Nap mint nap átrobogunk a városon, ezerszer is átszeljük a Dunát, rutinból végigszáguldunk az autópályán, és már fel sem tűnik, hogy közben olyan helyeken járunk, amiknek a turisták a csodájára járnak.

Most olyan szemszögből mutatjuk be az országot, hogy garantáltan újra beleszeretsz a szépségébe. Madártávlatból járjuk be a vidéket, ahonnan nem csak a híres látványosságok, de még egy egyszerű búzamező is megkomponált remekműnek tűnik. Az idegenvezetőnk pedig László János légifotós lesz.

A munkaterep a kék ég, a céges járgány meg egy helikopter

Légifotósnak lenni minden, csak nem unalmas. Reggel a hónod alá csapod a kamerát, felpattansz egy helikopterre, és úgy látod a rohanó várost, ahogy senki más. Molnár Beatrix, Jászai Balázs és László János, a Civertan Grafikai Stúdió munkatársai, ezt teszik nap mint nap, már több mint húsz éve.

Indulás a munkába

Hogy lesz valakiből az égben röpködő fényképész? „Zemplénről szerettem volna egy kiállítást összeállítani és a földi képeimet akartam kiegészíteni olyan képekkel, melyek más szemszögből mutatják be a helyszíneket. Nem várt sikere lett a bemutatkozásnak és közben én is megszerettem a repülést, így a cégem fő tevékenységévé vált a madártávlatból fotózás“- emlékszik vissza a kezdetekre László János, a cég vezetője.

Tisza-híd, Tokaj

Fentről nézve geometrai formákból áll az egész ország

Ha valamit túl közelről nézünk, nem látjuk az egységet. El kell távolodni kicsit, hogy kirajzolódjanak a formák, és a rendezetlenben is megjelenjen a sokszor szabályos egész. A több száz méter magasból készített fotókon keresztül teljesen más vidéket látunk, de oda valahogy fel is kell jutni.

Röjtökmuzsaj

Kőröshegyi völgyhíd

Szabadegyháza

„Légi felvételeinket  helikopterről illetve repülőgépből készítjük, azt, hogy milyen eszközzel repülünk  mindig a helyszín illetve a feladat határozza meg. Magyarországon az elsők között használtunk drónt is, de a mostani munkáink már nem ezzel a technikával készülnek.“

Visontai naperőmű

Oroszlány

Országút

Van, ahova tilos belesni

Azt gondolhatnánk, hogy onnan fentről aztán mindent láthatunk, de akadnak helyek, amiket még függőlegesen sem szabad megközelíteni. „Vannak olyan veszélyes üzemek vagy engedélyhez kötött területek, ami fölött nem szabad repülni, így fényképezni se. Tilos fotózni vegyi üzemek, fontosabb gyárak illetve repterek felett és környékén, valamint Budapest belvárosa és a kormányzati negyed, indokolt esetben azonban egy részükre egyedi  engedély kérhető.“

Valaha volt Malév gép, a valaha volt Ferihegyen

Celldömölki üzemanyag raktár

Még szerencse, hogy légi idegenvezetőnk sok helyre bebocsátást nyer, így kicsit bepillanthatunk a tiltott zónákba is.

Kecskeméti Gripenek

Budapestet minden szögből látni kell                   

Nagy kedvenceim János fővárosról készített felvételei, amik képesek teljesen más megvilágításba helyezni, a napi rutintól gyakran unalmassá vált mindennapi környezetünket. Ezerszer elmegyünk mindegyik mellett, itt az ideje újra felfedezni őket.

Nemzeti vágta

Szent István Bazilika kövezete

Megyeri-híd

Budapest fényei

Palatinus

56-os emlékmű

„Budapest fotózása a legizgalmasabb, hiszen egy állandóan változó, pezsgő metropolisz. Sok park megújul, látványos fejlesztések történnek, és szinte egyik napról a másikra nőnek ki a földből az újabb és újabb irodaházak. Az épületek tetején néha medencéket fedezünk fel, átriumos udvarokba, gangokba leselkedhetünk be a fényképezőgépünk segítségével.“

FTC Stadion

Kopaszigát

Ázsia center

Fél millióból leheteten választani

Azt, hogy János és kollégái milyen szenvedéllyel végzik a munkájukat mi sem mutatja jobban, hogy egytől egyig emlékeznek minden egyes képkockára, van, amelyik igen közel áll a szívükhöz.

„Nehéz választani a közel félmillió légi felvételből, de az biztos, hogy a műemlékekről készült fotók a kedvenceink. Igyekszünk a teljesség igényével a magyarországi kastélyokat és várakat megörökíteni, de a legkedvesebbek közé sorolnám még  a kolostorokat és pusztatemplomokat is.“

Zalaszántói sztúpa

Eszterházy kastély, Fertőd

Orosháza

Szapáry kastély, Sorokpolány

A látvány mindenért kárpótol

Most biztos sokan kedvet kaptak, hogy légifotósnak álljanak, hiszen kétség kívül az egyik legizgalmasabb munka, de azért nem olyan könnyű, mint amilyennek tűnik. János még húsz év után is lelkesen meséli, hogyan kell nap mint nap megküzdeniük az elemekkel, vagy épp egy gyengébb gyomrú ügyféllel.

Munkahelyi selfie

„Mindig izgulok a repülések alatt hiszen fontos hogy milyen időjárási viszonyok között fényképezünk, talán a legizgalmasabb az mikor esőfelhők elől menekülünk úgy,  hogy a kis repülőgép elejét még süti a nap, a hátsó ablakon pedig már kopog az eső.  Volt olyan megrendelő, aki nem bírta a repülés viszontagságait és leszálltunk vele egy elhagyatott szovjet repülőtéren, majd pár óra múlva visszamentünk ugyanoda az ügyfélért.“

Én biztos ki nem hagytam volna, hogy egy repülőből láthassam hazánk tájait, de szerencsére ezt a légifotósoknak köszönhetően, ma már egy kényelmes fotelből is megtehetjük. Nézd meg te is, a közel fél millió különleges felvételt.



Címkék: