Igen jó kommentáradat alakult ki a Magyar Madártani Egyesület egyik facebook posztja alatt, ahol a 2018-as madarak évének kerestek egy jól hangzó, magyar szlogen. Az eredeti “Bird your world!” mondathoz hasonlóan valami olyan cselekvésre buzdító szlogent kerestek, amivel az embereket arra kérhetik, hogy tegyék madárbaráttá környezetüket. Remek ötletek születtek, a legjobb pedig a Tegyél a begyér’! lett.

És most, hogy megvan a szlogen, nézzük meg, mit is jelent az, hogy a 2018 a madarak éve. Az MME csatlakozott ahhoz a nemzetközi kezdeményezéshez, melyet 4 nagy nemzetközi szervezet, a National Geographic, az Audubon Society, a Cornell Lab of Ornithology és természetesen a BirdLife International – amely többek között az MME ernyőszervezete is – indított. 2018-at a Madarak Évének kiáltották ki, mivel pont 100 éves az az amerikai egyezmény, ami a kontinens vonuló madarait védi (Migratory Bird Treaty Act). Ez az egyik legjelentősebb madárvédelmi törvény, amely valaha született, így ez mindenképp okot ad az ünneplésre, írta az MME.

 

Forrás: mme.hu

Ennek megünneplésére ezentúl havonta mutatnak be apró, egyszerűen kivitelezhető fortélyokat, amivel segíthetünk a minket körülvevő madarakon, vonulókon, nem vonulókon egyaránt. Madárbarátok, MME és Gardenista olvasók már biztos ismerik és el is végzik a madárbarát teendőket, de most az a cél, hogy olyan „kezdő” madárbarátokat is bevonjunk, akik most indulnak el a madaras úton.

Az MME munkatársai arra kérnek mindenkit, hogy lépésről lépésre, hónapról hónapra „Tegyél a begyér’!” Kezdjük a kertedben, az erkélyen, az ablakpárkányon vagy a közeli parkban, mindegy. Mert érdemes felfedezni és megfigyelni, hogy milyen madarak élnek körülöttünk.

Kiemelt kép: maxpixel.com



Címkék: