. Elég hozzá egy kis ónos eső és -1 fok, vagy az olvadó hó teljes lefagyása a hajnali fagyban. A tavalyi év persze ebben is különleges volt, és nem csak azért, mert harminc éve nem láttunk olyan hideg telet. Martonvásáron napokig esett a hó, eszement mennyiségűt lapátoltunk hegyekbe, amit imádtunk. Majd hirtelen jött néhány nap enyhe időjárás és minden elolvadt. Teljesen megteltek a csatornák, a ház előtti árkokban akár úszóversenyt is rendezhettünk volna búvárruhában sőt, néhány utcára rendesen ki is öntött a víz.

Akkoriban sajnáltam csak igazán, hogy nincsenek elöl a nyaralós csónakok, ugyanis gyalog oviba vinni két gyereket ilyen körülmények között igazi kihívás volt. Majd amikor már csak gumicsizmában jártunk és éppen ki mertük gombolni a kabátunk felső gombját, újra visszatértek a kemény fagyok, és megint mértük esténként a mínusz 19-et. Erre aztán esett egy-két napig az ónos eső, hogy érezzük, hol a helyünk. Így fordulhatott elő az, ami azelőtt soha: a vízzel elárasztott utcarészekkel együtt fagytak tükörsimára a városka utcái. Sosem estünk még annyit, mint abban a időben.

Az ilyen vészhelyzetekben mutatkozik csak meg az emberek természete és találékonysága. Voltak, akik egyből kiírták a Facebook-ra, hogy ez a város a legsz.rabb hely a világon, mert az ónos esőt követő félórában még mindig nem jégmentes az összes utca. Voltak, akik ugyanebben az időben már végeztek is a házuk előtti utca- és járdaszakasz csúszásmentesítésével és voltak azok, akik inkább csak várták a csodát és szelfiztek nyakra-főre.

Ez a havas latyak is lefagyott másnapra az utcánkban.

Mi kipróbáltunk mindent, ami itthon vagy a közelben fellelhető volt, hogy ki tudjunk járni az autóval és, hogy a kaputól a házig eljussunk csonttörés nélkül. Az első három szóljon erről, után nézzük, mi fán teremnek az új környezetbarát szórnivalók.

HOMOK

Sajnos a gyerekek homokozóját is ellepte a jég, de azt feltörve mozdítható volt egy szép mennyiség, amit a kocsibeállóra és az ahhoz vezető útra szórtunk. Teljesen jól működik, a homok kétségtelenül jó arra, hogy a letaposott hóra, vagy jégre szórva gátolja a csúszást. Tény, hogy újabb csapadékréteg képződése után meg kell ismételnünk a kiszórást, mivel nem olvasztja a jeget, de ha ez van kéznél, hamar megoldható a probléma.

HAMU/SALAK

Különösen nagy hidegben mindig begyújtunk a kályhába, azonban a keletkező fahamut módszeresen gyűjtögetem és nem adjuk le hulladéknak. Főleg a kertben használom (például a komposztra is érdemes belőle tenni), de a nagy jégpáncél évében óriási segítségünkre volt télen is. Bár a mi hamunk akkor tele volt szögekkel, mert tetőcsere volt a garázson és minden hulladék faanyagot felaprítva dobtunk a tűzre, kis válogatás után kiszórtuk vékony rétegben az úttestre. Bevallom, hirtelen döntés eredményeként kényszermegoldás volt. A szomszédunkhoz jött idős látogatók ugyanis becsúsztak autóval az út menti árokba és menteni kellett. Embert, aztán autót.

Már az árokig is alig tudunk elcsúszkálni… Felszórtuk az érintett teljes útrészt fahamuval, hozott minden közeli szomszéd egy vödörrel. A mentőautónak kinevezett Fabia kerekei alá nagyobb textilrongyokat tettünk, hogy az apró kocsi könnyebben tudja minden erejét összeszedni a jégen. A művelet közben megfeszült mindenki arcizma párszor, de azért sikerült kihúzni. A végére már a hamu is megtette a dolgát, lúgos kémhatásának köszönhetően kellemesen felolvasztotta félóra alatt a vastag jeget annyira, hogy ne csússzon. Izgulós, szomszédokat összehozó reggel volt, amit azóta is sokat emlegetünk, ha meglátunk akár egy hópihét is. A hamut pedig idén is vidáman szórogatjuk, ez a legjobb itthon fellelhető, környezetarát és ingyenes dolog rá. (Csak ne szép kabátban szórjátok ki! Én szóltam.)

FAFORGÁCS

Az utcánkban lakik egy asztalos, akinek a fia is asztalos. Szóval van mit a jégbe aprítani. A homokhoz hasonlóan érdes felületet hoz létre a jég vagy letaposott hó tetején, amire nyugodtan léphetünk. Nem olvaszt meg semmit, de attól még nagyon is hatékony. Simán megy rajta autó, ember és ez sem károsítja a környezetet. Ha nem vagy asztalos, de van a közelben üzem, bátran kérj tőlük, még örülni is fognak!

ZEOLIT

Az utóbbi évek nagy környezetbarát sztárja egy olyan kőzet, amit a homokhoz és faforgácshoz hasonló módon használhatunk. Apró szemcséi érdes felületet hoznak létre a jégpályádon. Sok helyen Kalcium-kloriddal kezelik, hogy ne csak felületi megoldást nyújtson, hanem meg is olvassza a jeget. A Praktikerben például a Kalcium-klorid bevonatos, 5kg-os kiszerelést 999 forintért árusítják.

Zeolit zúzalék. Ha jön a jó idő, egyszerűen lesöpröd az útról és gazdagítod vele a talajt. (kép: wikimedia)

HATÁSOS KÖRNYEZETBARÁT VEGYIANYAGOK

Kalcium-klorid: ez az – egyébként pormentesítésre is használt – „csodavegyület” exoterm folyamatot indít el, ha vízzel-jéggel találkozik. Hőt termel, amivel megolvasztja a jeget. Kalcium tartalma pedig a műtrágyák egyik alapanyaga, ezért még javítunk is vele a hólé elfolyásakor a földünk minőségén. Lehet kapni oldat, granulátum és por formátumban is, amit sok esetben mechanikai csúszásmentesítő anyaggal, valamilyen apróra zúzott kőzettel, pl. zeolittal, mészkővel, keverve árusítanak. Mínusz 42 fokig teszi a dolgát, szemben a régebben használt, erősen környezetszennyező só -7 fokig tartó hatásával. A 200 nm-re elegendő 10kg-os kiszerelést 1998 forintért árusítják például a Green Way Magyarország webshopjában itt. Az utóbbi időben az utak jó részét jégmentesítik már ezzel az országban, aminek külön örülünk.

Kalcium-Magnézium acetát (CMA): A Green Way oldalán olvasgatva jutottam el a jégmentesítők Rolls Roys-ához. Ez az, amivel még a Kalcium-kloridot is túl lehet szárnyalni. Szimplán attól, hogy a klorid eltűnt a vegyületből, rögtön tágabb értelemben nézhetünk a jégmentesítés környezetbarát módjára, ha ezt használjuk. Egyáltalán nem okoz irritációt az állatok mancsán, korróziót sem, ezért biztonsággal szórhatjuk a kocsink alá, díszburkolatokra, vasszerkezetekre, ezenkívül érzékenyebb növények közelében is használható, amelyekre még külön jó hatással is lehet mindkét fontos összetevője. Borsos ára és újdonsága miatt persze nem várhatjuk el, hogy ilyennel kezeljék a közutakat, de ha éppen luxusvillát építesz, akkor azért oda szokás figyelni az emeleti terasz medencéjéhez vezető aranyozott lépcsőkorlátra ónos eső után.



Címkék: