Mára a mobiltelefonunk már szinte hozzánk nőtt, olyan mint egy ruhadarab. Ahogyan gatya nélkül se indulunk el otthonról, a mobilunk nélkül se megyünk már egy tapodtat sem. Az ovisok megkapják a szülők régi készülékét, a gimisek közt ciki, ha nem a legmenőbb darabod van, a felnőttek meg benne őrzik az egész életüket.

Persze óvjuk is, mint a szemünk fényét, veszünk rá előlapot, üvegfóliát, vízálló, törésálló, ütésálló és mindenféle csodatokot. Ezeket pedig még gyakrabban cserélgetjük mint a telót, hiszen tegnap még az átlátszó, ma már a hellokittys, holnap meg a saját fotós a menő. Majd kijön a legújabb fejlesztésű mobil, ami nélkül nyilván nem tudunk élni, de arra persze nem jó az előző tok, szóval megint beszerzünk egy újabbat.

Szóval nem nehéz kiszámolni, hogy világszerte több millió mobiltok végzi a kukában, majd aztán egy tengeren úszkáló szemétsziget tetején, végül egy bálna gyomrában. Na de ennek most vége. Végre itt van a komposztálható mobiltok, amit ha megunsz, akkor a salátalevéllel és az almacsutkával együtt nyugodtan rádobhatod a hátsókertben a komposzthalomra.

A tok ugyanis száz százalékban lebomló növényi alapú biopolimerből és len forgácsból készül, és akár ipari, akár otthoni körülmények között is komposztálható.

A környezetbarát tok megálmodói, a kanadai Pela cégnél, azzal a céllal hozták létre a terméket, hogy megállítsák a mértéktelen műanyag hulladék kibocsátással okozott környezetszennyezést. Úgy gondolják, hogy minden apró tett számít, és akár egyetlen mobiltokkal is meg lehet menti a világot, ha azt nézzük, hogy több milliárdan használjuk azt, nap mint nap.

A tok rugalmas, megóvja a telefont a karcolásoktól és ütésektől, és számtalan színben, és különböző motiváló felirattal kapható, és műanyag mentes csomagolásban érkezik hozzád. A komposztálható mobiltok 39 dollárba kerül, amiből a cég 5 dollárt környezetvédelemre fordít.

A Save the waves (Óvjuk meg a vizeket) kollekció darabjaiból befolyt összeget, például az azonos nevű, az óceánok és tengerek vizének tisztaságáért és műanyag hulladéktól való megszabadításáért küzdő alapítványnak adományozzák.

Szóval ha te se bírsz a mobilod nélkül élni, és szeretnéd azt környezetbarát módon óvni, szerezz be egy lebomló tokot, és ha megunod, vagy lecseréled a mobilodat, csak dobd a tojáshéj és a kávézacc mellé a komposztba.

(képek: pelacase.com)



Címkék: